Az elmúlt 13 évben Steven Wilson kiteljesedhetett mint szólista, hangmérnökként is kiélhette ambícióit, mivel időbeosztásába még az is belefért, hogy újrakeverte a rock történetének egyes klasszikus albumait. Több mint egy évtized után elkezdett hiányozni neki a Porcupine Tree, és ha nem is teljes létszámban, de összerántotta a – ma már kimondhatjuk – legendás formációt, ám Colin Edwin basszusgitárost valahol elpottyantotta.
Ami legelőször szembetűnő volt már a lemez első hallgatásakor, az a pokoli erős ritmusszekció, azon belül Gavin Harrison dobolása. Nem éppen egyszerű, villámgyors sodrású témái viszik előre az egész anyagot, ki merem jelenteni, hogy a legfontosabb része az albumon hallható zenének. Bár Steven Wilson is iparkodik a basszusgitáron Harrison mellett, neki jut a statisztaszerep a ritmusszekcióban, de énekesként és szerzőként övé a pálma. Richard Barbieri sem marad a hagyományos billentyűsjátéknál, nem annyira a szólói, hanem a szokatlan hangzású aláfestései, időnként disszonáns alaptémái nélkül biztos, hogy másként szólna ez a lemez.
Ügyesen egyensúlyoznak a súlyos ritmusú és lágyabb szerzemények között. A kezdés, a Harridan a kemény vonalat viszi Harrison elementáris dobjátékával, Wilson csattogó basszusfutamaival, ide tartozik még a beszédes című Rats Return metálos unisonója, effektekkel megtűzdelt pszichedelikus énektémája. A lírai oldalt nem viszik végig egy dalban sem, a többtételes szerzemények egyik darabjaként használják. Felbukkannak a klasszikus rockzene elemei, hiszen a Walk The Plankben a Pink Floyd világa köszön vissza az elektronika kattogása mellett, az utolsó, a Love In The Past Tense pedig úgy kezdődik, mint egy tipikus Jethro Tull-dal. A Dignity viszont egy kortársat, a Spock’s Beardet idézi, már ami a többszólamú vokális részt illeti. Az egyetlen instrumentális felvétel, a Population Three a három bónuszfelvétel egyike, itt egy alaptémát variálnak, hangszerszóló nincs, helyette gitáron nem szokványos akkordbontásokat hallunk.
A dalok szerkezeti felépítése nyilvánvalóan a korai klasszikus progresszívrock-érát idézi, mindezt megspékelve néhol metállal, máshol pszichedeliával, és hogy igazodjon a kor elvárásaihoz, az elektronika is fontos szerepet játszik a kompozíciókban. Ez utóbbi komponensnek megvan a maga szerepe pont olyan mértékben, amennyi kell, de a muzsikusok zenei tudása mindent visz a dalokban.
Ki tudja, a hosszú szünet is inspiráló módon hathatott az alkotókra, ezért is sikerülhetett ilyen magas színvonalúra ez a lemez, a végeredmény a három zenész maximális együttműködéséről tanúskodik.
A szövegekben (is) hozza a Porcupine Tree a kötelezőt, most sem éppen rózsaszín, napfényes gondolatokat osztanak meg hallgatóságukkal. Talán annyira nem súlyos, mint a legutóbbi, 2009-es ’The Incident’ album témája – amelyen balesetben elhunytak szellemei térnek vissza –, de a dalok szorongásokról, rossz emberekről, a rossz világban a jóért való epekedésről vagy a harcról szólnak. „Attól tartok, boldog leszek” – így szól a riasztó gondolat Chimera’s Wreck dalban, más helyen a szerelemről is csak múlt időben szólnak, marad a rejtelmes homály, a kétséges végkimenetel.
Összegzés:
Az elmúlt 13 évben Steven Wilson a Porcupine Tree nélkül próbált kiteljesedni. Alkotott kiváló albumokat és kevésbé jókat. Ez a Porcupine Tree-lemez azt bizonyítja, hogy igenis szüksége van a bandájára, mert velük találja meg a legjobb utat, kijelenthetjük, hogy ezzel ráver minden egyes lemezére, amit 2009 után készített. Wilson most 55 esztendős, alkotói erejének teljében van, nem kellene elhagyni ezt az utat, főleg akkor, ha ilyen társak kísérik az úton, mint Gavin Harrison vagy Richard Barbieri.
Pontszám: 9
Megjelenés: 2022
Kiadó: Music For Nations / Megaforce Records
Stílus: progresszív rock
Származás: Nagy-Britannia
Zenészek:
Steven Wilson: gitár, basszusgitár, zongora, ének
Richard Barbieri: billentyűsök
Gavin Harrison: dob, ütősök
Dalcímek:
01. Harridan
02. Of The New Day
03. Rats Return
04. Dignity
05. Herd Culling
06. Walk The Plank
07. Chimera’s Wreck
—————————-
08. Population Three
09. Never Have
10. Love In The Past Tense
Legutóbbi hozzászólások