fbpx

Panzerballett - Planet Z

A több mint tizenöt éve működő müncheni társaság zenéjét nem egyszerű bekategorizálni. A szakirodalom szerint jazz-metalt játszanak, azonban egyes elemeik a King Crimson korai őrületeit idézik, a meghökkentő váltásaik pedig inkább Frank Zappát juttatják eszünkbe. Hogy zenei progressziónak nincsenek híján, az kétségtelen.

Jan Zehrfeld gitárosnál nehéz öntörvényűbb muzsikust elképzelni, nem csak a stílusokat váltogatja az albumon, hanem társait is lecserélte a legutóbbi 2017-es album, a ’X-mas Death Jazz’ óta. Az ott olvasható névsorból senki nem játszik az új lemezen. Azon egyébként elmebeteg módon dolgoztak át jól ismert karácsonyi dallamokat.

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

Új albumuk sem lóg ki a sorból, megspékelve azzal, hogy dobosparádét is rendeztek, a kilenc szerzeményben hat ütősvirtuóz játszik. Elsőre úgy hangzik, hogy egész lineárisan indul az anyag, mert Virgil Donati dobolásával a Prime Time, majd Marco Minneman szereplésével a szójáték-című Who The Jack Is Migger? után még azt mondom, jó kis fúziós albumot hallgatok. (Hogy egyértelmű legyen a dal eredete, még a Miss You vezérdallamát is megidézik.) A Mind Your Head Morgan Ågren dobolásával már merészebb húzásokról tanúskodik, aztán jön Borlai Gergő és a No One Is Flying The Plane. Ez már keményebb, azt is mondhatnám, metálos ritmusalapokkal zúz, a fúvósszekció és gitárszóló szabadjára engedett, Gergő rátesz még egy lapáttal szokatlan pörgetéseivel. Eljutunk a Walkürenritthez, ez Wagner jól ismert dallama ’A walkür’ operából, Hannes Grossmann diktálja a ritmust, és itt már Jan Zehrfeld is szabadjára engedi fantáziáját, jönnek azok a már említett zappai vagy crimsoni motívumok, a meghökkentő ritmus- vagy stílusváltással. Egy keményvonalas klasszikuszene-rajongó valószínűleg a műfaj elleni erőszakként értékelné ezt az adaptációt, én inkább zenei szabadságnak, amiben jelentős szerepet játszik Hannes Grossmann nem mindennapi tehetsége. Az Urchin vs Octopusban újra Gergő püföli a bőröket, nagyon kemény tétel ez is, a bonyolult ritmusképletek szaggatottá teszik az egészet, nincs benne fúvósszekció, emiatt sem annyira jazzes szerzemény. Az Alle meine Ändchenbe aztán bejönnek a fúvósok, sőt még a zongora is! Na, itt rendesen befigyel a kortárs zene, a zongorajáték miatt Keith Emerson is mosolyoghat a mennyben. Andy Lind dobolása követi a rendszerbe szedett őrületet. Hasonló szellemiségű a Coconut, újfent Marco Minnemann a dobos. Teljes zappai agymenés: hol metál, hol jazz, a ritmus szinte minden pillanatban változik – ne próbáljunk rá táncolni! És végül valami hasonló a zárás, az S.O.S., Gergő harmadszor is kezébe veszi a dobverőket. Kiváló érzékkel festik meg hangszereikkel egy katasztrófa előjelét, végbementét, konklúzióját. A gyászos szaxofonszóló a legjobb ez utóbbi megjelenítésére.

Részemről maximális tisztelet és elismerés egy olyan zenésznek, aki ennyire bátran mer játszani, aki ilyen mértékben le meri bontani egyes műfajok határait, aki az eszméleten stíluskavalkád ellenére ennyire saját és egységes zenét hoz létre. Jan Zehrfeld a gitár mellett a basszusgitárt is kezeli a legtöbb dalban, de bőven hagy más hangszereknek is helyet. A fúvósszekció borzasztóan erős. Néha úgy hallom, hogy a hetvenes évek eleje klasszikus jazz-rock vonalát követik, aztán letérnek a főútról és elképesztő improvizációkba kezdenek, leomlanak a műfajok közt a határok.

Összegzés:

A Panzerballett zenéje nem széles rétegeknek készült. Noha metálosan zúz, nem lehet egy fesztiválon elképzelni, mert villázni rá képtelenség. Viszont aki nyitott a különböző műfajok meghökkentő elegyére, a határtalan zenei szabadságra, garantált élmény ez az album is. Jazz, metál, klasszikus, kortárs, minden jön szembe velünk, és minden a lehető legjobb dózisban és időben.

Pontszám: 9.5

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

Megjelenés: 2020
Kiadó: Gentle Art Of Music
Stílus: jazz, metál, progresszív rock, klasszikus zene
Származás: Németország

Zenészek:

Jan Zehrfeld – gitár, basszusgitár (2, 3, 5, 6, 7, 8, 9)
Anton Davidyants – basszusgitár (1, 4)
Joe Doblhofer – gitár, gitárszóló (2)
Jan Eschke – zongora (4), szintetizátorszóló (7)
Michael Lutzeier – bariton szaxofonszóló (4)
Wolf Wolff – beszéd (4)
Florian Fennes – szaxofon (1, 3, 5, 7)
Sam Greenfield – szaxofon (2, 8)
Georg Gratzer – szaxofon (9)
Virgil Donati – dob (1)
Marco Minnemann – dob (2, 8)
Morgan Ågren – dob (3)
Borlai Gergő
– dob (4, 6, 9)
Hannes Grossmann – dob (5)
Andy Lind – dob (7)

Dallista:

  1. Prime Time
  2. Who the Jack Is Migger?
  3. Mind Your Head
  4. No One Is Flying the Plane
  5. Walkürenritt
  6. Urchin vs. Octopus
  7. Alle Meine Ändchen
  8. Coconut
  9. S.O.S.
Megosztás