Különböző elfoglaltságaim miatt csak Peter Tägtgren csapatát láttam ezen a nagy sátorba átkerült koncerten, de az állat volt. Szerencsére a nagyobb hely lehetőséget adott a zenekarnak, hogy teljes elánnal vessék bele magukat a műsorba.
Az eddig látott és megszokott Pain-koncertekhez képest most alaposan megemelték a szórakoztatási faktort, vicces gegek egész sorát vetették be. Többször öltöztek át, mint Tarja a karácsonyi koncertjén. Közben egy igazi slágerparádét pakoltak elénk, pár új lemezes tétellel megbolondítva. Mindjárt a második nótánál csavartak egyet a megszokott poénon. A Call Me dalnál a második verzét eredetiben Joakim Brodén, a Sabaton frontembere énekli, amikor magnóról ment a hangja, és a klipben látott gumimaszk valahol a teremben volt elrejtve, Peter „ecc-pecc-kimehetsz”-szel választotta ki, ki énekelje Joakim sorait. Ezen az estén Sebastian Svalland gitárosra esett a kiszámolósdi.
Színpadilag sok látványt nem tettek bele, a leglátványosabb dolog Sebastian Tägtgren átlátszó dobcucca volt, itt-ott ledfényekkel feldobva, amik természetesen a színpadi főszínhez alkalmazkodva változtak. Így legalább átláttunk a cájgon, hogy mit melózik össze a koncert alatt.
A co-headliner bulik velejárója, hogy vannak bizonyos színpadi elemek, amiket mindkét banda használ, így volt itt is, a színpadra kitett kisebb totemoszlopokra szerelt lámpák később még visszaköszöntek a The Halo Effect látványvilágában. Nálam a Call Me is nagy kedvenc, de a The Great Pretender még nagyobb, szerencsére ez is terítékre került, és ahogy ennél a dalnál, úgy az egész koncert alatt elég rendesen megdörrent a motyó, persze sok minden érkezik samplerről, az indusztriális alapok java, de amit rányomtak a srácok, az hasított ezerrel. És nem csak hangos volt, de jól is szólt.
Eljött az első öltözés ideje, a Go With The Flow kezdetére Svalland és a basszusgitáros Jonathan Olsson – aki hamarosan másik csapatával érkezik egy telt házas koncertre Budapestre – vegyvédelmi overált vettek magukra, miközben Peter „Charlie Firpo”-sapkát húzott és hawaii mintás ingbe bújt, gitárját letéve beszaladgálta a teljes színpadot.
És ha már ő megszabadult a hangszerétől, akkor Jonathan is hangszert váltott, basszusgitárját átmenetileg keytarra cserélte.
A Same Old Songot már az egész sátor együtt üvöltötte a bandával, a közel fél ház elég intenzíven kivette a részét az egész buliból. Azért az megkönnyíti a közönség dolgát, hogy az olyan dalokban, mint az I’m Going In, a refrén első sora a dal címe, az pedig könnyen megjegyezhető, lehet a csapattal együtt üvölteni. Én is így tettem az este folyamán több alkalommal…
Mindjárt a következőnél, ami egy ízig-vérig partihimnusz, amikor megjelent, Peter el is mondta, hogy az akkori év összes baromságát belevette a dalba, ami felpörgeti az embereket és jókedvre deríti. Ezt megalapozandó, Svalland tiarát húzott a fejébe, árcédulás napszemüveget tett fel, szőrös mellényt kapott magára és még a hangszere is ZZ Top-osan szőrös lett.
Jonathan sem akart nagyon lemaradni, egy ezer színben pompázó szőrös felsőt vett fel, Peter pedig egy földig érő lódenkabátot. A színpad fényei pszichedelikus színre váltottak, a ledfal is hatalmas kaleidoszkóppá változott. A crew pedig strandlabdákat hajigált a közönség közé. Partihangulat? Ezerrel az, igazi eszméletvesztős feeling alakult ki a sátorban. A „party in my head, ÓÓÓÓ” kiabálás nagyon ment a magyar közönségnek.
Ezután viszont 180 fokot változott a műsor hangulata, bárszékeket kaptak a zenészek, és egy indusztriális alappal megbolondított southern rockot nyomtak, persze paines beütéssel.
Amikor a színpadra jött a banda emblematikus figurája, Alien, tudtuk, hogy a legnagyobb sláger érkezik, ami általában a koncertek záró tétele. „The only thing I ever wanted” sor még Peter szájából érkezett, a „the only thing I ever needed” választ már mi ordibáltuk a banda felé, amit az énekes illedelmesen meg is köszönt!
A dalt és a koncertet lezáró rövid dobszólóra már a földön feküdt a teljes tagság, csak a „kis Tägtgren” kezei jártak villámgyorsan. Egy dolgot sajnálok csak, hogy legnagyobb kedvencem, a Beatles-feldolgozás nem került terítékre, de ezt írjuk a co-headliner felállás számlájára. Majd legközelebb…
It’s Only Them / Call Me / Zombie Slam / Suicide Machine / The Great Pretender / Go With The Flow / Same Old Song / Don’t Wake The Dead / I’m Going In / Party In My Head / Have A Drink On Me / Let Me Out / Shut Your Mouth
Volt szerencsém többféle felállásban és nagyon különböző alkalmakkal látni a Paint, ezek között lemondott külföldi fellépés helyetti hamarjában összerántott koncert is volt, illetve nagyszínpados koncertvideó-rögzítés is, de talán most tetszettek legjobban. Baromi jól szóltak, ami azért elég nagyot dobott az élvezeti faktoron, a magát nem túl komolyan vevő, de nagyon feszesen és jól játszó zenekar pedig nagyon szórakoztató volt.
Szöveg és fotó: Savafan
Külön köszönet a H-Musicnak a lehetőségért!
Legutóbbi hozzászólások