Van Halen: Van Halen

Jimi Hendrix mellett talán Van Halen az, aki olyan mérföldkövet rakott le a hard rock 66-os útján, mely évekre kijelölte az újabb irányt a gitárosok nemzedékeinek. Persze ahhoz, hogy a családnévről elnevezett banda évekig a csúcson tanyázzon, nem lett volna elegendő egy szupertehetséges gitáros ( és a rendkí­vüli testvér-dobos): az 1973-ban, Broken Combs néven alakult zenekarba egy év múlva érkezik az arénarock által piedesztára emelt exibicionizmust és akrobatikus szí­npadi mozgást megkí­vánó énekes archetí­pusát megtestesí­tő David Lee Roth , kinek a fent emlí­tett tulajdonságai mellett meg voltak azok az énekesi képességei is, melyek aztán az egyik legünnepelt sztárrá, a bugyinedvesí­tők paradicsommadarává avatták. Az ekkor Mammoth-ra keresztelt bandába 1978 -ban érkezett Mike Anthony basszgitáros , ki szintén hangszere mestereként előállí­totta azt a szerencsés konstellációt, melynek égisze alatt a Van Halen együttes - a Mammoth név mint kiderült, foglalt volt már - elindulhatott a sztárság hol göröngyös, hol tükörsima útján. A rock történelem már sokszor bizonyí­totta, hogy nem mindig fér el több dudás egy csárdában: ahol sok az alkotói zseni, ott előbb utóbb feszültségek eszkalálódnak, melyek aztán általában robbanással végződnek: szerencsére Van Halen-ék esetében ez az energia jó pár hibátlan album képében csapódott ki, elsőként rögtön a debütalbumban, mely szimplán az együttes nevét viselte. Jóllehet, a számok egy része feldolgozás, még ebben a Led Zeppelin által lerongyosí­tott kategóriában is újra tudták definiálni a cover lényegét: a csapat munkássága alatt tényleg újjászülettek ezek dalok, a "Van Halen"-i értelmezés új távlatokat nyitott a dalok újragondolási technikájában. Eddie Van Halen nem bí­zott semmit a véletlenre: a német csapatokkal ellentétben ő nem csak í­gérgette a csodafegyvert, elő is kapta azt a köpönyege alól: nemcsak játékának elképesztő könnyedsége, hanem technikai elemei is olyan lehetőségeket nyitottak meg, melyek előtt egyöntetűen borult le a szakma és a közönség apraja nagyja. A tappingolás technikájának jelentősségét maga Eddie is felismerte - egy ideig háttal is játszott ilyenkor, nehogy ellessék annak módszerét - és a lemez második, instrumentális számában, az Eruptionban plasztikusan prezentálta az új wunderwaffe lélekromboló erejét. Természetesen mindezek a dolgok nem értek volna el ilyen eredményt, ha nem születnek remek dalok: az Ain't Talkin' Bout Love kezdőriffjei bevonultak a rocktörténelembe, csakúgy, mint Roth énekesi maní­rjai, és - remek fizikumát kihasználva - szí­npadi mozgása. Visszatérve Eddie gitárjátékára: riffjeiben és szólóiban remekül egyesí­tette a rock'n'roll, hard rock, és a kialakulóban lévő keményebb heavy metal alapjait, hangzásában maga volt a késdőbbi power metal őshazája. A gitáros azonban nem csak technikailag virtuóz: dalokban tudott gondolkodni, nem pusztán szólókban, melyet jelez később a Jump féle- szintinek történő alárendelés - , talán ez az a plusz momentum, mely annyira sikeressé tudta tenni csapatát. A dalok között az emlí­tett himnuszokon kí­vül találhatunk Hendrix ihletésű ősrock-ot - Little Dreamer -, power alapvetést - Atomic Punk, On Fire-, rhytm and bluest- Ice Cream Man - , party rockot - Feel Your Love Tonight., a dalok összeállí­tása is tükrözi, hogy itt bizony olyan mesterekről van szó, kik otthon érzik magukat az összes stí­lusárnyalatban, mesterekké válva egy mesterek által kijelölt világban. Nem véletlen, hogy a Rolling Stone magazin az 500 legjelentősebb album közé sorolta a Van Halen-t, örök klasszikushoz méltón ma sem vesztett semmit újszerűségéből és magával ragadó erejéből.