A 80-as, 90-es évek hard rock óriásai által inspirált zenét játszó Passion kiadott egy EP-t ‘Under The Covers’ címmel, melyen Van Halen, Winger, Slaughter és Ratt-slágereket adnak elő.

Passion

Passion egy új zenekar, amelyet a Night By Night korábbi énekese, Daniel Rossall, azaz Lion Ravarez hozott létre. A 80-as és 90-es évek hard rock óriásai ihlette együttes megalakításának gondolata akkor robbant be Ravarez gondolataiba, amikor 2017-ben együtt dolgozott egy dalon korábbi Night By Night-béli kollégáival. Az elkészült dal, amelyet a 90-es évek elejének klasszikus hard rockjának és a 80-as évek AOR-jának összeolvadásával írtak le, arra késztette a multiinstrumentalista hangszeres énekest, hogy egy egész albumot készítsen ilyen anyagokból. A debütáló lemezt szinte teljesen egyedül vette fel, mely meg is jelent idén januárban, ám közben csapatot toborzott az élő fellépésekhez, és most már velük együtt készített egy négyszámos digitális EP-t az őket inspiráló zenékből. Kiadójuknak, a Frontiers Musicnak köszönhetően immár mind a négy dal meghallgatható a YouTube-on is.

 

 

Dallista:

1. Poundcake (Van Halen)
2. Up All Night (Slaughter)
3. Loving You Is A Dirty Job (Ratt)
4. Easy Come Easy Go (Winger)

A zenekar tagjai

Lion Ravarez – ének
Chance Vanderlain – gitár
Weston James – basszusgitár
Bobby Laker – dob

Passion

Megosztás