Mindig nagyon várom a nagy öregek koncertjeit. Tapasztalatuk, rutinjuk és zsenialitásuk miatt mindig van bennük valami megfoghatatlan, ami nagyon sok pluszt ad a nézőknek. Ezen az estén sem volt ez másként, nagyjából ötezer néző töltötte meg az MVM Dome némileg szűkített nézőterét.
Szokás szerint az első három dalt engedélyezték fotózni, ültetett koncert lévén a keverőpult mellett táboroztunk le, hogy senkit ne zavarjunk. Ilyen távolságból azért sajnos korlátozottak a lehetőségek. Az első dal az I’m Growing Old volt, egy szál zongorakisérettel és minimális fénnyel.
Aztán szépen megfontoltan beindult a koncert, azt viszont le kell szögeznem, hogy a főszereplő már a legelső hangtól is tökéletesen és kristálytisztán énekelt. Olyan természetességgel csinálta végig a koncertet, mintha a színpad lenne az otthona és csak úgy szeretetből énekelne kicsit a családjának.
Néhány dal után az igazi bulihangulat is megérkezett. A Sexbomb hallatán sokaknál beindult a táncreflex, amit a dögös You Can Leave Your Hat On követett. Ez után kicsit újra visszalassult a lendület és a koncert gerincét a lassú és középtempójú számok adták.
A látványvilág minimálnak mondható, amivel semmi baj nincs. A színpad mögött négy részre osztott LED-fal volt, ami a hangulatot fokozta, semmiképp sem zavaróan.
A színpadi fényeket sem tolták túl, sőt, kicsit szerintem alul volt világítva a koncert, mintha egy klubshow lett volna, csak nagyban.
A zenekar sokszor csak derengő hangulatfényt kapott, pedig nem játszottak alárendelt szerepet. Mindkét gitáros többször szólózott, a basszusgitáros több dalban is nagybőgőre cserélte hangszerét, a Delilah-ban pedig tangóharmonika-kíséret is felcsendült a billentyűs Paddy Milner jóvoltából.
Többször hallhattunk akusztikus gitárt, valamint a ráadás utolsó dalában, a Strange Things Happening Every Dayben pedig jófajta rockys zongoraszólót. Egyedül a helyenként felcsendülő női vokál és fúvós betét volt hozzákeverve az élő zenéhez, ami személy szerint engem cseppet sem zavart.
A ráadás előtti utolsó dal a jól ismert Prince-nóta, a Kiss volt. A funkys ütemekre a közönség egy része egészen a színpadig ment előre, és a három ráadás dalt már a teljes küzdőtér állva hallgatta végig.
85 év ide vagy oda, az a jellegzetes csibészes mosoly még mindig ott van Sir Tom Jones arcán. Két szám között sokszor konferált és sztorizott valamit, mintha egy kedves nagypapa mesélne az unokáinak. Nagyon szerethető koncert volt, köszönjük a fantasztikus élményt!
Szöveg és fotók: Mahunka Balázs
Köszönet a Live Nation Magyarországnak!
Legutóbbi hozzászólások