Phantom X - Rise of the phantom

írta garael | 2006.02.05.

Megjelenés: 2005

 

 

Kiadó: Mausoleum

Weblap: www.phantom-x.net

Stílus: heavy metal

Származás: USA

 

Zenészek
Eric Knudson - gitáros Kevin Goocher - énekes Glenn Malicki - bőgős Danny White - dobos
Dalcímek
Storms Of Hell (Chapter 1) Lost Rise Of The Phantom (Chapter 2) Plenty Evil Enchanted Nekron 9000 Pain Machine Edge Of The Earth Metal Warrior Discovery (Chapter 3) The Mask (Chapter 4) Blood On The Moon Steel Winged Fury
Értékelés

Van a tradí­cionális heavy metalnak egy olyan ága, mely- ha már sokan pallós metalnak nevezik a stí­lust- úgy hasonlí­t a Rhapsody,Hammerfall féle európai neovonulathoz, mint az első kereszteslovagok rozsdás acélvödrös sodronyinges, koszos köpenyes hadiruhája a 14. századbéli kézművesi lemezpáncélos, cirádás, szinte művészi vért- iparremekekhez."Egyszerű lovagéknál" nincsen semmi felesleges cicoma, aranykacskaringó, többrétegű gyapjú védőruha, pusztán a csikorgó láncszemek a piszkos köpenyy alatt, és a toledoi műhely helyett valamelyik vidéki kovácsműhelyben készült , ám mégis halálos kétkezes pallós. Nos, félretéve eme kissé eröltetett hasnolatot, az amerikai tradí­cionális heavy metal - ellentétben európai társaival, ma pusztán az underground része. Jóllehet ez a fajta szikárabb, inkább az angolszász heavy metalból táplálkozó zene sosem tudott igazán a mainstream része lenni - hiszen mikor meg lett volna a lehetőség rá, az amerikai mainstream metal a bulis, rock'n'rollos, bluesalapú zenét jelentette a producerek és a nagyközönség számára- azért az olyan együttesek, mint az Omen, vagy a Metal Church európában is igen népszerűek voltak a nyolcvanas években. Pedig minden meglenne ahhoz, hogy tarolni tudjon ez a fajta zene: általában remek zenészek, jellegzetes, szőröshangú, a csillagokat is leéneklő énekes, bika riffek, emészthetőbb dallamok. Hogy mégsem sikerült ezeknek a bandáknak legalább itt, Európában népszerűbbé válniuk, az valószí­nűleg annak köszönhető, hogy az európai power egy teljesn más irányba fejlődött, felhasználva a renszánsz és barokk zene örökségét, speed ütemekbe ágyazta az emészthető, énekelhető dallamokat, a billentyűk szí­nesí­tő, nagyzenekari soundjával. Az USpower csapatai megmaradtak inkább a középtempós döngölésnél, a dallamok sem annyira "barokkosak"- jóllehet erejük, ha későbbi is fejti ki hatását, jóval tartósabb-, és a billentyű hiánya miatt itt bizony nincs szimfónikuis orgia és álfolk ejakuláció.A hangzás is szikárabb , és az énekhang - bár szintén nagy hangterjedelmű- nem a padlásjáró sikoltozás. Nos, a Phantom X, mint az egyik underground USpower csapat, az Omen jelenlegi énekese által létrehozott project is ezekkel a jellegzetességekkel rendelkezik, jóllehet - mivel a tagok egy része egy Dio tribute bandában játszik - a dallamvilágban, a témakibontásban bizony ott lebeg Dio - sőt, néha a Black Sabbath -szelleme is. Az utóbbi a Rise Of the Phantom supernauthoz hasonló gitárrifjében, és dallamvezetésében, az előbbi pedig az Enchanted c. igazi Dio jellegű power lí­raiban nyilvánul meg. Ez a szám egyébként szerintem a lemez csúcspontja, klasszikus Ronnie szám lehetne, ráadásul az egyébként karcosan éneklő énekes is Dio-sra próbálja igazí­tani a hangját, melyből í­gy aztán igencsak kifelé áll a lóláb, hehe.Persze vannak itt még olyan deja vu-t idéző dolgok, mint a jellegzetes cí­mű Plenty Evil, mely a modern staccato vezérriffre tipikus témát épí­t, és Lost megasláger, melyhez hasonlóan fülbemászó induló We Rock néven hí­resült el, no, kitől is? Sajnos a lemez második felébe úgy érzem, becsúszott pár tölteléknóta - ami a Jag Panzer legutóbbi albumánál is igen bosszantó volt - a Metal Warrior monoton dallama hasonlóan fantáziátlan, mint a The Mask darálása. Kár érte, mert tudnak ők jó gyors nótát í­rni, hiszen a lemez záró száma, a Steel Winged Fury első hallásra is beleégeti magát az ember füljárataiba.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások