Úgy gondoltam, ha első koncertre kell vinnem egy tinédzsert, ez legyen az. Igazam lett. Sallangoktól mentes, igazi laza rockzene egy olyan zenésztől, aki még mindig valódi értéket közvetít közönségének, megőrjíti rajongóit, és – remélem – jó útra tereli a tizenéveseket.
Ismét örömmel láttam, hogy van igény a minőségi zenére. Még mindig. Előadása leköt majdnem két órán keresztül mindenkit, nem csak 5 percre, mint a videómegosztó hősei. Nem követőket akar magának, hanem élményt szerez.
Nem hagyom szó nélkül Lenny Kravitz elképesztő fizikai állapotát, de az én szemszögemből fontosabb a zeneisége, színpadi jelenléte, a belőle áradó különleges vibe, ami áthat egy ekkora, de akár nagyobb csarnokot is.
Dallista tekintetében nem volt meglepetés, nem változtatott a műsoron – szerencsére. Új lemezzel jött, de nem erőltette túl az új dalokat. Nem azért, mintha esetleg rosszul sikerült volna az album, inkább azért, mert rutinos. Pontosan tudja, egy ilyen albumnak be kell érnie. Majd kiválasztja magának a közönség a kedvenceket, amik akár hosszú időre is beépülhetnek a műsorba. Egyelőre három új dal szerepelt az idén megjelent ’Blue Electric Light’ albumról.
Lendületes kezdés az Are You Gonna Go My Wayjel, és igazából innen már nem volt üresjárat. Talán csak az elsőlemezes Fear volt, ami a koncert közepén leültette kicsit a közönséget, pedig a jammelés, improvizáció a tíz művésztől elképesztő volt. Természetesen a Fly Away az, amire az egész csarnok énekelt, de az igazi zenei csemegét a Fear adta… nekem legalábbis.
Egyre ritkább, hogy tíz vérbeli zenész muzsikál együtt egy rockszínpadon (3 fúvós: Michael Sherman és Harold Todd szaxofon, Cameron Johnson trombita, 2 háttérénekes: a Blac Rabbit Band, dob: Jas Kayser, basszus: Hoonch „The Wolf” Choi, gitár: Craig Ross, billentyűk: George Laks és persze Lenny), pedig micsoda hangzás, amikor ezek a hangszerek együtt szólnak, mint mondjuk az Always On The Run szerzeménynél. Az utolsó egy perc a fúvósokkal… bizsergető volt.
Nem ez volt az első koncertem Lennyvel, ráadásul az utolsó pont itt volt, tudtam, remek este lesz, utólag azt mondom, kiemelkedik ez a buli a többi közül. A miértet lehetetlen mondatokba önteni, ahhoz ott kell lenni az arénában, de pár mondatban a különleges pillanatok: Tudott meglepetés okozni nekem, hiszen ezen az estén nemcsak akusztikus és elektromos gitárokon, de basszusgitáron is játszott a TK421 – idei lemezen megjelent – dalnál, remek slap basszusrésszel lepett meg minket. A szokásosnál is közvetlenebb volt, rengeteget kommunikált velünk. Az I Belong To You szerzemény kapcsán gyakorlatilag egy beszédet kaptunk, melyben megköszönte, hogy ennyien eljöttünk, kifejtette, mennyire szereti a világ különbözőségét, hogy világunkban összefügg minden mindennel, az egyensúlyt a szeretet, a zene biztosítja. Nagy örömömre Craig Ross fehér Telecasterén eljátszotta a Believe végén hallható kedvenc gitárszólóm is.
Kellemes teltház. Amíg az ülőhelyeken itt-ott voltak üres székek, az állóhelyen sűrű tömeg volt. A koncert végén kijött a közönségbe, de nem ám akárhogy! Olyan hobósan. Egyszerűen kisétált a nézők közé. Ez kicsit túlzás, hiszen azonnal magához vonzotta a kiemelt álló közönségét, így nem volt egyszerű eljutnia középre a keverőhöz, ahol énekelt nekünk egy kicsit, majd a másik oldalon visszasétált a színpadra. Elképesztő volt! Igaz rocksztár jött el hozzánk. Kortalan és olyan formában van, amit a 20-30 évesek megirigyelhetnek. Ismét vissszanőtt a rasztás rőzse, ami dobott még egyet a színpadi megjelenésén. Remélem, kiváló zenésztársaival még hosszú évtizedekig fogja járni a világot és bízom benne, gyakran ellátogat hozzánk időről időre!
Szerző: TT (Török Tamás)
Fotó és videó: Balázs Adrienn
Köszönet a Live Nation Magyarországnak!
Legutóbbi hozzászólások