Megjelent az idei FEZEN fesztiválon is fellépő Epica új stúdióalbuma, az ’Aspiral’, a Fight To Survive-hoz készült látványos klipben az űrhajósok szemszögéből láthatjuk a Földet, a bónusz koncertlemezen pedig már abból is kapunk ízelítőt, hogyan szólnak az új lemez dalai élőben.
Az Epicának április 11-én jelent meg kilencedik stúdióalbuma ’Aspiral’ címmel a Nuclear Blast gondozásában. A csapat egy rövid közleménnyel jelentkezett a megjelenés kapcsán: „Egymást hajtottuk a zenekarban, hogy a lehető legjobb albumot írjuk meg, feszegettük a határainkat zeneileg és a szövegekben egyaránt, reméljük, hogy az ’Aspiral’ ugyanolyan hatással lesz rátok, mint ránk. Így egyben több, mint a részek összessége, ezt az albumot teljes egészében kell hallanotok!”
Az album megjelenésével egy időben bemutatott sci-fi témájú klip az űrhajósok által tapasztalt kognitív változásból merít ihletet, miután az űrből szemlélték a Földet – a félelemmel vegyes tisztelet, az összetartozás és a bolygó törékenységének mélységes megbecsülése összpontosul egy erőteljes pillanatban. Ez a Fight To Survive – The Overview Effect, melynek videója minden eddiginél látványosabb lett.
A hazai lemezboltokban CD-n, fekete, aranyszínű és sötétkék vinylen, CD + Blu-ray digipak és 4 CD + Blu-ray artbook verziókban kapható az újdonság. A Blu-ray lemezen megtalálható új koncertfelvétel, a ‘Live At The Symphonic Synergy’ tartalmából a címadó Aspiral előadását tekinthetjük meg. Akinek pedig nem elég a koncertvideó, idén a FEZEN-en élőben is megnézheti a zenekart. A székesfehéri fesztiválra IDE kattintva lehet jegyet vagy bérletet váltani, a Rock1-en pedig a Rockmaratonnal kombinált bérlet is beszerezhető. További információk az esemény Facebook-oldalán.
‘Live At The Symphonic Synergy’ dallista:
01. Welcome To The Symphonic Synergy
02. Unleashed
03. The Essence Of Silence
04. Menace Of Vanity
05. Sensorium
06. The Fifth Guardian
07. Crimson Bow & Arrow
08. Arcana
09. The Skeleton Key
10. The Ghost In Me – Danse Macabre –
11. Storm The Sorrow
12. Symphonic Synergy Medley
13. Tides Of Time
14. Sirens – Of Blood And Water –
15. Unchain Utopia
16. Beyond The Matrix
17. Code Of Life
18. Cry For The Moon
19. Aspiral
20. Consign To Oblivion
Legutóbbi hozzászólások