A zsúfolásig telt decemberi koncertnaptárt nézegetve egy dologban biztos voltam, mégpedig, hogy az idén ’Theories Of Emptiness’ című új lemezzel jelentkezett svéd Evergrey koncertjét semmi esetre sem szeretném kihagyni. A Nevermore megszűnése óta ők nyújtják nekem a zenei táplálékom legjavát, így minden alkalommal megnézem őket. Ha jól számolom, akkor ez a mostani a 12. alkalom volt, amely 10 hazai és 2 cseh koncertet foglal magába.
Sikerült időben a helyszínre érkeznem, így a gazdag merch választék átvizsgálása után már a megfelelő hangulatban sikerült megnézni az Inner Vitriol koncertjét.
A bolognai származású, magát dark progresszív metálnak aposztrofáló csapat kellemes meglepetést okozott nekem. Azzal mindenképpen, hogy az első hangoktól kezdve tökéletesen szólalt meg a produkció.
Zenei szempontból a ’90-es évek progresszív metál csapataira emlékeztettek szerteágazó muzsikájukkal és bonyolult dallamvilágukkal. Gabrielle Gozzi énekes is nagyon stabil teljesítmény nyújtott, szépen lehozta ezeket a nyakatekert dallamokat.
A csapat egyébként nemrégiben aktivizálta magát újra, és dolgozik a 2012-es ’Into The Silence I Sink’ című első lemez (még Vitriol néven) folytatásán. Gozzi jobb énekes, mint a lemezen éneklő Gianluca Pappalardo volt korábban. Az itt hallottak alapján várom az új anyagot, mert úgy tűnik, hogy most erős kohézióval rendelkezik a brigád, ami jó alap egy remek dalokból álló album elkészítéséhez.
Slowly She Dies / The Frozen Wind / Butterflies / Impressioni Di Settembre / Endless Spiral
Őket a Klogr követte, akik picit kilógtak az indusztriális hatásokkal tűzdelt alter-punk muzsikájukkal.
Az olasz-amerikai vegyesvágott brigád komoly koncepcióval rendelkezik mind a színpadi kiállása, mind pedig a dalszövegek terén. Ennek megfelelően a vizualitás és a színpadi jelenlét nagyon a helyén volt, néha fel-fel bukkant egy-egy jó riff is, de összességében nem nagyon tudtam azonosulni a csapat zenéjével.
Aki csípi az efféle elektronikával fűszerezett alter muzsikákat, annak érdekes lehet a Klogr zenéje, de én nem tartozom ebbe a körbe.
Hysterical Blindness / One Of Eight / Face The Unknown / Lead Wings / Whale Fall / Gravity Of Fear / Waking World / Unspoken Words / The Twisted Art / Guinea Pigs
A svéd Evergreynek hosszú pályafutása során nem igazán sikerült felkerülni a műfaj elitjébe, hogy igazán nagy tömegeket tudjanak megmozgatni. Nem nagyon értem ennek a miértjét, mert zeneileg – annak ellenére, hogy voltak hullámvölgyek a karrierjük során – legtöbbször sikerült magas színvonalú albumokat alkotniuk, amelyek alapján egyből felismerhető a zenekar stílusa.
Az itthoni headliner koncertjeikre általában stabilan megvan az a 300-400 látogató, amellyel nem vallunk szégyent, de a magyar közönség a lelkesedésével el tudja érni, hogy a banda egy őrjöngő arénában érezhesse magát. Szerencsére most sem volt ez másképp, kirobbanó lelkesedéssel és áradó szeretettel teli fogadtatást kapott a zenekar, akik ezt egy rendkívül erős, felszabadult bulival hálálták meg.
Ha visszagondolok a One Heart dalban elhangzott közönségkórusra, még most is borsózik a hátam. Tényleg eggyé vált a közönség a zenekarral, ahogy a dalban is megéneklik.
Kicsit féltem, hogy a feszes turnéprogram (47 koncert 51 nap leforgása alatt) meg fog látszani a produkción, de szerencsére nyoma sem volt enerváltságnak, fáradtságnak. Egy jó hangulatban muzsikáló csapathoz volt szerencsénk, akikről sugárzott, hogy imádják, amit csinálnak, imádják magukba szippantani a közönség szeretetét és a mély érzelmekkel teli zenéjükkel szemmel nem látható magasságokba képesek elrepíteni a hallgatót.
Az új album méregerősre sikeredett, ennek megfelelően most eköré és a 2014-es újjászületés időszaka utáni dalok köré építették fel a műsor. Az egyetlen régi dal a – megszületése óta kihagyhatatlan – A Touch Of Blessing volt a ’The Inner Circle’ albumról, amelyet bizonyos szempontból akár a főművüknek is nevezhetnénk.
A 2014 utáni dalok hangszerelésében már máshová helyezték a hangsúlyt, sokkal inkább dominálnak a súlyos ritmusok, éteri dallamok, amelyekbe kellő érzékkel helyeznek el hangulatfokozó billentyű betéteket, mélységi breakdownokat amelyeket hallhatunk a Falling From The Sun, a Say vagy akár a Weightless dalokban is.
A zenekarban jelenleg óriási muzsikusok vannak, akik nem a hangszeres tudásukat akarják fitogtatni, hanem a dalt helyezik előtérbe. Ennek megfelelően Rikard Zander csak a kulcspontokban ér a billentyűkhöz, ahol arra valóban szükség van, ami miatt igazi élmény a játékát hallgatni.
Henrik Danhage pedig még mindig az egyik legegyedibb gitáros, akit valaha színpadon láttam, játékában tele szenvedéllyel.
Most Thomas Englund is nagyon jó formában volt, látszik, hogy sikerült feldolgozni a válását és lelkileg újra kiegyensúlyozott.
A csapat új tagja Simen Sandnes pedig megfelelő tisztelettel vette át elődje, Jonas Ekdahl helyét. A technika és az erő ugyanúgy megvan a játékában, éppen ezért egy cseppnyi hiányérzetem sem volt Jonas távolmaradása miatt. Ez azért is fontos, mert Jonas egyedi játéka meghatározó kulcspontja volt az Evergrey zenéjének, mindig megfelelő érzékkel tudta megválasztani azt, hogy hová helyezze a hangsúlyokat ezáltal építve a dalokat.
Johan Niemannról is ugyanezt tudom elmondani, kettőjük összjátéka fontos fundamentuma az Evergrey-daloknak.
Azt hiszem, ez volt életem legjobb Evergrey-koncertje, és az év koncertje is egyben. Szerencsére minden összeállt: jól szólt, jó volt a dalválasztás, és a dalok mindegyike remek vizuális elemekkel volt megtámogatva, így egy kicsit most a szemnek is zenéltek, nemcsak a fülnek. Remélhetőleg hamarosan újra útba ejtik Budapestet, feltéve, ha túlélik ezt a mostani embert próbáló túrát!
Falling From The Sun / Say / Midwinter Calls / Distance / Eternal Nocturnal / A Silent Arc / Call Out The Dark / One Heart / Where August Mourn / Weightless / Misfortune / Save Us // A Touch Of Blessing / King Of Errors / Our Way Through Silence
Szerző: Losi
Fotók: TT
Külön köszönet a H-Musicnak!
Legutóbbi hozzászólások