Nadir

Bár már magunk mögött hagytuk a különös, megpróbáltatásokkal teli 2020-as évet, néhány gondolat erejéig azért még repüljünk vissza az időben, hogy a magyar underground védőbástyájának számító Nadirról szót ejthessünk. Ezt két ok miatt tartom fontosnak: Az egyik dolog örömteli, ugyanis megjelent ’The Final Requiem for a Helpless World’ című anyaguk, a másik viszont szomorú, mivel ez a lemez a zenekar hattyúdala, a srácok huszonhét év után döntöttek úgy, hogy befejezik a közös zenélést. Minderre azért került sor, mert a tagok az élet egyéb dolgai mellett már képtelenek voltak annyi időt és energiát szentelni a Nadir számára, amennyit megérdemel a formáció, így jobbnak látták, ha emelt fővel távoznak.

A ’The Final Requiem for a Helpless World’ már a címében is utalás a kezdetekre. Az 1993-ban, eredetileg Dark Clouds néven indult zenekar első demóanyaga ’Requiem for a Helpless World’ címmel jelent meg 1996-ban, az új albummal pedig keretbe foglalták az azóta eltelt időszakot. Érzésem szerint minden kiadványukkal folyamatosan tökéletesítették zenei világukat, amelyekkel lépésről-lépésre kerültünk közelebb egymáshoz. Tauszik Viktor fájdalmas, érzelmekkel teli orgánuma igazi védjegyévé vált a zenekarnak, amelyhez remek alapot biztosítottak a bűzlő, iszapos láp mélyéről feltörő riffek és melódiák.

 

 

Nadir

A Nadir minden albumának a mondanivalóját egy téma köré építette, és ez most sincs másképp, a lemez dalai a civilizáció, az emberi faj bukásáról és bolygónk eltűnéséről mesélnek, ugyanakkor megjelennek a zenekar elmúlásával kapcsolatos gondolatok is, olyanok, amelyek akkor fogalmazódhattak meg a tagokban, amikor a hattyúdalukra készültek. Zenéjüket és szövegeiket mindig mély gondolatisággal töltötték meg, amely a mai modern zenékben (és a világban általánosságban) már egyre kevésbé jellemző. Sajnos a felületesség, a média agymosása és a közösségi média teljes mértékben az életünk részévé váltak, ahelyett, hogy közelebb hozta volna egymáshoz az embereket, még jobban eltávolította és a közönybe taszította. Mindezt tökéletesen festi le a zene, amely talán soha nem volt annyira nyomasztó és őrlő, mint most.

A ’The Final Requiem for a Helpless World’ mind a 33 perce rendkívül tömény, irgalmatlanul nehéz és földöntúli muzsikát tartalmaz, amelynek hallgatása közben egyre mélyebbre és egyre közelebb kerülünk pusztuló világunk és az emberi faj végéhez, míg végül nyakig süppedünk a totális kilátástalanság mocsarába. A zenei alappal maximálisan sikerült megteremteni a központi témához illő világvégi atmoszférát, így a maga valójában érezhetjük pusztulásunk orrfacsaró bűzét, mindezt pedig fokozza a hangkép, ami nagyon messze áll a mai produkcióktól megszokott tűhegyre editált, műanyag soundoktól. Hallatszik, hogy a banda nemcsak zenei, hanem technikai oldalról is a konzervatívabb hozzáállást preferálja.

A korábbiakhoz hasonlóan a daloknak ezúttal is komor és sötét hangulatuk van, amit fokoz az a tudat, hogy a tagok utoljára alkottak közösen. A korong zeneileg is sokrétűre sikeredett, egyaránt megjelennek a gótikus doom, a death metal és a sludge jellemvonásai, azonban a kilencvenes évek doom-death metal stílusjegyei a legmarkánsabbak, amelyeket előszeretettel kísérnek atmoszférikus lebegések. Érzésem szerint ez a csapat legdoomosabb lemeze, ugyanis amellett, hogy markánsan megmaradt a Crowbar hatása, egy-egy dalban a fájdalom és a keserűség szinte már a My Dying Bride-hoz hasonló mélységekbe rántja le a hallgatót.

Összegzés:

Egy ennyire egységes és kifejező dalcsokor után még jobban sajnálom, hogy a Nadir története véget ért, a magyar metál underground pedig elvesztette az egyik legkiemelkedőbb zenekarát, amely ugyan nem választott könnyű utat magának azzal, hogy ezt a komor, sanyarú sorsú stílust tűzte zászlajára, de mindig büszkén emelte azt a magasba. Biztos vagyok benne, hogy van itthon egy tábor, amely mindig könnyes szemmel fog emlékezni rájuk, és bízni fog a visszatérésükben. Legyen számukra vigasz, hogy a tagok mindegyike más-más formációban ugyan, de folytatja a zenélést, ezáltal okozhatnak még számunkra néhány kellemes pillanatot.

Pontszám: 9

Megjelenés: 2020
Kiadó: szerzői kiadás
Stílus: doom / death metal
Származás: Magyarország

Zenészek:

Tauszik Viktor – ének
Czetvitz Norbert – gitár
Köves Hugó – gitár
Gál Ferenc – basszusgitár
Fekete Szabolcs – dobok, billentyűs hangszerek

Dalcímek:

01. Hindsight is… 2020
02. Carry the Banner
03. Unseen Signs, Unheard Calls
04. The Fire Raisers
05. Facing the Facts
06. Loss Breeds Loss
07. The Ultimate Desertion
08. Witch Hunts and Show Trials
09. Wrongful Narrative
10. The Final Requiem

Megosztás