Sokféle szerepben láttam-hallottam már Hobót: volt ő bohóc, színész, csavargó, író, költő, és mindegyiket el tudtam neki hinni. Vezetett rádiós műsort is a kilencvenes években, szóval úgy gondolom, nem új neki ez a szerep, amit aktuális albumán magára osztott.
DJ Bobo… akarom mondani: DJ Hobo, na! Elnézést a hülye viccért, talán Hobo is megbocsájtja, ő is szeret marháskodni.

No, a lemez első fele pont ilyen nyomvonal mentén íródott, amely nagyrészben visszatekintés a múlt rendszerre. Az egész a Rolling Stones Get Nójával indul Tardos Péter rendszerkompatibilis fordításában – kielégülés helyett csókra várva. Ezen egyébként Hobo már 1982-ben polemizált a Stones-könyvében. Süt a gúny, a cinizmus a dalokból zenében, szövegben egyaránt, a Nem leszek én huligán például megidézi a hatvanas évek tánczenéjét, a szöveg pedig az idősebb generáció akkori hozzáállását. Emlékezhetünk Kovács András ’Extázis 7-től 10-ig’ című dokumentumfilmjére (Hobo is feltűnik benne), amelynek az elején szakértő öregek mondják el véleményüket a beatről. Megjelenik a Sztálin utáni Szovjetunió legsötétebb vezetője, Leonyid Brezsnyev is és a szocialista blokk autómárkái. A Lonya elnevezés utalás lehet a hírhedt szovjet bűnözőre – akiből mára elismert francia üzletember lett –, ám ez a Leonyid beceneve is, így nem kérdés, hogy kinek szól.

A szerzemények között DJ Hobo direkt bárgyú konferanszait halljuk és sírva röhögünk, pedig ez a kor egy cseppet sem volt könnyű sok embernek, de ahogy a lemez második felében utal rá, nehéz volt, kemény, de nagyon szép. Még Brecht is megjelenik egy kórusmű erejéig (hasonló a ’Vadászat’ lemez A vadászok kara felvételéhez): „bankot rabolni bűn, alapítani még nagyobb” – idézi Hobo a legendás drámaírót a ‘Koldusoperá’-ból (ha nem is szó szerint) és ez a sor megint nagyon betalál a mai idők vonatkozásában is. Akkor küzdeni kellett a szépért, az igazért, ellentétben a mai korral. Nem, nem voltak romantikusak a hatvanas, de a hetvenes évek sem, mert üldözték a hosszú hajat, a zenét, a szabadságot, de amit az ellenszélben el lehetett érni, annak örültek-örültünk, és az ma is érvényes. És a rosszon inkább röhögjünk, mást már nem lehet csinálni. A Harc a madárral kemény, Rolling Stones-szerű rock and rolljában előkerül a József Attila-féle sültliba-evés. 1980-ban, az első Hobo Blues Band-lemez Rózsadomb blues című opuszában is elhangzik a gondolat (ezt a szerzeményt Hobo valamiért ki nem állhatja, sosem adja elő élőben).

Aztán a második részben már nincs műsorvezető, mert DJ Hobót a cenzúra kirúgta (ez is milyen ismerős manapság) és innentől komolyra fordul a lemez. „Utat mutatni nem az én dolgom” szögezi le mindjárt a blokk elején. Hobo sosem tetszelgett a próféta szerepében, a Hobo Blues Band nyolcvanas évek eleji egetverő népszerűségekor is kimondta, hogy Mindenki sztár.
Újra előkerül a remény, amely számára egyfajta lámpás az életben. „Nem mondhatok le a reményről, hisz egyebem sincs” – írta rá egy közönségtalálkozón 1988-ban az akkor frissen megjelent ’Csavargók könyve’ album általam vásárolt példányára. József Attila a második részből sem maradhat ki: egy herflis bluesban, az Az ám, hazámban korunk Magyarországáról festi le a sötét, ám teljesen valós képet a bankárokról, az újSEGGírókról, a palira vett kisemberekről, kétharmadról meg a vele szimbiózisban élő egyharmadról. „A hazugság lett a jó magyar virtus” – nem gondolom, hogy e sor után bármit is mondani kell. Jön a Részegesek indulója, egy régebbi dal, benne a magyar ember egyik tipikus szokásáról, az italozásról értekezik. Jönnek még emlékek: a fiatalkorról elmélkedik az Óh, azok a hatvanas évek és egy Pécsi lányról is szól egy dal, amelyet Hobo a kisebbik lányának írt, aki kirepült a családi fészekből.

Végül elhangzik a végső üzenet két részben: Amíg élek, játszom, majd a Fináléban „megyek végig az úton”. Mert az útnak még nincs vége, még van, amit el kell mondani, mert a zene itt van vele, itt van velünk.
Mindezt egy nagyobb részben tökös blues-rock albumon mondja el, néhány balladával, beat és tánczenei elemekkel fűszerezve, ám ezeknek megvan a maguk funkciója. Két felvonásban újabb látleletet kaptunk hazánkról, mert nekünk nem térkép e táj. Említsük még meg, hogy Madarász Gábor (Madi) a kultikussá vált ‘Circus Hungaricus’ után újra együtt dolgozik Hobóval, nemcsak gitározik a lemezen, hanem hét dalt zeneszerzőként is jegyez.

Összegzés:

Hobo az új albumán – nem először – összevetette a múlt Magyarországát a maival és ismét arra a következtetésre jutott, hogy egyik sem jobb a másiknál. De legalább a múlton, így kellő távolságból már tudunk röhögni, a másikon pedig elmélkedni, szörnyülködni. 1992-ben a ’Férfibánat’ albumán még így énekelt az előző korról: „túl vagyunk egy hosszú filmen, nem volt unalmas, csak túl komor”. „Amíg élek, játszom” – mondja. Mi pedig leülünk a tábortűz mellé, hallgatjuk újabb történeteit és így fogunk tenni a következő alkalommal is.

                                                             Pontszám: 9

Megjelenés: 2023. november 17.
Kiadó: H-Blues
Stílus: blues
Származás: Magyarország

Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátum: CD.

Zenészek:

Hobo – ének
DJ Hobo – műsorvezető
Gál István – dobok
György Attila – basszusgitár, nagybőgő, vokál
Kiss Zoltán – gitár
Nemes Zoltán – billentyűs hangszerek, vokál
Hoffer Péter – dobok
Madarász Gábor – gitár, vokál
Madarász Péter – gitár
Sóvári Tamás – trombita

Dallista:

01. DJ Hobo belépője
02. Satisfaction
03. DJ Hobo II.
04. Nem leszek én huligán
05. DJ Hobo III.
06. A Vörös Lámpa himnusza
07. DJ Hobo IV.
08. Cici címlap
09. DJ Hobo V.
10. Csipcsirip
11. DJ Hobo VI.
12. Brezsnyev bugi vugi
13. DJ Hobo VII.
14. Harc a madárral
15. DJ Hobo VIII.
16. Vabank
17. DJ Hobo búcsúja
18. Rock and roll meghívó
19. Részegesek indulója
20. A remény balladája
21. Az ám, hazám
22. Az Úr haragja utolér
23. Pécsi lány
24. Óh, azok a hatvanas évek
25. Amíg élek, játszom
26. Finálé