A tavaly Máté Péter-díjjal elismert rockzenekar, a Karthago Máté Péter munkássága előtt tiszteleg új lemezével. Ugyanakkor üröm is került az örömbe, Takáts Tamás koronavírus-fertőzése miatt le kellett mondaniuk a tegnapi akusztikus koncertet az Erkel Színházban.

Karthago

A Máté Péter-díj átvétele után született meg az ötlet Szigeti Ferenc zenekarvezető fejében, hogy egy teljes nagylemeznyi dal feldolgozásával tisztelegjenek Máté Péter kivételes életműve, hatalmas zenei öröksége előtt. Személyes kapcsolatuk is volt a zeneszerzővel, az 1980-as ‘Szívhangok’ albumot a Karthagóval vette fel, pár évvel később pedig őt kérték fel Szigetiék a Requiem című daluk nagyzenekari áthangszerelésére – amivel aztán meg is nyerték az 1983-as villachi Kärnten International dalfesztivált –, így nem csak munka-, hanem baráti kapcsolat is kialakult közöttük az évek során, ezáltal sokkal személyesebbé téve a mostani megmozdulást.

 

 

A 43 éve változatlan felállásban – Takáts Tamás (ének), Szigeti Ferenc (gitár, ének), Kiss Zoltán Zéro (basszusgitár, ének), Gidófalvy Attila (billentyűs hangszerek, ének) és Kocsándi Miklós (dobok, ének) – működő hard rock zenekar a legnagyobb tisztelettel nyúlt Máté Péter kiválasztott dalaihoz, dallam- és szöveghűen, viszont vérbeli „karthagósra” hangszerelt verzióban rögzítette ezeket.

A pénteki megjelenés örömébe némi üröm is vegyült, ugyanis az énekes megfertőződött a koronavírussal, ezért a hétfői akusztikus koncertet le kellett mondani az Erkel Színházban. „A 2022. június 20-i Karthago Akusztik koncert Takáts Tamás Covid betegsége miatt sajnos elmarad. A koncert pótlására jelenleg nem tudunk új időpontot adni, de az biztos, hogy ez csak a jövő évben lesz” – közölték a szervezők.

A ‘Máté Péter in rock’ dallistája:

01. Zene nélkül
02. Hazám
03. Éjszakák és nappalok
04. Most élsz
05. Ez majdnem szerelem volt
06. Otthonom a nagyvilág
07. Szülői ház
08. Egy darabot a szívemből
09. Ott állsz az út végén
10. Minden szónál többet ér
11. Elmegyek
12. Azért vannak a jóbarátok
13. Emlékezz rám

Karthago - Máté Péter in rock

Megosztás