Szerző: Hard Rock Magazin | 2020.02.28.
E havi jelszavunk: nem igazán… Mert van itt punk rock, ami már nem igazán punk rock, bluesgitáros, aki nem igazán fekete. Bezzeg a hangja! Magyar blues rock, amely még nem igazán ismert, egy fris csapat, ami nem igazán Disturbed, és valami, ami nem is igazán zene.
Szerző: Márki Miklós (Bigfoot) | 2020.02.22.
Ozzy hosszú évek óta az amerikai piac elvárásai alapján készíti albumait, ám most azt érzem, részben szakított ezzel a szemlélettel, dacára, hogy az újvilági rock-szcéna legjobbjaival vette körbe magát. Én Elton Johnt és Post Malone-t kihagytam volna, igaz, az ő jelenlétükkel másfajta közönség felé is lehet nyitni.
Szerző: Gergely László (Kidlacee) | 2020.02.21.
Őszintén bevallom, hogy nem tudok mit csinálni, egyszerűen nem találok hibát a lemezen. Totálisan rákattantam az egész anyagra, sőt! Úgy is mondhatnám, hogy teljesen magával ragadott ez a tizenhat dal, akárcsak a The South annak idején, és ez mindent elmond. Tehát részemről megy rá a tíz pont.
Szerző: Pálinkás András | 2020.02.17.
Kátai Tamás vendégei segítségével töretlenül halad előre, most egy dallamosabb, játékosabb és felszabadultabb irányba fordult, aminek az eredménye nem kevésbé zseniális, mint ami eddig is jellemezte művészetét.
Szerző: Csiki Gábor (CsiGabiGa) | 2020.02.14.
Kell ahhoz egyfajta pofátlan magabiztosság, hogy két középszerű farkas – maga köré gyűjtve alfahímek tömegét – büszkén kiáltsa, mint az elefánt mellett baktató kisegér: „Hallod, hogy dübörgünk?”
Szerző: Hard Rock Magazin | 2020.02.13.
„Még csak az év legelején járunk, ennek ellenére semmi kétségem nincs afelől, hogy a Psychotic Waltz elkészítette az év progresszív metal albumát.” – Losonczi Péter
„Bár az album telis-tele van elképesztően jó dallal, jól kanyarított waltzos dallamokkal, szövegvilággal, mégsem azt érzem összességében, hogy bármilyen szinten is korszakalkotó mű jött volna létre.” – Lacc
Legutóbbi hozzászólások