Bátran kijelenthetjük, hogy immáron hagyományőrző eseményként kerül évente megrendezésre a Dáma Lárma, ahol hazánk női zenészeié a főszerep. Az idei, negyedik bulinak ismét a Dürer Kert ad otthont, amelynek során a ’60-as évektől napjainkig kalandozhat a nagyérdemű egy stílusokon átívelő, csak csajok által előadott program keretében a Nagyteremben.

Dáma Lárma

Ahogy azt már megszokhattuk, a poptól a metalig jó pár műfajba belekóstolhatunk majd az est folyamán. Láthattunk már különböző egzotikus tánccal vagy dobshow-val fűszerezett produkciókat is, idén pedig a zenetörténelem kerül a főszerepbe: a hippi- vagy glamkorszak ugyanúgy felelevenedik majd a színpadon, mint a Bay Area thrash metalja, a ’80-as évek klasszikus rockja, vagy épp egy-egy fiú- vagy lánybanda a következő évtized pophullámából, de persze napjaink legmenőbb dalaiból is merítenek a csajok.

 

 

Dáma Lárma 2019

2019 © BalooPhoto.com

A mintegy 40 női zenész már javában dolgozik a programon, idén is lesznek „újoncok”, és olyanok is, akiket már jól ismerhetünk az előző három Dáma Lármáról, a fő show előtt pedig négy eredetileg is csajbanda egy-egy rövid műsora melegíti be a terepet.

4. Dáma Lárma
2020 március 07. 19:30
Dürer Kert – Nagyterem

További információ az eseményről, a fellépőkről, jegyárakról ITTFacebook-esemény pedig ITT.

Dáma Lárma 2019

Megosztás