Sir James Paul McCartney, a Brit Birodalom Rendjének Tagja éppen befejezett egy filmzenét a saját stúdiójában, amikor beütött a kijárási tilalom, ő meg jól elvolt a családja körében, és elkezdett a saját szórakoztatására tovább zenélgetni. Addig zenélgetett, amíg azon nem kapta magát, hogy összehozta gazdag zenei pályafutásának 18. szólóalbumát úgy, hogy eredetileg nem is állt szándékában.

A most 78 éves egykori Beatle eddig két igazi szólóanyagot készített zenekar nélkül, mindkettőt mítosz övezi, és mindkettő kultikussá vált. A ’McCartney’ című elsőt titokban vette fel 1969 végén és 1970 elején, amikor a The Beatles a széthúzás miatt már alig volt zenekarnak tekinthető, végül egy hónappal a hattyúdal ’Let It Be’ előtt adta ki. Megelégelve a kései Beatles-lemezek agyonpolírozott hangzását, lo-fi hozzáállásban rögzítette közérthetően pozitív dalait, és minden hangszeren ő maga játszott. A ’McCartney II’ 1980-ban jelent meg, nem sokkal a Wings feloszlása előtt, itt a popos hangzással szakítva fordult kísérletezős irányba, ezen a lemezen is ő játszott minden hangszeren. 40 év elteltével ismét Paul McCartney-é a főszerep, most nem volt kifulladó zenekari együttműködés, voltak viszont szabadon szárnyaló ötletek, róla szólt minden, újra az akusztikus megközelítés került előtérbe, ezen az anyagon is ő kezel minden hangszert. „Igazából nem is lemeznek indult a történet. A karantén kezdetén komponáltam zenét egy animációs filmhez, aztán mikor elkészültem vele, úgy éreztem, hogy az lenne a legjobb, ha a lezárásban folytatnám a dolgot, és a végén jöttem rá, hogy mindenféle kényszer nélkül készítettem egy új albumot, miközben magamat szórakoztattam.”

Paul úgy nyilatkozott, hogy a 11 dalt tartalmazó, ’McCartney III’ címet, és játékos ’Made In Rockdown’ alcímet viselő új album egy trilógia befejező darabja úgy, hogy nincs összefüggés a három tétel között. Az egyetlen közös nevező, hogy a körülmények és a megnövekedett szabadidő-mennyiség hatására születtek meg. Azt hozzáteszem, hogy tényleg nem egy történet fűzi össze a három lemezt, de az 1970-es ’McCartney’-hoz hasonlóan itt is előtérben van a szabadság és a szerelem, mint Petőfinél. „Sokféle érzés megjelenik a lemezen, nem volt olyan célom, hogy bármelyik is irányt adjon. Előkerülnek olyan örök témák, mint szerelem és optimizmus, de inkább afféle »hogy érzem magam éppen«-hozzáállás a jellemző, ezt a Seize The Day tükrözi leginkább. Az a nagy igazság, hogy rólam szól az egész album.”

Hogy a zene milyen? A jelzőkkel dobálózva: régimódi, besorolhatatlan, spontán, a végletekig egyszerű. Őszintébben? Egy alternatív ’Let It Be’, amelyből azért hiányzik a világrengetés, nincs Get Back, nincs Long And Winding Road, nincs Let It Be, és így tovább. Van viszont 45 percnyi „Beatley” [Beatles-jellegű] zene, a jelzőt maga Paul használta, mikor nyilatkozott az anyagról, lefordítva alig visszaadható szójátékkal. „Mikor egy dallam elkapott, és éreztem benne, hogy kellően »Beatley«, azt hagytam, hogy menjen a maga útján tovább [Let It Be].” Keretes szerkezetbe foglalt műről beszélünk, ahol a keret egyik fele az instrumentális Long Tailed Winter Bird, ami valami unaloműző prüntyögésből indult – utánozva ennek a rendszertanilag nem igazán besorolt madárkának a csicsergését –, aztán a csodálatos záró When Winter Comesban tér vissza újra a témája. Ha már prüntyögést említettem, nyilvánvaló számomra a dalok születésének az a fajta erőlködés nélküli folyamata, ahol senki elvárásainak nem kellett eleget tenni, csak felvenni a sarokból a gitárt, és játszani valamit, az egész albumon hallatszik ez a hozzáállás. Paul McCartney a világ egyik legnagyobb hatású művészeként megteheti, hogy ne akarjon senkinek megfelelni, csak játssza azt, amihez kedve van, ez pontosan összecseng azzal, amit mondott: ez az album róla szól.

Mondjuk a dobsound igazításába bevontam volna még pár szakértőt, mert zavaróan pinceszaga van a doboknak, és oké, hogy ez nem véletlen, de nem passzol a képbe nálam akkor se. Bele lehet kötni Paul megkopott énekhangjába is, viszont én nem várok el tőle egy újabb Oh! Darlingot, meg sportszerűnek tartom, hogy nem vaxolták agyon az éneksávot. Ami hallatszik, az pont az, ami. Let It Besen jelentős a zongora szerepe az albumon, gyakran felbukkan a Paul által preferált mellotron, ez a hangszer lassan kuriózummá válik, és már alig ismert napjaink lemezeinél, de a Penny Lane-t idézi, amikor hallani lehet.

A dalok egyesével történő ekézése helyett két dalt szeretnék kiemelni. A szokatlanul 8 percen túli Deep Deep Feelinget a gyönyörű kibontakozásával, acid borulataival, és optimistán simogató lecsengésével, valamint a Women And Wivest, amelyet Paul is személyes kedvenceként jelölt meg, mondhatni, hogy sok mindent elmond a „csajokról”, miközben a zongora bársonya bevonja ezt a túlvilági country verset.

Arra, hogy utolsó megmozdulása-e Sir Paulnak ez a lemez, egyértelmű NEM a válasz, mivel 2020-ban csak a pandémia akadályozta meg egy újabb világkörüli turnéját, aztán meg éppen a napokban derült ki, hogy Rick Rubinnal egy dokumentumfilm-forgatásban is benne van. A kérdésre van egy jó válasza: ”Bármit teszek, azt az utolsónak kiáltják ki. 50 éves koromban azt állították, hogy az az utolsó turném, amire csak azt mondtam, hogy nem hinném. A pletykagyár működik, az ‘Abbey Road’ készítésénél is halálhíremet költötték, én meg azóta is jól vagyok.”

Összegzés:

Egy új Paul McCartney-albumot pontozni nálam egyenlő azzal, hogy Bartókot, Orffot vagy Chopint pontozzam, de erre nem vagyok felhatalmazva. Pontszám nélkül hagyom ezt az egyszerűségében nagyszerű alkotást, amelyben benne van a kései Beatles, pici Queen, pici Johnny Cash, az alkotás szabadsága és a klausztrofóbia. Folyt. köv., ez biztos!

Pontszám: …

Megjelenés: 2020
Kiadó: Universal Music Group / Capitol
Stílus: classic rock
Származás: Nagy-Britannia

Zenészek:

Paul McCartney – ének, gitár, basszus, billentyűs hangszerek, dobok
Abe Laboriel Jr. – dobok
Rusty Anderson – gitár

Dalcímek:

01. Long Tailed Winter Bird
02. Find My Way
03. Pretty Boys
04. Women And Wives
05. Lavatory Lil
06. Deep Deep Feeling
07. Slidin’
08. The Kiss Of Venus
09. Seize The Day
10. Deep Down
11. Winter Bird / When Winter Comes