A Leander Szimfonik telt házas év végi BOK Csarnok-béli koncertje után egy exkluzív színházi koncertélménnyel készül az ország egyik legnagyobb presztízzsel bíró helyszínén, az Erkel Színházban.
Köteles Leander legismertebb szerzeményeinek Pejtsik Péter által készített nagyzenekari átiratait a Savaria Szimfonikus Zenekar közreműködésével hallhatjuk májusban. A koncert kiemelt vendége Szebényi Dániel (zongora) és Suha Tamás (hegedű) lesz, vezényel Pejtsik Péter. A különleges koncert Leander régi rajongóinak is tartogat izgalmakat, hiszen az újonnan hangszerelt dalok ismét felcsendülnek majd.
A Leander Rising, a Leander Kills és az Amigod zenekarokból is ismert, többszörös platinalemezes, Fonogram- és Petőfi Zenei díjas, 2022-ben az “Év férfiénekesének” választott Köteles Leander 33. születésnapján – 2018. március 15-én – különleges ünnepi koncertet adott, ahol legfontosabb dalainak Pejtsik Péter által készített átiratait adta elő nagyzenekari kísérettel. Azon a koncerten a nemzeti ünnep tiszteletére elénekelte a Hazám, hazám című áriát és a koncert végén a Himnuszt is. A nagy sikerű bemutató után – melyet Blu-rayen is kiadtak ‘Live At BMC’ címmel – Budapesten minden évben színpadra állt a Leander Szimfonik produkció újabb és újabb dalokkal kiegészítve a repertoárt, az egyre nagyobb helyszíneken is mindig telt házas előadásokat produkálva már elővételben. A nagy érdeklődésre való tekintettel több vidéki helyszínen is felléptek, ezúttal viszont Budapesten, az Erkel Színházban láthatjuk őket 2023. május 13-án, szombaton 20 órai kezdettel. Jegyvásárlás a Jegy.hu oldalán.
Legutóbbi hozzászólások