Az Amaranthe az utóbbi években rendre hozta a tőlük elvárható színvonalat, azonban mindezt elég rutinszerűen tették. Ha imádod a svédek első két albumát, akkor azonnal repülj rá erre a lemezre, mert garantáltan ez lesz új kedvenced!
Mike LePond harmadik szólóanyaga olyan, mint egy török bazár: színes zenei kavalkád, amelyben zseniális és középszerű dalok váltják egymást, mindent együttvéve azonban mindenképpen pozitív a benyomás, ez egy szórakoztató, ámde korántsem világmegváltó alkotás.
Egy igencsak változatos, kellőképp izgalmas dalcsokorral tért vissza a Falconer hat hosszú év után. Más kérdés, hogy eme visszatérés a buli végét is jelenti; azaz függöny le, jöhet a taps – mert azt megérdemlik!
Vegyes érzéseket keltett bennem a ’Transitus’. Voltak olyan részek, amelyek tényleg megidézték bennem az Ayreon néven ezt megelőzően érkezett alkotásokat, de ez alkalommal inkább egy musicalben éreztem magam. A film nélküli filmzene érzet egyszerűen nem hagyott nyugodni. Valószínűleg ugyanezek a dalok élőben, egy színpadi verzióban másképp hatnának.
A Flying Colors londoni koncertjének varázslatos élményét most már mindenki átélheti otthon. Ez még harmadik koncertfilmként is tud újat mutatni, hiszen zeneileg és vizuálisan is érettebb produkciót lehet látni a színpadon. Nem fog csalódást okozni annak, aki áldoz rá időt, hogy megismerkedjen vele.
Egy szerethető, különleges mű lett a ’Sola Gratia’, amelyet úgy fogunk emlegetni, mint Neal Morse karanténlemezét. Fáj a szívem, hogy ez most nem lett olyan, mint azok a művek, amiket előzőleg a The Neal Morse Band tett le az asztalra. Teljesen más az irány és a megvalósulás is, de a fő probléma az, hogy a katartikus élmény elmaradt.
Legutóbbi hozzászólások