A magas léc sem probléma: Sum 41 – Budapest Park, 2019. 06. 12.

Eseménydús nap után érkeztem a Parkba, az előzenekar így a nagy rohanásban kimaradt, de az amerikai banda kezdése előtt már a helyszínen voltam. Az esemény Facebook-oldalán követni lehetett, hogy kb. mennyi jegy talált gazdára elővételben és az utolsó szám a kilencven százalék feletti mennyiséget jelölte. Ennek megfelelően már a bejáratnál hatalmas sorok voltak, de relatíve egész gyorsan bejutottunk.

A Sum 41 ezzel az estével nyitotta meg európai turnéját, ezek a turnékezdetek egyfelől megtisztelőek, hogy itt kezdenek és itt látható először a turné színpadképe, másrészt viszont a megszokott rutin hiányából adódóan problémák is lehetnek. Erre volt is példa az este folyamán, de erről majd később. Ami viszont mindenképpen a turnékezdet mellett szól, hogy ekkor még nem fáradtak a zenészek és teljes erőbedobással tudják letolni a bulit. Na, itt ezzel nem volt gond, a két évvel ezelőtti fantasztikus koncerthez hasonlóan (ami majdnem napra pontosan ugyanekkor volt) már a kezdetektől ezer fokon pörgött a banda és ez az energia végig kitartott és gyorsan átragadt a közönségre is.

A kezdésre összejöttünk közel tízezren, ami igen szép szám azt figyelembe véve, hogy a híd másik oldalán egy szintén neves és kedvelt metalzenekar játszott, így a rock és metal társadalom két részre szakadt. Bár ismerőseim szerint a két banda teljesen más zenét játszik, ami így is van, de attól még a Sum 41 szerintem a legtöbb metalos elemet építette és építi bele zenéjébe és az élő produkciójába ebből a szcénából. Azért nem szoktak egy popkoncerten a földre ülve evezni a rajongók…

Itt már egész gyorsan, a negyedik-ötödik szám környékén helyet foglalt a közönség nagy része. De addig még az intenzív kezdésre rápakoltak az egyik kedvencemmel, a másodikként elnyomott The Hell Songgal, a közönség pedig együtt énekelte a sorokat a zenekarral. Ez egyébként az egész koncertre érvényes volt, Derycknek több alkalommal a refrént nem is nagyon kellett volna énekelnie. Mondjuk talán hangosabbak is voltunk, mint a zenekar, ha valami negatívumot tudnék mondani a koncertre, az a halk és rossz hangzás volt. Hogy ez a turnényitásból adódó gond volt vagy valami más, azt nem tudnám megmondani, de a koncert utáni rockdiszkó majdnem hangosabb volt.

Deryck amúgy az első nótában még gitárral a nyakában kezdte az estét, a hangszertől néha megszabadult, de akkor sem éreztem, hogy nem tud mit kezdeni magával, ahogy több olyan énekesnél láttam, akik idővel letették hangszerüket és már csak az énekre fókuszáltak. Deryck gitár nélkül is a középpontban volt, mikrofonállványával gyakori vendég volt a kifutón és szinte mindenhová cipelte magával állványát.

Igaz viszont, hogy amikor neki is hathúros volt a nyakában, akkor az amúgy is rockos megszólalás ténylegesen metalos hangzásba csapott át, a három gitár elég meggyőzően dörrent meg. Dave Baksh gitáros, aki hosszabb pihenőt követően négy éve újra tagja a zenekarnak, a szólók nagy részét magára vállalta. A Ghost pólóért külön piros pont jár neki, nem tudom a közel tízezer emberből kinek tűnt fel és kinek mondott bármit is az a ruhadarab.

Nem mellesleg az énekes Misfits-pólóban nyomta le a bulit, metalrajongók a srácok, na! A dobok mellett kapott helyet a zenekar „szürke” tagja, Tom Thacker, aki elsősorban a billentyűs témákért volt felelős, de a gitárhangzásban is segítségére volt a zenekarnak. Ha emlékeim nem csalnak, ő egyetlen igazi szólóért volt felelős, akkor az énekes nevén szólítva állította a kifutóra és ott nyomta el a szólóját, egyébként nagyrészt a háttérben maradt.

Van elég pörgős figura nélküle is a zenekarban, mert Deryck Whibley mellett Jason McCaslin basszeros is eszement pali. A színpad minden pontján feltűnt, a dobogókat is előszeretettel használta, azokról látványos mozdulatok közepette lépett le, és közben folyamatosan vágta a pofákat, és hergelte a közönséget. A két évvel ezelőtti koncerten a felfújható csontváz csak az este második felében kapott szerepet, itt már az első részben felfújták és a pirosan égő szemeivel kitartott a buli végéig.

