Beperelte társait az Aerosmith dobosa, Joey Kramer. A zenészt állítólag nem engedték vissza a zenekarba sérülése után, és megalázó módon meghallgatáson döntöttek arról, hogy képes-e ismét a legmagasabb szinten játszani.

Aerosmith Joey Kramer

Érdekes adok-kapok zajlik jelenleg is az Aerosmith és Joey Kramer között, ami a vaknak is világos, hogy nem méltó a zenekar hírnevéhez. Minden akkor kezdődött, amikor tavaly Kramer kisebb sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a banda Las Vegas-i koncertsorozatát, ahol dobtechnikusa, John Douglas helyettesítette őt. Eddig még tiszta is a sor, azonban 2019 végén Kramer jelezte, hogy készen áll visszaállni a csapatba, ám a banda tagjai ezt csak úgy nem engedték, hanem először egy meghallgatáson döntötték el (ahol még nem is a zenekarral, hanem metronomra kellett játszani), hogy készen áll-e visszatérni a cájg mögé. A helyzet odáig fajult, hogy ezt a megalázó bánásmódot egy perrel ütötte vissza a dobos, aki kihangsúlyozta, hogy az egész nem a pénzről szól számára, az viszont igen rosszul esik neki, hogy a MusiCares’ Person Of The Year Award és a Grammys’ Lifetime Achievement kitüntetést nem tudja átvenni társaival együtt, ugyanis nem léphet fel velük. „14 éves korom óta dobverő van a kezemben és szenvedéllyel fordulok a zenéléshez. Az, hogy kitiltottak a zenekarból, aminek 50 évet szántam az életemből, több mint megsemmisítő. Ez nem a pénzről szól. Megfosztanak a lehetőségtől, hogy a társaimmal együtt részesülhessek a zenekarnak járó elismerésben, amit a zeneiparhoz való hozzájárulásunkért kaptunk. Sem a MusiCares’ Person Of The Year Award, sem pedig a Grammys’ Lifetime Achievement ceremóniát nem lehet megismételni.”

 

 

Kramer szerint az, hogy be kell bizonyítania, hogy jobban tud-e játszani ideiglenes helyettesénél, egyszerűen felháborító, szerinte a csapattagok menedzserei próbálják ilyen módon rombolni a tekintélyét. Ennek ellenére Joey megtette, amit kértek, ugyanakkor olyan új felvételre is kellett dobolnia, amit sosem hallott korábban. Szerinte minden jól ment és dokumentálva is van az egész folyamat. „Az Aerosmith 50 éves történetében senkit sem vetettek alá ilyenfajta ellenőrzésnek, nem beszélve arról, hogy felkérték volna egy meghallgatásra a saját munkájáért. […] Remélem a rajongók megértik, hogy amit szeretnék, csak az, hogy ismét azzal a csapattal zenéljek, amit imádok, ez pedig az Aerosmith mind az öt eredeti taggal.” – áll többek között Kramer nyilatkozatában. Mindennek tetejébe neki kellett állnia helyettesének heti bérét is, ami húszezer dollár volt a fellépések, tízezer dollár pedig a próbák idején.

Időközben megérkezett az Aerosmith válasza, ami kicsit más fényben tünteti fel a dolgokat: „Joey Kramer a testvérünk, és az ő jóléte kiemelkedően fontos számunkra. Ugyanakkor sem érzelmileg, sem pedig fizikailag nem volt képes együtt játszani a zenekarral az elmúlt hat hónapban. Hiányoltuk őt, de ugyanakkor bátorítottuk több alkalommal, hogy jöjjön és csatlakozzon, zenéljen velünk, de úgy tűnik, hogy nem érezte magát késznek erre. Joey az utolsó pillanatig várt, hogy elfogadja a meghívásunkat, amikor már sajnos nem volt idő a szükséges próbákra a Grammy hetében.”

Kramer döntését sajnálja a csapat, de ennek ellenére természetesen meghívták, hogy ő is osztozhasson az elismerésen a csapattal, továbbá kiemelték, hogy „a színpadon eltöltött időn kívül sokkal jobban kötődünk egymáshoz”.

Az ügy olyan gyorsan gördül előre, hogy a Plymouth megyei bírósághoz már el is jutott, azonban a zenekar javára ítéltek, mivel szerintük Kramer nem mutatott elegendő érdeklődést, hogy együtt játsszon velük, a közelgő fellépések miatt pedig már nem volt idő a próbákra. A dobos a határozatot tiszteletben tartja, azt pedig értékeli, hogy meghívta a csapat, hogy közösen fotózkodjanak a szóban forgó két eseményen, számára viszont ez sértő ilyen formában, színpadra ugyanis nem állhat velük. Csak hogy kellően szaftos legyen a sztori, Kramer egy olyan videót is megosztott, ahol biztonsági őrök akadályozták meg, hogy bemenjen a zenekar próbájára január 18-án. Szerinte mindent megbeszéltek üzeneteken, e-maileken keresztül a látogatás előtt, a banda alig várta, hogy ott legyen velük, végül pedig nem engedték be.

A zenekar július 24-én a Puskás Arénában játszik, a koncert Facebook-eseménye ITT található.

Megosztás