Reginald ’Fieldy’ Arvizu a megtérése előtt egy tőről metszett seggf… nem, ne ezzel kezdjük!

De akkor mivel? Megvan, talán azzal, hogy milyen örömteli az a magyar nyelvre fordított könyvdömping, ami az utóbbi években ömlött ránk rock-metál témakörben. Nos, nem igazán a stílussal foglalkozó könyvek ezek, sokkal inkább a színtér érdekes és rendhagyó figuráinak életrajzai vagy személyes fejlődéstörténetei, de igaz, hogy ezeken keresztül magáról a színtérről és a világot keresztül-kasul bejáró szupersztár státuszú bandákról is nagyon sokat tudhatunk meg egy-egy tag szemüvegén keresztül. Még mélyebbre ásva pedig képet kapunk arról, milyen hatással van egy húszas évei elején járó fiatal srácra az eszméletlen gyorsasággal és volumennel nyakába szakadt siker, amiért bár keményen megszenvedett, de kezelni már nehezebben tudta. Hogyan ütköznek ki rajta gyerekkora problémái, akár olyan gondok is, amikről éretlen fejjel azt se tudta, hogy gondnak számítanak? Mi számít lecsúszásnak egy szupersztár életében, aki mindent megkap, amit csak akar? Akinek a sex, drugs and rock n’ roll szentháromság hosszú éveken át az egyetlen szervezőelv volt az életében? Hogyan lehet kilábalni ebből?

Ezek mind kemény kérdések, amikbe mi, a zenét „fogyasztó” rajongók sokszor bele sem gondolunk.

Őszinte leszek, egy kissé nehéz erről a témáról beszélnem, mert az valahol már lassan egy klisé, hogy a szupersztár státuszú zenészek, miközben a lábuk előtt hever a világ és súlyos milliókat keresnek, mennyire csapják szét magukat, és hogy ez nekik milyen rossz, és mi kell ahhoz, hogy kilábaljanak belőle. Ilyen sztorikkal lassan tele a padlás. De a kezdeti ellenszenvet leküzdve remek olvasmány volt a könyv, le is írom, miért.

Igen, egy picit klisésnek tartom a lecsúszás-felemelkedés motívumot, de talán csak azért, mert ahogy egyre több művész tárulkozik ki ilyen könyv formában a közönségnek, úgy lehet észrevenni az ismétlődő mintázatot is bennük. Ezek voltak a kezdeti benyomásaim a könyv kapcsán, de ez egyrészt még bőven kimeríti az előítéletesség fogalmát, másrészt a könyv aztán igen hamar megnyert magának. Elsősorban azért, mert Fieldy (és társírója, Laura Morton) nemcsak a saját történetét meséli el ebben a remek és személyes gyűjteményből származó képekkel igencsak gazdagon tarkított kiadványban, hanem egyben a Korn megszületésének és világsztárrá válásnak is tanúi lehetünk, a lehető legbennfentesebb módon, az egyik vezéregyéniség szemüvegén keresztül.

A két szál (Fieldy eredettörténete és a zenekaré) egészen parádés módon fut párhuzamosan a kötetben, ez mindenképp a szerkesztésmódot dicséri. Fieldy (a könyvből természetesen kiderül a becenév eredete) egészen a kezdetekhez lép vissza, és beszél nekünk gyerekkoráról és a családi környezetről, amiben nevelkedett. Mesél arról, hogy bár viszonylag szerető légkörben telt a gyerekkora, de az apja személyisége és a minták, amiket ebben a nagyon érzékeny korban mutatott neki, később komoly hatással voltak a személyiségére.

Elárulja, milyen nehézségeken kellett keresztülmennie első igazán komoly zenekarával, az L.A.P.D.-vel, és bepillantást nyerünk abba, milyen volt a ’80-as, ’90-es évek fordulóján egy olyan tehetséges amerikai srác élete, aki mindent arra tett fel, hogy sikeres zenész legyen. Mindeközben egy féktelen buli volt az élete, a hiányzó pénzt dílerkedésből teremtette elő, és a problémáit csak alkohollal, gyógyszerekkel, fűvel és masszív evésrohamokkal tudta kezelni.

Mindeközben tanúi lehetünk annak, hogyan alakul meg a Korn, ott vagyunk a srácokkal, ahogy megszületik az a stílus, ami a mai napig szinte csak őket jellemzi. Ott lehetünk az első lemez rögzítésénél, ahol Ross Robinson hangmérnököt is annyira magával ragadja a hév, amit a srácok addig soha nem hallott, zsigeri zenéje vált ki belőle, hogy torkaszakadtából üvölt a felvevőhelyiségben, miközben a zenekar játszik. Ott vagyunk velük az első turnékon, amikor ami csak elromolhat, el is romlik, de legalább a közönség megőrül értük. Ott vagyunk, amikor már a legelső lemezük bearanyozódik. És így tovább…

Ezzel párhuzamosan követjük Fieldy életét, aki még a harmincat se töltötte be, máris kétszer elvált, és akinek saját beismerése szerint is alig volt józan pillanata, folyamatosan szekált és provokált maga körül mindenkit, néha részegségében még a rajongókkal és a roadokkal is megengedhetetlenül viselkedett, ami miatt aztán extrém esetben még koncert is maradt el. És biztosak lehetünk abban, hogy Fieldy nem kímél meg minket a részletektől. A könyv nemcsak egy egyszerű kitárulkozás az olvasó előtt, hanem egyértelműen egy szembenézés is, a zenész szembenézése régi önmagával, azzal a fószerral, akinek ha olyanja volt, a mozgó turnébuszból dobatta ki a csajokat, akiket előtte elhasznált. Aki részeg őrjöngése közben majdnem megölte a barátnőjét. Aki a verekedésig provokálta akár a saját zenésztársait is, és felváltva volt beállva vagy a gyógyszerektől, vagy az alkoholtól, vagy a fűtől.

