1973. március 1-én jelent meg a Pink Floyd 8. stúdiólemeze, amely rövid időn belül a rocktörténelem egyik legfontosabb mérföldköve lett, igazodási pont a kortársaknak és a követőknek még ma is.
Hadd módosítsam egy kicsit a bevezetést. Nem a rock, hanem a zene történelmének egyik legnagyobb példányszámban elkelt és legnagyobb hatású lemeze, a mai napig nagyon sokan veszik meg. Olvastam olyan kitételt is, hogy egyidőben a kiváló hangzása miatt vették meg, mert a frissen vásárolt hifi-berendezéséket ezzel tesztelték, ez azonban nem indokolja ezt az elképesztő eladási számot.
Tulajdonképpen megmagyarázhatatlan, hogyan lehet ennyire népszerű ez az album. Isten őrizz, hogy a minőségre gondoljak, mert ha létezik tökéletes zenei alkotás, akkor ez az album az. Az értetlenségem abból fakad, hogy nem egy habkönnyű darab sem zeneileg, sem szövegileg. Egy minden részletében kidolgozott progresszív zenei művel állunk szemben, egyáltalán nem emészthető egyetlen hallgatás után, nem lehet háttérzajnak használni budisikálás közben, muszáj rá odafigyelni. A szövegek nem az élet napos oldalát bemutató, töltelékként szolgáló felületes sorok, Roger Waters gondolatai nagyon is komoly problémákra hívják fel a figyelmet, amelyek már annak idején is jelen voltak a felgyorsult társadalomban. Legyen az a pénz utáni hajsza, a közöny vagy az idegösszeroppanás, mindez egy koncepciózus anyagban elmesélve, a dalokat gondosan egymáshoz fűzve hangeffektekkel. Nem a leglazább szórakozást biztosítja a lunatikus nevetés, a ketyegő, harangozó órák kakofóniája, a Breathe depresszív dallama, a Time sokkoló gitársírása David Gilmour agresszív énekével, a Money hétnegyedes ritmusa a recsegő szaxofonszólóval vagy a Syd Barrettet megidéző Brain Damage.
Az album megalkotása minden bizonnyal rengeteget kivett az alkotókból, hiszen nem sokkal a megjelenés után még az is felmerült, hogy a feloszlik a Pink Floyd, a válságot azóta se tagadja egyik tag sem. Hála istennek nem így történt, hiszen később is sok maradandót alkotott a zenekar.
Magyarországon erősen jelen volt a “Dark Side” már a ’70-es években is, nemcsak azért, mert indiai nyomásban kapható volt a lemezboltokban, hanem a zenei anyag egyes elemeit felhasználták különböző műsorok címzenéinek.
A ’The Dark Side Of The Moon’ sokkoló 43 perce ma is elgondolkoztató, aktuális, csodás zenei élmény. Ma 50 éve, hogy megjelent.
Március 24-én olyan grandiózus, művészi kivitelezésben, gazdagon illusztrált kilenclemezes kiadásban jelenik meg az anyag, amely illik a jeles évfordulóhoz.
Legutóbbi hozzászólások