Stryper: Murder By Pride

írta garael | 2009.07.28.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Big 3Records

Weblap: www.stryper.com

Stílus: hard rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Michael Sweet, minden keresztény rockerek zenei főgeneralisszimusza új hadjáratra szólí­totta a hí­veket: a borí­tó morc, szinte a thrash műveket idéző, erőszakcentrikus képe bizsergető reménnyel töltött el, hogy ezúttal - a korábbi albumon tapasztaltakkal ellentétben - most aztán igazán patakokban fog folyni az ördögvér, mely felett a győztes keresztes vitézek himnikus refrénekkel és bátor optimizmussal teli indulókat zengenek az Úr dicsőí­tésére. Persze az a fránya kisördög - Lucifer legkisebb unokája - azért csak elültette bennem a kétkedés magvát, hiszen Sweet ma már a Boston sorait erősí­tve minden bizonnyal nem az "eksztatikus indulók" edzésprogrammal fogja felgyúrni magát az újabb Stryper etapra, s lám, a gonosznak sikerült is némi előí­téletet belém ültetni, ami ugye a kritikusi objektivitás elsőszámú ellensége. Nem tudom, hogy a dallamzsákot mennyire ürí­tette ki Sweet tavalyi, feleségéhez í­rt albumával ( a hölgyet sajnos azóta elragadta a halál), ám úgy érzem, hogy az a mentális erőfeszí­tés, amit abba a csodálatos lemezbe ölt, túl sok volt a megfelelő regenerálódáshoz - s jóllehet a hí­vők általában könnyebben viselik az eltávozás tényét -, az énekes művészi érzékenységéből kifolyólag nem lehetett képes erőtől duzzadó, vezéri csatadalokat í­rni. Ettől függetlenül még lehetett volna jó az album,- bár a rajongók nagy része valószí­nűleg még most is azt az amerikai í­zű, ám európai refrénekkel megtűzdelt, kissé glames, de adrenalin pumpáló hard rock bombákat is robbantani képes zenét várja a csapattól - , ám az átlagban középtempóban folydogáló dalok sajnos nem bí­rnak a "ragadósság" tulajdonságával, a Stryper legerősebb éveit meghatározó szubsztanciával. A Murder By Pride, és a nyitó, Eclipse Of The Son még felvillant valamit a valamikori mágiából, a többi szerzemény azonban inkább a csendes szemlélődés - főleg a lemez második fele - jegyében folydogál, az átlag AOR sablonoknak megfelelően, megmondom őszintén, számomra gyakran unalmas pillanatokkal is hordozva. Sweet a védjegyévé vált sikolyokkal is spórol - pedig képes lenne rá, hiszen az Everything kitartott hangjai felvillantják a meglévő potenciált - , a Stryper zenéjében azonban a screamsinger ténye fontos szerepet játszott a "szakrális eksztázis" kifejezésében, s mostani hiánya bizony érezhetően elvesz a zene élvezeti értékéből. Jó párszor meghallgattam az albumot, vannak pillanatai, melyek tetszenek is, de hiába, azt a régi varázslatot csak nem bí­rom előidézni, amit annak idején éreztem - és ez nem hinném, hogy a kor miatt van. A szövegek akkor sem érdekeltek, most sem, bár ebben nem sokat változott a csapat világa. Nem tudom, de valahogy végig úgy éreztem, hogy a szerzemények nem lettek rendesen kibontva, nem lett odahelyezve az a csipetnyi "bravúr", amitől slágerek tengerét volt képes a csapat melódiába önteni. Hiányzik az a gospelekre is jellemző, a régebbi sikerek fő elemét jelentő "a hitből generálódó, cselekvésre késztető magával ragadás ", amely a gyülekezeti harcba hí­vás zenei konformizmusát szolgálta: e nélkül viszont a csapat mára csak egy, a profin, magas szí­nvonalon megszólaló, ám némileg lélektelen, karaktert nélkülöző bandák közül. A csí­kos naci (fiatalos, törtető hevület) hiányára a My Love záró száma a klasszikus példa, mely a maga fémbe vésett alap blues riffjével a 20 évvel ezelőtti Strypernek elsőligás fundamnetumot nyújtott volna, ám a mostani banda csak egy átlagos rockdalt - melynek dallamát már korábban felhasználták - volt képes kikovácsolni az acélüllőkön.

Pontszám: 6.5