Azt mondják, halottról jót vagy semmit. Gary Moore-ról nem is tudnék rosszat mondani. Egy ilyen fiókból elővett anyagot viszont nem érdemes boncolgatni, egyszerűen örüljünk minden hangnak, ami előkerült. Inkább azon merengtem el, mikor készülhettek a felvételek.
A többség egyértelműen a 2001-es ‘Back To The Blues’ album demója, olyan dalok, melyek végül nem kerültek fel arra a lemezre. A Freddie King által híressé vált I’m Tore Downt az 1999-es turnéján vette elő Gary, se azelőtt, se azután nem játszotta. A dal egyetlen hivatalosan megjelent verziója Garytől az ötlemezes ‘Essential Montreux’ kiadvány 1999-es koncertet megörökítő negyedik lemezén található. Ezek szerint tervezték a következő lemezre tételét is, ám végül más dalok kiszorították ezt. Elmore James Done Somebody Wrongja is hasonló cipőben, bár kicsit jobban járt. Koncerten ugyan sohasem játszották, de feldemózták a 2001-es albumra, ám nem került bele a győztes tízbe. Gary Moore sohasem esett abba a hibába, hogy a CD megjelenésével igyekezett volna kihasználni annak hosszabb játékidejét (bár a kiadók az újrakiadásoknál megtették helyette), mindig ragaszkodott a 9-10-11 számos lemezekhez, úgy érezte, ennyit tud befogadni a hallgatóság egyszerre.
Na, hogy a Done Somebody Wrong miért is járt jobban, mint az I’m Tore Down? Mert később Gary újra elővette és a 2006-os ‘Old, New, Ballads, Blues’ albumra – más zenészekkel – újra feljátszotta. Hallgatva a 2006-os verziót, ez a dobozban maradt egy teljesen más értelmezés, tempósabb, és egy jó fél perccel hosszabb is, több teret hagyva a szólónak. Ott van még a lemez – szerintem – legjobb dala, ami viszont érthetetlen módon került süllyesztőbe. Csillag Zoli barátommal – aki a Gary Moore Rajongói Klub vezetője és az évenként megrendezett emlékestek szervezője, Gary Moore legnagyobb ismerője – arra jutottunk, hogy talán a kiadó nem akart még egy Parisienne Walkways / Still Got The Blues klónt. Mert ez az. De annak nagyon jó! Ebben a három dalban dobol Darrin Mooney, aki végül a ‘Back To The Blues’ albumra is feljátszotta a dalokat Pete Rees basszusgitáros és Vic Martin billentyűs társaságában. És a lemez hangmérnök-producere, Chris Tsangarides keverte az ezen a lemezen szereplő nóták oroszlánrészét is, innen a meggyőződés, hogy ezek annak az albumnak demói vagy outtake-jei, kimaradt felvételei.
A következő három dal inkább demó, mert az a Graham Walker dobos játszik rajta, aki a 2000-es turnén egészítette ki a basszer-billentyűs párost Gary csapatában. Erről a turnéról a 2017-es ‘Blues And Beyond’ válogatásalbum mediabook verziójában van egy teljes koncert a harmadik-negyedik lemezen. Memphis Slim Steppin’ Outja szintén egy blues örökzöld, amilyeneket Gary imádott feldolgozni, majd koncerteken kibontva szárnyalni az alaptémák fölött. Ez sajnos szintén nem került lemezre, és így nem került bele a koncertprogramba se. Ahogy a címadó B.B. King-nóta, a How Blue Can You Get sem. A Love Can Make A Fool Of You egy érdekes szerzemény. Gary hard rock korszakának egyik lemezről lemaradt dala, az 1982-es ‘Corridors Of Power’ outtake-je. Az más kérdés, hogy rá sem lehet ismerni! Gary a gyengécske rockszámot (melyet az említett album újrakiadására azért rápakolt a kiadó, innen tudjuk, hogy már akkor létezett) átdolgozta bluesba, valahogy úgy, mint a Thin Lizzy-klasszikust, a Don’t Believe a Wordöt az 1978-as ‘Back On The Streets’ albumán. Még a szöveget is átírta több helyen, szóval ez egy teljesen új dal lett. Szomorú végkifejlet, hogy ez is a lemezről lemaradt dalok sorsára jutott, pedig a második legnagyobb pillanat a lemezen.
Két kakukktojás van az albumon, az egyik ugyanebben az időszakban készült, de hivatalosan is megjelent, csak nem Gary Moore-lemezen, így igazi ritkaságnak számít. 2001-ben született egy ‘Sound Minds’ című válogatáslemez, melyen Írország legjobb művészei kampányoltak a mentális egészségért. Persze a maguk módján, dalokkal. Szerepelt rajta a U2-tól kezdve Sinead O’Connoron és a Corrson át Bob Geldofig mindenki, aki számít, de a lemez legkülönlegesebb csemegéje – ahogy a borító is állítja – Gary Moore és a Cranberries kiadatlan, erre a lemezre írt felvételei. Nos, ez a bizonyos Gary Moore-dal a Living With The Blues, melyet összehasonlítva az eredetivel, azt mondom, csak egy kicsit javítottak még rajta keverés szintjén, de ez ugyanaz a verzió, tehát a lemezen szereplő dalok közül az egyetlen, ami nem kiadatlan felvétel. És egyben a harmadik csúcspontja a posztumusz lemeznek. A másik kakukktojás, a Looking At Your Picture a demók közül való, de időben tér el a többitől, az eggyel korábbi albumra, az 1999-es ‘A Different Beat’-re készült, erre utal az egésznek az a kísérletezős hangzása, meg a Roger King által programozott dob. Kétségtelenül a lemez leggyengébb darabja, normál esetben azt mondanám, akár le is hagyhatták volna, de egy halott gitáros örökségéből előkerült ritkaságok esetén már minden egyes általa lefogott hangnak örül az ember.
Összegzés:
A Mascot a tavalyi kiadatlan koncertfelvétel után tovább turkált a fiókban és talált pár kiadatlan Gary Moore-demót az ezredforduló tájáról. Némelyik igazi gyöngyszem, érthetetlen, miért nem került a gitáros életében lemezre, némelyik csak kísérletezgetés, okkal maradt le az albumokról, de 10 évvel Gary halála után már ezeket is úgy szívjuk magunkba, mint az utolsó csepp vizet a sivatagban.
Pontszám: 10
Megjelenés: 2021
Kiadó: Mascot Label Group / Provogue Records
Stílus: blues-rock
Származás: Észak-Írország
Zenészek:
Gary Moore – gitár, ének
Pete Rees – basszusgitár
Vic Martin – billentyűs hangszerek
Darrin Mooney – dobok (1, 3, 7)
Graham Walker – dobok (2, 4, 6, 8)
Roger King – dobprogram (5)
Dalcímek:
- I’m Tore Down
- Steppin’ Out
- In My Dreams
- How Blue Can You Get
- Looking At Your Picture
- Love Can Make A Fool Of You
- Done Somebody Wrong
- Living With The Blues
Legutóbbi hozzászólások