November végén ismét hazánkba érkezik az Electric Callboy, hogy eddigi legnagyobb bulijukat adják az MVM Dome-ban. Most a dobosuk korábbi bandájának, a SUM 41-nak nótáját dolgozták fel.
Korábban írtunk arról, hogy az Electric Callboy dobosa kiszállt a bandából és helyére a nyári koncertekre az a Frank Zummo ugrott be, aki már korábban is többször kisegítette őket. Frank is járt már nálunk nem egyszer a SUM 41 tagjaként, a Still Waiting a SUM 41 egyik legnagyobb slágere, a német csapat pedig a nyári koncerteken már bedobta a programba az ikonikus dalt. persze „callboyosítva” és a nyári fellépésekből egy hangulatos videót vágtak alá. Frank és a csapat két koncert között egy német stúdióban rögzítette a felvételt, mely hű maradt az eredeti, energiától duzzadó hangulatához, de az Electric Callboyra jellemző összetéveszthetetlen energiával és ironikus humorral töltötték meg. Ez több, mint egy feldolgozás, ez egy álomszerű együttműködés eredménye.
A zenekar el is mesélte, miért választották ezt a dalt: „A SUM 41 már fiatalkorunk óta velünk van, és a Still Waiting az egyik olyan dal, amelyen felnőttünk. Amikor Frank Zummo segített nekünk az ausztrál bulikon, akkor először spontán módon játszottuk el élőben, aztán úgy alakult, hogy Frank kísér minket dobosként az európai fesztiválokon, és megszületett az ötlet, hogy bemegyünk vele a stúdióba és felvesszük a dalt a mi módszereinkkel. Egyszerűen őrületes együtt dolgozni olyan valakivel, akinek a zenekarát ennyire istenítettük! Reméljük, ti is annyira élvezitek a végeredményt, mint mi!” A videóklip tiszta verejték és adrenalin, a zenekar és közönsége közötti egyedülálló kapcsolat élő ünneplése.
Hogy az őszi turnén is marad-e még Frank az együttesben, azt most még nem tudni, de ha igen, akkor minden bizonnyal marad a programban ez a dal is. Erről mi magyarok majd november 24-én az MVM Dome-ban bizonyosodhatunk meg. Előzenekarként az a Bury Tomorrow érkezik, akik a nyári Rockmaratonon is felléptek, mellettük a Wargasm lép még fel Budapesten. Jegyeket a Tixa oldalán vásárolhattok, minden további információ az esemény Facebook-oldalán olvasható.
Legutóbbi hozzászólások