Evergrey: Hymns For The Broken

írta Hard Rock Magazin | 2014.09.24.

Megjelenés: 2014

Kiadó: AFM Records

Weblap: http://www.evergrey.net

Stílus: Dark prog.power metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Tom S.Englund - ének, gitár Henrik Danhage - gitár Rikard Zander - billentyűk Johann Niemann - basszusgitár Jonas Ekdahl - dobok
Dalcímek
01. The Awakening 02. King of Errors 03. A New Dawn 04. Wake A Change 05. Archaic Rage 06. Barricades 07. Black Undertow 08. The Fire 09. Hymns For The Broken 10. Missing You 11. The Grand Collapse 12. The Aftermath
Értékelés

Az Evergrey zenéje a legelső pillanattól kezdve igen közel állt hozzám: amint meghallottam az As I Lie Here Bleeding refrénjét, már tudtam, hogy ez a banda bizony sokáig el fog engem kísérni. A mai napig az egyik legfontosabb zenekarnak tartom, mert amit számomra a metal zene el tud mondani, annak az oroszlánrésze benne van az ő mesterhármasukban, az 'In Search Of Truth', a 'Recreation Day' és a 'The Inner Circle' című albumokban. A 'Monday Morning Apocalypse' már felvállaltan egy másik irányba indult el, sokkal kommerszebb, szélesebb tömegek számára is befogadható módon tálalva a mondanivalót. Ezután útkeresésbe fogott a zenekar, a klasszikus „hova tovább?” probléma eredménye pedig egy magas színvonalú, de mégis felemás érzéseket ébresztő lemez, a 'Torn' lett.

Majd jött a népvándorlás. Jonas Ekdahl dobos és Henrik Danhage gitáros meglepő hirtelenséggel hagyták ott a zenekart, és magukkal vitték markáns előadói stílusukat is, ami nagy érvágásnak számított. Emellett távozott Jari Kainulainen basszusgitáros is, aki a ’Monday Morning Apocalypse’ után lett a zenekar tagja. Tom Englund mégis felállította a csapatot a padlóról, leigazolta Hannes van Dahlt a dobok mögé, Johann Niemannt a basszusgitárhoz és Marcus Jidellt második gitárosnak. Ezzel a formációval jelent meg a 'Glorious Collision' című lemez, mely ismét visszakanyarodott a korai albumok borongósabb, progresszívebb világához. De igen félszegen: az eredmény ismét egy felemás anyag lett, aminek megvoltak a maga jó és rossz pillanatai is. Az átkos hagyomány is folytatódott, ismét lelépett a dobos és a gitáros, hatalmas űrt hagyva maguk után.

Tom és maradék csapata ilyen szembeszélben álltak neki elkészíteni az új albumot, nagy titokban tartva az „új” tagok kilétét. Majd’ kiugrottam a bőrömből, amikor megtudtam, hogy Jonas Ekdahl és Henrik Danhage visszatérnek a bandába, hiszen kettejük jellegzetes játékának igen nagy szerepe volt az Evergrey hangzásvilágának létrejöttében. A banda zenéjét mindig meghatározta egyfajta bánatos, metalba és kemény riffekbe öntött keserédesség. Az új albumról sem hiányzik ez, és valahogy mégis képes többet nyújtani az eddigieknél. A borító forradalmi hangulatát ennek folyományaként nem hazudtolja meg a zene sem, az Evergreytől szokatlanul lelkesítő, kevésbé sötét dallamok és témák sorakoznak az albumon. Henrik és Jonas visszatérte jól hallhatóan új löketet adott a dalszerzésnek is, így a bandát behatóbban ismerő hallgatók számára is fognak meglepetést okozni a dalok, ezt garantálom! Lírai, borongós és karcos hangulatok váltják egymást az albumon, néha akár egy számon belül is. Hallatszik a dalokon az átgondoltság, néha csak egy riffre épülnek föl és bontakoznak ki, máshol 10 percekre elegendő ötletanyagot hallhatunk egy nótában. Ám ez az összevisszaság csak látszólagos, egészét tekintve a lemez kiforrott és egységes képet mutat.

A keverési munkálatokat Jacob Hansen végezte, meglehetősen kiválóan, a ’Hymns For The Broken’ hangzása legalább egy high end fülhallgatóért kiált. Igen gusztusos arányban vannak kikeverve a hangszerek egymáshoz képest, mindig az éppen fontos szólamok kerülnek előtérbe, a gitárriffek karcolnak, de a szólók sem másznak el erőszakosan az ember agyáig, ehelyett finoman és centire kimérten illeszkednek a zene folyamába, melyhez az erőtől duzzadó, Ekdahlra jellemző dobhangzás adja az alapot. A 'Glorious Collision'-höz képest előtérbe kerültek Rikard Zander billentyűi, ami egyrészt üdvözlendő dolog, másrészt én el tudtam volna tőle viselni egy kicsivel több „magamutogatást”, valahogy hiányoznak azok a billentyűszólók, amiket a 'Recreation Day'-en hallhattunk. Az utóbbi albumokon nagyrészt szintiszőnyegeket alkalmazott, egy-két visszafogott szólóval, ebből most, ha lassan is, de kilépni látszik.

Az Evergreyre mindig is jellemző volt, hogy a számokban többféle módon bontanak ki és hasznosítanak újra ötleteket. Ez az album sem mentes ettől, felfedezhetőek benne néhol áthallások és a régi számaikra hajazó motívumok, de ez inkább érződik kikacsintásnak, mint önismétlésnek, mivel most hallhatóan odafigyeltek a zeneszerzés során, hogy inkább az újítások legyenek túlsúlyban. Örömmel hallottam, hogy végre mernek kísérletezni eddig nem használt hangulati megoldásokkal, és nagy meglepettséggel konstatáltam, hogy nem riadtak vissza még az elektronikus hangzásoktól sem. Lehetne mondani, hogy „naná, most úgyis mindenkinél ez a módi”, de tőlük ez eddig valahogy mégis idegennek tűnt és éppen ezért ezt jól beleszőni a zenébe nem kis feladat.

Az album végére már a hosszabb, epikusabb dalok kerülnek előtérbe, amelyeket némileg elnyújtottak, egy-két vágás nem ártott volna nekik, de az összképen egyáltalán nem rontanak. Nehéz lenne bármelyik dalt kiemelni és önmagában elemezni az albumról, hiszen Tom és csapata ismét visszatért a már jól bevált koncepciós album felépítéshez. Továbbra is nagyon értenek a műfajhoz, a dalok hangulati világukban igen közel állnak egymáshoz, mégis színesek és változatosak maradnak. Számomra kedves pillanatokat az Archaic Rage izmosan érzelmes refrénje, a New Dawn elsöprő riffje és gitárszólói (Danhage utolérhetetlen hanyag eleganciájával), a Grand Collapse dadogó és szaggatott riffelése, vagy akár a Missing You szívszorító keserédessége hordoz, de a sort a végtelenségig lehetne folytatni, hiszen minden nótában lüktet valamiféle nehezen megfogható, ám mégis jelenlévő erő, mely mindig is az Evergrey sajátja volt.

Pontszám: 8.5