Mandoki Soulmates: A Memory Of Our Future

Leslie Mandoki (Mándoki László) JAM nevű zenekarában dzsessz-rockot játszott még Budapesten, majd 1975-ben zenésztársával, Laszlo Benckerrel (Szűcs László) együtt disszidált. Németországban a Dschinghis Khan együttes tagjaként szerzett nevet (ahogy mondani szokták: „fiatal voltam, kellett a pénz”), de a zenekar feloszlása után – még annak nevét felhasználva, Dschinghis Khan Family néven – adta ki Laszlo Benckerrel közös szerzeményét Can’t Stop Now címmel. Meg is bukott rendesen, mert az a célközönség nem ilyen, virga basszusfutamokkal, meg fúvósokkal tarkított, dzsessz-rock alapú zenét várt kedvencétől. Ezután már saját néven jelentette meg szerzeményeit, de az igazi áttörésre 1997-ig kellett várni, ekkor született a ‘People In Room No.8’, mely a Soulmates első közös lemeze volt, bár még Man Doki néven jött ki, de ezen már közreműködött Ian Anderson, Jack Bruce, David Clayton-Thomas, Bobby Kimball, Peter Maffay, Steve Lukather, Al Di Meola, Mike Stern, Victor Bailey és Randy Brecker is. Olyan slágerek, mint az On And On vagy a Diggin’ Down Too Deep, illetve a személyes indíttatású Am I Strong Enough? és a Where I Was Born, rendre megjelennek azóta is a koncertrepertoárban. Ezt követte a 2002-es ‘Soulmates’, melynek címét azóta zenekarnévnek is felvették, deklarálva, hogy az itt szereplő előadók a zenében lelki társak.

Időközben az egykori kolléga és állandó szerzőtárs, Laszlo Bencker kikopott mellőle, a 2019-es ‘Living In The Gap’-en már csak a dalok egyharmadának volt zeneszerzője, 2024-ben pedig csupán egyetlen szám mellett olvashatjuk a nevét. Mi történhetett vele? Ám Leslie rendületlenül menetel előre, a 2019-es dupla album második lemezén, a ‘Hungarian Pictures’-ön Bartók Béla zenéjét ültette át erre a progresszív rock és fúziós dzsessz határán mozgó műfajba, most pedig újabb 12 saját szerzeménnyel tért vissza az ‘A Memory Of Our Future’-ön.

Az előzetes sajtónyilatkozatok alapján ez az eddigi legjobb lemeze, ezt ugyan vitatom, a 2002-es etalont nem tudta megugrani, de mindenképpen sokszori hallgatásra javasolt muzsika, és most is sok személyes utalást tartalmaz, miközben minden eddiginél jobban kikel a világ mai állapota ellen.

Mandoki zsenialitása elsősorban abból áll, hogy ennyi éven át együtt tudta tartani ezt a szupergroupot és lemezről lemezre minőségi zenét tudtak produkálni. Más hasonló projektek általában a nagy nevek ellenére sikertelen – értsd: gyenge – kísérletet tesznek az együtt zenélésre, azért oszlanak hamar fel, vagy ha jól is sikerül a produkciójuk, a sok nagy egó nem sokáig fér meg egy csárdában, vagy ha esetleg mégis, nem tudják élőben bemutatni a produkciót a tagok más elfoglaltságai miatt. Mandoki inkább – labdarúgó hasonlattal – kijelölt egy 22-es keretet, amiből lemezről lemezre, fellépésről fellépésre válogathat, és így kikerüli a szupergroupság buktatóit. Ezúttal is olyanok kerültek „a kezdő 11-be” – ami inkább 17 –, mint Ian Anderson a Jethro Tullból, John Helliwell és Jesse Siebenberg a Supertrampből, Tony Carey a Rainbow-ból, Nick van Eede a Cutting Crew-ból, Simon Phillips (többek közt) a Totóból, Al Di Meola, Mike Stern, Randy Brecker vagy Richard Bona.

A felvételek 100%-ban analóg technológiával készültek, ami szintén hatalmas fegyvertény egy ilyen, a világ minden tájáról összetrombitált gárda esetén, a 21. században általában mindenki az otthoni stúdiójában, digitális technikával készíti el a felvételeit és az internet segítségével küldözgeti egymásnak, hogy aztán egy hangmérnök kezében valahol egységgé olvadjanak az összetevők. Mandoki saját stúdiójában, analóg módon vette fel a zenészekkel az anyagot, ahogy a szintén a progresszív rock és dzsessz-rock, meg a világzene ötvözetét játszó magyar Djabe is, tehát nem egyedi ez a megvalósítás manapság sem, de egy ilyen nemzetközi gárda esetén mindenképpen keményebb szervezést kíván, mint egy egynemzetiségű zenekarnál.

