Ghost: Meliora

írta Adamwarlock | 2015.08.26.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Loma Vista Recordings

Weblap: http://www.ghost-official.com

Stílus: Alternatí­v, hard, okkult rock

Származás: Svédország

 

Zenészek
Papa Emeritus III - ének Nameless Ghouls - gitárok, basszusgitár, dobok, szintetizátor
Dalcímek
01. Spirit 02. From The Pinnacle To The Pit 03. Cirice 04. Spöksonat 05. He Is 06. Mummy Dust 07. Majesty 08. Devil Church 09. Absolution 10. Deus In Absentia
Értékelés

Napjaink talán legmegosztóbb bandája a svéd Ghost. Rengetegen a metal-Jézus Krisztus második eljövetelét ünneplik a csuhába csavart figurák működésében, míg mások egyenesen okádni készülnek, ha egyáltalán felmerül az együttes neve. Ennek az ellentétnek van egy bájos iróniája, ami abban áll, hogy mindkét tábor indoka teljesen megegyezik: a Ghost nem csinál semmi újat. Ennek a mondatnak az értelmezésén pörögnek a gyűlölködők és imádók agyában található fogaskerekek. Mer’ mi az Jóistenért hallgassam ezt a csöpögős szart, amikor ugyanezt megcsinálta a Blue Öyster Cult, a Mercyful Fate/King Diamond, a Kiss és Alice Cooper is? Ráadásul még kurvák is, mert csak amiatt híresek, hogy be vannak öltözve… De – mondaná erre a védelmező tábor – épp az a jó, hogy a klasszikus hangzásvilágot modernné teszik, és egy előre megadott koncepcióra horgolják rá. S bár zeneileg semmi esetre sem mondhatjuk őket újítóknak, mégis e muzsika dallamossága, néhol undergroundba mászó pimaszsága, a szövegvilág és a látvány alkot egy olyan elegyet, ami kérlelhetetlenül erőteljes atmoszférát hoz létre.

A Ghost hatásvadász banda. Nagyívű kórusok, hangsúlyos külsőségek, fülbemászó dallamok, kvázi didaktikus szövegek jellemzik az egész koncepciót. De éppen ez a túljátszás adja meg a szépségét, ugyanis ezzel válik az egész burleszkké. Minden dalszöveg jelentéssel bír, de ezt annyira nyersen tárják elénk, hogy az egész szinte már komédiába illő, sőt ez a – zene és szöveg közti – disszonancia adja meg azt a groteszk hangulatot, ami a Ghost zenéjét eladhatóvá, sőt habzsolnivalóvá teszi. Azonban minden magyarázkodás ellenére a megosztottság máig megmaradt. Minden egyes lemezük, megmozdulásuk ellentéteket szül, ahogy az ezekről született profi beszámolók is vagy a pokolba kívánják az egész gárdát, vagy az egekig magasztalják őket. Ha az előző két albumról kellett volna írnom beszámolót, akkor egy nagyon cizellált, negatívumokat és pozitívumokat egyaránt felsorakoztató kritika született volna, azonban a ’Meliora’-val ezt nem tudom megtenni: ez egyértelműen a csapat eddig legjobb és legfontosabb kiadványa.

Ha új lemez, akkor pedig új pápa is kell. A ’Meliora’-n éneklő Papa Emeritus III nem más, mint az előző egyházfő, Papa Emeritus II öccse, aki mindössze három hónappal fiatalabb az elődjénél. E harmadik pápát ez év június 3-án az együttes linköpingi koncertjén avatták fel, amikor is Papa Emeritus II leköszönt, ugyanis kirúgták, elmondása szerint azért, mert nem látta el a feladatát kellőképpen, azaz nem döntött meg kormányzatokat és egyházakat. Mint azt a Youtube-ról tudjuk, idejét előszeretettel töltötte bulizással és orgiákkal, úgyhogy valahol jogos volt a távozásra bírása. Természetesen a pápák koponyaálarca mögött ugyanaz az eddig meg nem nevezett személy leledzik, tehát valójában nem történt semmilyen változás az együttes frontemberi pozíciójában. Annál inkább a háttérmunkálatokban. A keverési feladatokat ezúttal az az Andy Wallace látta el, aki a Slayernél, a Sepulturánál, a RATM-nél és a Limp Bizkitnél is megfordult már, így ehhez mérten a lemez hangzása is sokkal keményebb lett. Az eddigiekhez képest nagyobb hangsúly van a gitárokon, előtérbe kerültek a mély hangszínek, míg a dallamot biztosító ének és billentyűs hangszerek sokkal vibrálóbban, élettel telibben hatnak, mint az előző lemezeken. Hallatszik, hogy Wallace sokkal profibb munkát végzett elődjeinél.

És nem csak a keverés lett jobb! A keményebb hangzáshoz keményebb dalok dukálnak, és a Ghost a ’Meliora’-n ezt biztosítja is számunkra. Már a kezdő Spirit sem finomkodik és egyből a dolgok közepébe vág, ellentétben az előző két anyag indításaival, de a From the Pinacle to the Pit basszustémája már a Ghosttól eddig teljesen idegen súlyosságot hoz a hangulatba, ami végighullámzik az egész dalon. Ugyanezt a keménységet találjuk meg metalosabb köntösben a Mummy Dust-on, amely nagyszerűségét a nagyívű dallamokat megszakító refrénben találjuk, nem beszélve az arcpirító Deep Purple nyúlásról. A Spöksonat és a Devil Church csak átvezetések, amelyek mellett a Ghost a lírai oldaláról is megmutatkozik a dübörgő, ámde mégis érzelmekkel telített Cirice képében, míg a He Is pedig egy folkos-balladás lassú darab, ami szusszanást enged a dalok között. Mondanom sem kell, hogy amiket fentebb felsoroltam, egytől-egyig hibátlan alkotások, egységességükben  odavernek a Ghost korábbi lemezein hallottaknak.

A dalszövegek is változásokon mentek át. Míg az ’Opus Eponymous’ a Sátán világrajövetelével, az ’Infestissumam’ annak jelenlétével foglalkozott, a ’Meliora’ sokkal inkább az emberi akarat szabadságát és világ Istentől való elhagyatottságát írja le, ami szintén a sátánizmus témája. A ’Meliora’ állítása szerint a világ kegyetlen és kárhozatra ítéltetett, egyedül a lélek szabadsága az, ami élteti az embert, és ennek felismerésében segítenek neki a mi kedves pápánk által szövegbe öntött mondanivalók. Így éri el az ember az igazi feloldozást, ahogyan az egész lemez esszenciája kulminálódik a zseniális Absolutionben. És amikor e monumentális, súlyos darab végére érünk, és azt hisszük, hogy nincs tovább, akkor szólal meg a végtelenül dallamos, óriási kórusokba ültetett Deus in Absentia, ami gyönyörűen oltja be a metalt az ABBA-val, ezzel kedélyesen búcsút intve és alámerülve a világot elemésztő lángtengerbe. Nem hinném, hogy lehetett volna hatásosabb befejezést találni a Ghost által elénk tárt mesterműnek. Lehet kövezni.

Pontszám: 9