HammerFall: Dominion
írta Hard Rock Magazin | 2019.09.01.
Megjelenés: 2019
Kiadó: Napalm Records
Weblap: https://www.hammerfall.net/
Stílus: heavy metal
Származás: Svédország
Zenészek
Joacim Cans – ének
Oscar Dronjac – gitár
Pontus Norgren – gitár
Fredrik Larsson – basszusgitár
David Wallin – dobok
Dalcímek
01. Never Forgive, Never Forget
02. Dominion
03. Testify
04. One Against The World
05. (We Make) Sweden Rock
06. Second To One
07. Scars Of A Generation
08. Dead By Dawn
09. Battleworn
10. Bloodline
11. Chain Of Command
12. And Yet I Smile
Értékelés
A HammerFall legfontosabb ismertetőjegye, hogy 1997-ben, amikor szinte ciki volt a metal, meg merte lépni azt, hogy megjelentet egy ízig- vérig heavy metal lemezt a nyolcvanas évek hőseinek stílusában. Az azóta alapműként emlegetett ’Glory To The Brave’ dalain természetesen érezni lehetett a hőseik hatását, de ez cseppet sem volt arcpirító. Frissnek és újszerűnek hatott a történet. Remek riffek, szólók és refrének jellemezték az egész anyagot. Nem csoda tehát, hogy az egész szakmának merevedése lett tőle. A csapat lendülete szerintem a negyedik lemezig (’Crimson Thunder’) tartott ki igazán. Az azutáni anyagok picit harmatosabbra sikerültek, bár még bőven volt bennük kurázsi. A változás szelét a 2011-ben megjelent ’Infected’ album hozta el, ahol tudatosan próbálták levedleni korábbi önmagukat és a bőr ruhát farmerre cserélték. A zenei irányvonalukat is próbálták modernizálni, de ezt sajnos a rajongók nem fogadták kitörő lelkesedéssel. Érezték ezt maguk is és tartottak egy év alkotói szünetet. Ennek a szünetnek az eredménye lett a ’(r)Evolution’ korong, ami újra ereje teljében mutatta a csapatot. A régi rajongók is visszakapták a bandát, amit oly hosszú időn át szerettek. Az ezt követő ’Built To Last’ hasonlóan jól sikerült, épp ezért vártam a napokban megjelent, ’Dominion’ névre keresztelt dalcsokrot.
Már első hallásra éreztem, hogy ez most nem jött össze. Valami irtózatosan hiányzik a dalokból. A recept maradt a jól megszokott, de most nagyon sótlanra sikeredett az étel. Ami rögtön feltűnt, hogy az egész anyagon nem hallani egy valóban átütő refrént, ami megmenthetné a kissé halvány teljesítmény. Mindig is jellemző volt rájuk az újrahasznosítás, de eddig engem nem zavart. Nem zavart, mert egy ilyen „korlátozott” műfajban nem nagyon van már új a nap alatt. Az Accept, a Helloween, a Judas Priest vagy az Iron Maiden szinte mindent megírt már, ami a heavy metal szűkre szabott kereteibe belefér. Oscarék most egy picit tovább mentek, mert már nemcsak a nyolcvanas évek hőseit másolják, hanem saját magukat is.
Lendületesen indul az album a Never Forgive, Never Forget dallal, de sajnos nem tudják fokozni az energiát egy igazán átütő refrénnel, csak a dalcímet ismételgetik, ami nagyon kevésnek bizonyul. Az ezt követő címadó sem váltja meg a világot, pedig az örökérvényű Balls To The Wall riffjét hívták hozzá segítségül.
Az elsőként bemutatott (We Make) Sweden Rock minden lemezükön rajta van, ami eddig megjelent, csak a szöveg változott. Ezzel egyébként az égvilágon semmi baj nem lenne, mert ez az egyik legemlékezetesebb dal a lemezen. Itt legalább sikerült egy épkézláb refrént összehozniuk.
Az album érdemi része itt véget is ér. Innentől szinte kínos lesz az önmásolás. A Second To One-ban megpróbálják összefésülni az eddig megírt lassú dalaik legjobb pillanatait. Még szerencse, hogy egy épkézláb szólóval sikerült élvezhetővé tenni az összképet. A Scars Of A Generation még az erős dalok táborát erősíti, mint ahogyan a Dead By Dawn is. A végére teljesen elfárad a korong, néha olyan érzésem van, mintha kötelező lett volna kitölteni az ötven percet.
Legutóbbi hozzászólások