De ezzel a régi Fieldyvel egy olyan ember néz szembe, akinek az élete egy tragédia miatt 180 fokos fordulatot vett, akire a fent leírtakból már semmi nem jellemző. Megtalálta azt az utat, aminek a végén nem a teljes pusztulás, hanem valami sokkal éltetőbb és reménnyel telibb van. Számára ez az út pedig a Krisztusban való hit útja, amiről a könyv vége felé már igen sok szó esik.  És olyan ember, aki emellett továbbra is egy ikonikus, összetéveszthetetlen stílusú basszusgitáros, és az egyik legnagyobb metálbanda tagja.

Egyáltalán nem fog hiányt szenvedni ilyen és ehhez hasonló sztorikban az olvasó, aki kezébe veszi a könyvet. A sztorik részletesebb megismerését viszont inkább rábízom a fent említett olvasóra, ugyanis az a helyzet, hogy ezt a könyvet kétféle embernek kötelező beszereznie: természetesen bárkinek, aki szereti a zenekart, utána pedig rögtön mindenki másnak, aki kedveli a rock-metál stílust. Tökéletes képet kapunk arról, hogy egy ’90-es évek forrongó zenei szcénájában elindult zenekar hogyan jut el a szupersztár státuszba. Persze lehet folytatni vitákat arról, hogy melyik zenész hogyan éli meg a hirtelen rászakadó sikert, hiszen nem mindenki lépett ilyen öles lépésekkel az önpusztítás útján, mint Fieldy. Mint ahogy arról is lehet és kell is vitatkozni, hogy kinek mi jelenti a megváltást. De én ezt ezeken a hasábokon inkább nem tenném meg, mert ez már egy másik lapra tartozik.

Egy-két szó inkább magáról a kötetről. Először is nem szabad elmenni szó nélkül amellett, hogy Dudich Ákos ismét pazar munkát hozott össze a fordítással, a könyvben nem ütötte meg a szememet egyetlen olyan mondat se, ami a fordításból adódóan magyartalanra sikeredett volna, a szlengeket, a nehezebb szófordulatokat is hanyag eleganciával fordította át magyarra úgy, hogy semmilyen jelentésen nem esett csorba. A könyv magyar kiadása egyedi borítót kapott, ami szerintem az eredeti borítónál ezerszer hangulatosabb és ízlésesebb, ráadásul a könyv eszmei értékét is masszívan megemeli. Igen szimpatikus húzás, hogy egyes oldalak fejlécében azon rajongók neveit olvashatjuk, akik tevékenyen, anyagilag is támogatták a kiadvány létrejöttét.

Az eredeti életrajz 2009-ben jelent meg, úgyhogy a zenész és a zenekar elmúlt 11 évéről sajnos nem kapunk már bennfentes információt, pedig szívesen olvastam volna arról, hogyan változott meg Fieldy élete és a zenekaron belüli dinamikák hosszabb távon is. A könyv végén a szembenézés tetőzéseként elolvashatjuk Fieldy megtérése és kijózanodása után zenésztársaihoz írt leveleit, amik bár nagyon megindító és őszinte dokumentumok, de úgy érzem, pont emiatt nekünk, az olvasóknak nem igazán lett volna már közünk ehhez, ezen a ponton talán Fieldy túlságosan is beengedett minket az intim szférájába, ami egy picit a giccsesség irányába tolta el a hangulatot, de igazából ez sem okozott nagy problémát, mert a könyv legnagyobb érdemét még el sem mondtam.

Ez pedig az, hogy engem, a Kornt mélyrehatóan nem ismerő zenerajongót a lehető legközelebb hozott a zenekarhoz. A könyv letétele után máshoz sem volt kedvem, csak hogy végighallgassam a diszkográfiájukat, újraértékelve minden zenei megnyilvánulásukat. Egészen más úgy zenét hallgatni, hogy az ember mélyen tisztában van a keletkezés körülményeivel, azzal, milyen élethelyzetben született meg ez vagy az a lemez. Hogy milyen dinamikák uralkodtak a zenekarban a különböző turnék során. Amíg a könyv hatása alatt vagy, azt érzed, mintha te is ott lennél velük, mintha a kezdeti szárnycsapásoktól kezdve végigkísérnéd őket – és ezen belül természetesen Fieldyt – egészen addig a korszakig, amikor már annyira sikeresek, hogy minden tagnak külön turnébusz dukál. Ez az élmény az év egyik legkellemesebb olvasásélményévé tette számomra a könyvet.

A könyvért köszönet a fordítónak, Dudich Ákosnak! Ákossal megejtett beszélgetésünket is visszaolvashatod, a honlapjához, ahol további nagyon izgalmas könyvek szerezhetők be, erre tessék!