Deryck egy különleges nótát jelentett be a műsor harmadánál, az első olyan tételt, amit Sum 41 zenekarként írtak, ez pedig a Summer volt, de a közönséget nem lepte meg, mert ezt a dalt is együtt énekelte a bandával, nem divat-Sum 41-osok gyűltek össze erre az estére. A legelsőnek megírt nóta után egy premier következett, a nyár folyamán megjelenő új album egyik tétele. Közel egy hónapja debütált a klip az interneten, ennek hála nem volt ismeretlen az Out For Blood és élőben is teljesen passzolt a régebbi tételekkel megpakolt programba.

Az itthon korábban látott műsorhoz képest annyi változás azért történt, hogy most nem metalszámok feldolgozásai és mixe szerepelt a programban, hanem a Pink Floyd klasszikusának, az Another Brick In The Wallnak a saját képükre gyúrt kezdését rakták össze a Fake My Own Death nótával. A dobszólóba is került nem kevés feldolgozás, Frank Zummo dobszólóját Linkin Park nótákra dobolta rá, az alap magnóról ment és erre játszott élőben Frank. Bevallom, engem annyira nem hatott meg. Tudom, hogy Linkin Park rajongó ismerősöm odáig volt a gyönyörtől, de engem sokkal jobban meggyőzött Frank egész esti produkciója. Gyilkos tempóban járt a keze az egész show alatt, hozzá folyamatosan grimaszolt és fogsorvillantásokat nyomott játéka közben. Nagy mozdulatokkal telepakolt és energikus játéka meggyőzött, hogy relatíve kevés motyón is lehet látványosat és jót produkálni.

Talán lehet azt mondani, hogy a puskaporukat a végére tartogatták, bár nem mondom, hogy addig unalmas volt a műsor, sőt! De a Queen klasszikussal felvezetett záróetap nagyon gyilkosra sikeredett. A We Will Rock You nótát a múltkor is eltolták, a közönség most is egy emberként énekelte a refrént, amiből egyből átvezettek minket a zenekar egyik legnagyobb slágerébe, az In Too Deepbe, amire a teljes park egy emberként ugrált. A teraszról igen impozáns látványt nyújtott a keverő mögöttig ugráló tömeg.

Szerintem Dave picit elmismásolta a szóló egy részét, sokkal rövidebbnek tűnt, mint az eredeti nótában. Majd a könnyed ugrálós tételre rápakoltak és teljes megőrülést produkáltak a Still Waitinggel. Amúgy az este folyamán többször is méretes circle pitet nyomott a közönség, illetve két alkalommal Deryck felszólítására egy laza kis wall of deathet is beiktatott a nagyérdemű.

Rövid pihenő után egy olyan nótával tértek vissza, ami még nekem is ismeretlen volt. Az első hivatalosan megjelent nagylemez kiadása előtti dalról van szó, a Machine Gunról, ami a buli közepén elhangzott Summerrel egyidős. Lezárásként pedig mi mással lehetne elköszönni a végig lelkes magyaroktól, mint a gigaslágerrel, amin szintén végig ugrált és énekelt a tömeg, a lassú részt Deryck nem is énekelte, azt megtettük mi magunk.

Motivation / The Hell Song / King of Contradiction / Walking Disaster / Underclass Hero / Pieces / Summer / Out for Blood / Jessica Kill / Fake My Own Death / Some Say / The People Vs… / Over My Head / No Reason / We’re All to Blame / Goddamn I’m Dead Again / With Me / We Will Rock You / In Too Deep / Still Waiting // Machine Gun / Fat Lip

A turnékezdés pozitív és negatív dolgairól írtam az elején és a hangosítás mellett csak egy dolog nem működött, a beállás alatt a CO-köpőket letesztelték, de a buli alatt én nem láttam működni ezeket a szerkezeteket. Ezt kivéve megint egy szuper estén vagyunk túl és megint sikerült egy emlékezetes bulit adniuk az amerikaiaknak. A banda egész végig tűzben tartotta a közönséget, a tömeg ugrált, táncolt, énekelt és így közösen csináltunk egy hatalmas partyt! A látványra sem lehetett panasz, a fények végig kiválóan megtámogatták a műsort, az intelligens lámpák úgy forogtak néha, mintha valami turmixgépre kötötték volna őket. Kettőből kettő, ennyiszer vettek meg kilóra a srácok, az előző buli a meglepetés erejével hatott és taglózott le annyira, hogy az év hazai koncertje volt nálam, most számítottam rá, hogy jó lesz, de a Sum 41 megugrotta a magasra tett lécet. Pár héten belül új lemezzel rukkolnak elő, és hallva élőben is, hogy az új szám mennyire passzol a régi nagy slágerek közé, igencsak várom a kiadványt. Ha pedig az új lemezt is megturnéztatják és megint felénk tévednek, én biztosan ott leszek!

Szöveg és fotók: Savafan
Külön köszönet a Budapest Parknak és a New Beatnek!
További képek ITT