A Cruise Control az egyik kedvenc instrumentális dalom, mivel teljesen spontán volt” – mondta George Benson frissen megosztott felvételéről, melyen a Cruise Controlt játssza a Ronnie Scott’s Jazz Club színpadán.

George Benson

A Grammy-díjas ikon mindig is a világ legnagyobb és leghíresebb színpadain tündökölt, ennek ellenére George Benson egy különleges és egyben ritka pillanatot megörökítő kiadvánnyal jelentkezik, ugyanis a mindössze 250 fős befogadóképességű Ronnie Scott’s Jazz Clubban rögzítette legfrissebb koncertkiadványának anyagát. A ‘Weekend In London’ tartalmából tavasszal már meghallgathattuk a Give Me The Night című slágert, nyár elején érkezett a The Ghetto, most pedig a 1998-as ’Standing Together’ egyik dalának élő változatát ismerhetjük meg. George így nyilatkozott a londoni hangulatról: „Nagyon szeretem az ilyen intimitást. Tényleg éreztem a szeretetet, amely körülvett.”

 

 

A most bemutatott dallal kapcsolatban pedig a következőket mondta: „A Cruise Control az egyik kedvenc instrumentális dalom, mivel teljesen spontán volt. Ahogy haladtunk előre a dallal, folyamatosan jöttek az ötletek, melyek közül az egyik az volt, hogy az improvizációs rész közben különböző helyekre szúrjunk be énekes betéteket.

A kiadvány a Mascot Label Groupnál jelenik meg november 13-án.

Megosztás