A dalok közül elsősorban a kemény társadalomkritikákat megfogalmazóakat mutatták be előzetesen – ezek a témájukhoz igazodóan zeneileg is keményebbek –, mint a közösségi oldalak káros hatásai ellen ágáló Devil’s Encyclopedia, a konformizmus ellen tiltakozó Blood In The Water és a társadalmunk radikális változásait mesterien megfogalmazó The Big Quit: „A nehéz idők kemény embereket nevelnek, a kemény, bátor emberek könnyebb, szebb időket teremtenek, a könnyed idők könnyelmű generációt nevelnek fel, és a hanyag, könnyelmű generáció nehéz időket teremt megint. Ebből az ördögi körből nem találjuk a kiutat.” A 78 percnyi zeneanyag mégsem tipikus konceptalbum, bár mondhatjuk, hogy egy tematika köré épülnek a szerzemények, viszont tele vannak személyes utalásokkal, és engem ezúttal inkább ezek a líraibb vonulatok ragadtak meg, mint például a The Wanderer, melyet Nick van Eede és Tony Carey segítségével énekelt fel Mandoki, és a Supertramp szaxofonmestere ezúttal klarinéton tette le a névjegyét benne.

A Matchbox Racing is nagy bölcsességeket rejt: „Apám mondta: Ne álmodozd át az életed, inkább éld meg az álmaidat!” A tízperces Enigma Of Reason erősen Toto hatású, simán el tudnám képzelni valamelyik progresszívabb lemezükön, még amikor a közepén, a szólóknál átmennek dzsessz-rockba, akkor is a Don’t Stop Me Now-t juttatják eszembe, persze Al Di Meola akusztikus gitárjával pluszban megspékelve. És persze ott a szintén fülbe ragadó I Am Because You Are, meg a lemezcímet finoman személyesre hangoló A Memory Of My Future. A lemez az instrumentális Melting Pottal zárul, melyben elsősorban Richard Bona kántálása, Cory Henry elektromos zongorája, John Helliwell szaxofonja és Deobrat Mishra szitárjátéka dominál Mandoki ütőhangszeres teljesítménye mellett. A másik instrumentális az Age Of Thought (ez az egyetlen Laszlo Bencker-Leslie Mandoki közös szerzemény a lemezen), itt pedig Mike Stern vív párbajt gitárján Randy Brecker szaxofonossal.

Összegzés:

A Mandoki Soulmates nagyon erős lemezt tett le az asztalra. Leslie Mandoki társadalomkritikáit személyes élményekbe ágyazva fogalmazza meg, „lelki társai” bravúros szólói mellé sikerült olyan fülbemászó dallamokat alkotnia, melyeket bátran elővehet elkövetkező koncertjein „a jövőnk emlékezeteként”. A 2002-es ’Soulmates’-t azonban nem sikerült túlszárnyalnia, az nálam az etalon.

Pontszám: 9

Megjelenés: 2024
Kiadó: Sony Music / Inside Out
Stílus: progresszív rock, fúziós dzsessz
Származás: nemzetközi

Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátumok: CD, LP

Zenészek:

Leslie Mandoki – ének, dob, ütőhangszerek és udu
Ian Anderson – fuvola
Al Di Meola – gitár, akusztikus gitár
Mike Stern – gitár
Randy Brecker – trombita, szárnykürt
Till Brönner – trombita, szárnykürt
Tony Carey – ének, billentyűs hangszerek
Cory Henry – billentyűs hangszerek
Nick van Eede – ének
Richard Bona – basszusgitár, ének
Jesse Siebenberg – ének, gitár
John Helliwell – szaxofon, klarinét
Julia Mandoki – ének
Bill Evans – szaxofon
Mark Hart – ének
Simon Phillips – dob
Steve Bailey – basszusgitár

valamint

Fausto Beccalossi – tangóharmonika
Deobrat Mishra – szitár
Michael Flauer – billentyűs hangszerek
Ada Rovatti – szaxofon
Joseph Angyal – szaxofon, hegedű, fuvola

Dalcímek:

01. Blood In The Water
02. Enigma Of Reason
03. The Wanderer
04. The Big Quit
05. Devil’s Encyclopedia
06. A Memory Of My Future
07. I Am Because You Are
08. My Share Of Your Life
09. Age Of Thought
10. Matchbox Racing
11. We Stay Loud
12. Melting Pot