Elhunyt Mark Stone, a Van Halen korai időszakának basszusgitárosa. A zenész rákkal küzdött, azonban elvesztette a csatát a gyilkos kórral szemben.

Van Halen

Mark Stone testvére, Brad erősítette meg a hírt a közösségi médián keresztül, hogy elhunyt a Van Halen korai időszakának basszusgitárosa, aki rákkal küzdött az elmúlt években.  A zenész 1972 és 1974 között volt a csapat tagja, amikor a Van Halen még Genesis, valamint Mammoth néven zenélt Eddie Van Halen, Alex Van Halen és Mark Stone felállásban. Amikor csatlakozott a csapathoz David Lee Roth énekes és nagyobb fokozatra kapcsolt a gárda, társai úgy érezték, hogy iskolai kötelezettségei fontosabbak Stone-nak a profi zenélésnél, így új basszer után néztek, aki a banda klasszikus felállásának egyik alapköve, Michael Anthony lett.

 

 

Stone haláláig jó viszonyt ápolt egykori zenésztársaival, a 2003-as ‘Van Halen Story – The Early Years’ DVD-n szerepelt is. 2015-ben és 2016-ban beugrott a Fan Halen nevű tribute zenekarba játszani, akik kizárólag a David Lee Roth-korszak dalait adták elő.

Megosztás