Új időszámítás vette kezdetét Neal Morse életében. A 2023-as MorseFest-koncertek után állandó szerzőtársa és zenekarainak dobosa, Mike Portnoy visszatért a Dream Theaterbe. Neal nem ijedt meg ettől a helyzettől, hiszen a kétezres évek kezdetén több szólólemezén is dolgoztak úgy együtt Mike-kal, hogy ő akkor még a DT mindenese volt. A Spock’s Beard, a Transatlantic, a Flying Colors és a The Neal Morse Band sikereit maga mögött hagyva azt a tanácsot kapta, hogy csináljon egy zenekart azokkal a zenészekkel, akik ott élnek a közelében. Ha focis hasonlattal élhetek, az új zenekar bemutatkozása a névadónak egy tét nélküli meccs. Végül is Neal nagyszerű zeneszerző, egyéni stílusa minden zenekarában felismerhető. Chris Riley (basszusgitár), Andre Madatian (gitár), Philip Martin (dob) és Johnny Bisaha (ének) kreatív löketet adott a főhősnek, így a Neal Morse & The Resonance egy bő egyóra hosszúságú bemutatkozó lemezzel jelentkezett.
Az új formáció a ’No Hill For A Climber’-re mindössze 5 dalt készített, ebből kettő 20 perc feletti hosszúságú, a két epikus tétel között pedig három 5 perces, rádióbarát szerzemény kapott helyet. Ez a formula számomra ismerős volt, ezzel találkoztam a Spock’s Beard ’V’ című lemezén is. A Resonance zenéjét hallgatva ráismerhetünk Neal jellegzetes stílusára, de a mellé szegődő eddig ismeretlen arcok új színt hoztak a zenéjébe. A nyitó Eternity In Your Eyes szimfonikus nyitánya után máris belecsöppenünk a jól ismert hangzásvilágba. A billentyűs hangszerek dominálnak, amelyhez a Spock’s Beard-időszakot megidéző basszusgitár- és gitárhangzás jön. Neal és Johnny megosztják az énekesi feladatokat. A dal változatos, blues hatású gitárszólót, nagyszerű ének- és vokáltémákat hallhatunk. A Thief a zenekar kísérletező oldalát mutatja be, a Pink Floyd-os melankólia és az intenzívebb, Spock’s Beard hatású zene egyszerre jelenik meg. Személyes kedvencem a könnyedebb és fogós All The Rage lett. A srácok játékának egyedisége, hangszeres megoldásai itt jobban tudtak érvényesülni, mint korábban. Az Ever Intercedingben végre egyedül is énekelhetett Johnny Bisaha, ami így különleges színfoltja lett a kiadványnak. A címadó No Hill For A Climber, ahogy említettem, ismét epikus hosszúságú. Az itt hallható ötletek már nem hoztak újat, kivétel az a refrén, amelyet szintén az új frontember énekelt. A dal szövegében hallható vallásos utalások nem olyan direktek, mint mondjuk a ’Testimony’-n.
A Neal Morse & The Resonance első lemeze kellemes élményt adhat azoknak, akik szerették a Spock’s Beard zenéjét. Nagy meglepetések nincsenek, de ahogy a cím is mutatja, Neal számára nincsenek akadályok, ismeretlen zenészekkel is megy tovább.
Legutóbbi hozzászólások