A veterán kanadai hard/heavy csapat egy 2017-es kislemezdalnak adott vidám képi körítést.

Helix

Tavaly augusztusban jelent meg a Helix ’Eat Sleep Rock’ válogatásalbuma kuriózumokkal, korábban ki nem adott felvételekkel. Az egyik ilyen a 2017-ben napvilágot látott The Tequila Song, amely egyetlen albumukon sincs rajta, ehhez most egy jó hangulatú videóklipet forgattak.

 

 

A Helix egyébként aktívan indította az évet, a Facebook-oldalukon egy kis nyereményjátékot is hirdetettek. Ehhez meg kell tekinteni a videót, és megválaszolni, hogy a zenekar tagjai közül ki milyen szerepet alakít benne (meg persze lájlokni és megosztani a posztot). Februárban egy 400 dollár értékű csomagot sorsolnak ki, amely magába foglalja a zenekar 20 albumát CD-n, plusz 2 DVD-t, 3 pólót, 2 vinylt (Brian Vollmer énekes 2017-es ’Get Yer Hands Dirty’ szólóalbumát és a Helix 2014-es ’Bastard Of The Blues’ albumát kék színű kivitelben), továbbá egy zenekaros kalapot, egy hűtőmágnest és egy felvarrót. A banda ezzel szeretné megköszönni a rajongóknak a velük szemben tanúsított kitartást a járvány ideje alatt. A játék január végéig tart, sorsolás februárban.

Megosztás