Jól bevált dolgokon kár változtatni, ha év vége, akkor karácsony, ha karácsony, akkor metálkarácsony, ha metálkarácsony, akkor Pokolgép. Hagyomány ez ma már, a felfokozott év végi ünnepi hangulatban mindenki belelapátol apait-anyait, a zenekar új erőt ad, a közönség meg elveszi, ami jár.
Ami még nem hagyomány, de érdekes egybeesés, hogy a tavalyi metálkarácsonyhoz hasonlóan idén is ugyanaz a két vendégzenekar gondoskodott a bemelegítésről, még a fellépések sorrendje is megegyezett.
Az estét a szolnoki Lady Macbeth nyitotta, a tavalyi nyitányról lemaradtam, de kíváncsi voltam rájuk, mert élőben csak ködös – és alapvetően pozitív – emlékeim voltak róluk úgy harminc év távlatából. Ekkor még nem voltunk sokan, a színpad előtti teret is viszonylag szellősen töltöttük ki pár százan, akik láthatóan mind az előző évezredben születtünk.
Az egyfajta sajátos reunion során hétfősre bővült zenekar nem okozott csalódást, a két frontember (Balogh Laci és Matos Zoli) hol együtt, hol egymást váltva adta elő a dalokat, a három gitáros is remekül együttműködve mesteri ikerszólókkal fűszerezte a koncertet.
A kisvárdai Radar második fellépőként folytatta a bemelegítést, velük még nem találkoztam korábban, ami nyilvánvalóan az én hiányosságom, tekintve, hogy a közönségből elég sokan énekelték a dalokat, igazolva a Mák “Maku” István énekes által “közepesen népszerűnek” aposztrofált 20 éves zenekar nem közepes ismertségét. Ezen a vicces-önironikus meghatározáson túl is jópofa felkonfok voltak a számok között, a zene is rendben volt, afféle időutazás a nyolcvanas-kilencvenes évek klasszikus heavy metal korszakát megidézve. Profi, összeszokott csapat benyomását keltették, igazából nem nagyon tudnék belekötni semmibe, jól is szóltak, talán a szövegek tűntek néhol kissé felszínesnek, de összességében rendben volt ez a műsor is.
Soha nem elég / Letört szárnnyal / Méhek és legyek / Te legyél a híd / Változatlanul / 80-as évek / Kell egy hely / Maradok részeg
A Radar koncert második felében már elég határozottan kezdett szállingózni az est fénypontjára kíváncsi közönség, megjelentek a fiatalabb rajongók, saccra le is húzták olyan negyven évre az átlagéletkort.
Elég sok változás történt idén a Pokolgép háza táján, talán a legjelentősebb, hogy ismét frontembercsere volt, Tóth Attila helyére érkezett Bánhegyesi Richárd.
A Rockmaratonon láttam őket legutóbb ezzel a felállással és őszintén szólva nem győztek meg elsőre. Nagyon szerettem a Tóth Attila-korszakot és persze óhatatlanul is hasonlítgat az ember, nekem ott Ricsi kicsit túl soknak tűnt. Ezért némi aggodalommal vegyes kíváncsisággal vártam ezt a bulit, de az aggódós részt nagyon hamar elengedtem. Az első pillanattól kezdve elsodort a színpadról érkező, szinte tapintható kohézió a tagok között, olyan volt, mintha ősidők óta együtt zenélnének. Számos apró gesztussal erősítették ezt a benyomást, összepacsizásokkal, egymásra, meg a nézőtérre szórt széles mosolyokkal. Ricsi teljesen beolvadt a zenekarba, kiválóan tartotta kapcsolatot a közönséggel és vice versa: az összes dalt ezer torok énekelte vissza nekik. Akik az ős-Pokolgép óta Kalapács Józsi után vágyakoztak, most fellélegezhetnek, hiszen ez az új hang nagyon közel áll az “eredetihez”, behunyt szemmel hallgatva már-már ugyanannak tűnt.
A tökéletes hangzás mellett a színpadkép és showelemek is megfelelően szolgálták az élményt: dohogtak a füstgépek, a fel-feltörő tűzoszlopokkal és háttérvetítéssel együtt volt minden, ami egy modern audiovizuális metálorgiához szükséges lehet.
A koncert lemezbemutató is volt egyben, hiszen pár hete jelent meg a ’Vissza sose nézz’ című lemez, erről is hallhattunk pár nótát, valamint Kukovecz “Kuko” Gábor szólóalbumáról is láthattunk élő ízelítőt. De amire mindenki várt, abból sem volt hiány: kaptunk Pokolgép-slágereket a banda szinte teljes életművéből. Felcsendült a generációs himnusz Ítélet helyett (sőt, ahogy így együtt énekelte fiatal és öreg, egyre inkább generációk himnusza lett mára), a sokunk zenei ízlését determináló és irányba állító A Jel, a sajnálatosan aktuálissá váló A háború gyermeke, valamint személyes kedvenceim, a Gyűlölnek és a …Tovább.
Sokadszorra éreztem úgy, ha újra megszületnék, akkor sem élnék másképp, hogy mérnök már sohasem leszek és ha borotválkoznék, akkor csakis egyfajta arcszesz jöhetne szóba.
Hatalmas élmény volt ez a koncert (már megint) és remélem találkozunk még.
Jövőre, ugyanitt!
Pokoli színjáték / Aki másképp él / Vallomás / Nem ért engem a világ / A lázadó / Áldomás / Így szép az élet / Gyűlölnek / Amíg a tűz tombol / Ítélet helyett / A háború gyermeke / Ég veled / Mennyit érsz? / Éjféli harang / Vissza sose nézz / Átkozott nemzedék / Újra születnék / Hol van a szó / Itt és most / A jel / Gép-induló / Mindhalálig rock and roll
Szerző: Benedek István
Fotók: TT
Köszönet a Barba Negrának!
Legutóbbi hozzászólások