A fehér oroszlán büszkesége - White Lion életmű

Amikor 1983-ban Mike Tramp Dániából megérkezett az Egyesült Államokba, feltehetően ugyan olyan ambiciózus álmokat dédelgetett, mint sok más, hosszúra növesztett hajú, csókos szájú kollégája az évtized derekán. Mindenki így tett akkoriban, ráadásul Dánia is ekkor kezdett jelentősebben belenőni a metal világba – gondoljunk csak Lars Urichra, a Mercyful Fate-re, vagy akár a Pretty Maidsre. Tramp végül a glam metal világában próbálta megvetni a lábát, ebben pedig nagy segítségére volt Vito Bratta, akivel rögvest neki is láttak a dalírásnak, majd csatlakozott hozzájuk Felix Robinson és Nicki Capozzi is, hogy aztán együttesen összehozzák a legnagyobb dán/olasz-amerikai glam metal bandát.

Hőseink 1985-ben, két évvel a White Lion megalapítása után kaptak először hangot az Asylum Records jóvoltából. Ekkor jelentették meg kissé színtelen és abszolút visszhangtalan debüt lemezüket, a ’Fight to Survive’-ot. Az anyag meglehetősen hányattatott körülmények között került kiadásra, hiszen a csapatnak már megvolt a szerződése az Elektra Records-szal, amikor a cég a gyatra hangzásra hivatkozva felmondta azt, így került a banda egy kis kiadóhoz, ami hamarosan csődbe is ment. A tagság is cserélődött, rövid időre csatlakozott hozzájuk Dave Spitz a Black Sabbath-ból, majd létrejött egy állandó felállás Greg D’Angelo (Anthrax) és James Lomenzo (Rondinelli) közreműködésével – ezzel gyakorlatilag meg is született a klasszikus White Lion legénység.

A csapat hangzása már ekkor is meglehetősen kettős volt. Egyfelől nyilvánvalóan be lehetett őket sorolni a glam metal szcénába, másfelől a zenéjük nyersessége adott az egész lemeznek valamiféle hard rockos ízt, ami határozottan a Bon Jovi, esetleg még a Europe vonalra helyezi őket a true amerikai glam metal helyett.  A ’Fight to Survive’ még nem volt egy eget rengető anyag. Egyetlen emlékezetes dala a Broken Heart, melyet tekinthetünk az együttes első slágerének is, bár csak óvatosan, mert igazán csak a később újra felvett verziója lett híres. A kislemezen is megjelenő szerzemény „B” oldalára a hangulatos El Salvador című nóta került fel. Az album végül felkerült a Billboard listára is, sőt, egészen a 151. helyig eljutott, ám nagy eredményt nem ért el, viszont felhívta a figyelmet a bandára.

1987-ben a csapat leszerződött az Atlantic Records-hoz, majd az MTV őrület közepén megjelentette második, örökérvényű klasszikussá ért anyagát, a ’Pride’-ot. Az albumot a megjelenés előtt egy kislemez harangozta be, a ma már legendássá vált Wait. Az elmélkedős, akusztikus darabból hirtelen power balladába átfolyó nóta azonnal slágerré vált, Amerikában lassacskán felkúszott egészen a nyolcadik helyig a listákon. Indokoltan, hiszen a dal mára az egyik legszebb romantikus glam metal himnusznak is tekinthető, amely megalapozta a White Lion hírét.

Rövidesen követte őt a Tell Me című parti rock kislemez, mely azonban nem szerepelt ilyen fényesen a listákon, viszont a When The Children Cry balladája egészen a Billboard harmadik pozíciójáig jutott. A nóta érdekessége talán az, hogy hiányzik belőle a glam metal emelkedett hangulata, helyette határozottan inkább könnyfakasztó zeneiséggel bír, amit tovább fokoz Bratta szomorkás gitárjátéka.

Hogy helyen legyen a balansz, egy újabb, ikonikus nótát is megjelentettek, az All You Need Is Rock ’n Rollt, mely egy igazi glam metal klasszikus lett a maga lenyűgöző gitártémáival és a koncerteken bemutatott elnyújtott előadásával. A ’Pride’ hűen tükrözte a White Lion elképzelését a zenéről. Nagyszerű muzsika hallható az albumon, amely elindította őket a siker útján. Hamarosan olyan bandák elő-zenekaraként turnéztak, mint az AC/DC, a Kiss, vagy a Stryper. A folytatásra sem kellett sokat várni…

Az 1989-ben megjelenő folytatás tudatosan követte elődje útját. A ’Big Game’ című lemez feladata a debüt sikerének megismétlése volt, ám ez nem minden tekintetben sikerült neki. Az eklektikus zenei világ persze itt is megmaradt, ám távolról sem váltott már ki annyi érdeklődést a világból, mint korábban.

Az album elsőként kislemezen megjelenő kislemeze a Little Fighter volt, amely bár remek glam metal nóta, nem tud felnőni az előző lemez húzósabb témáihoz. A Golden Earring 1973-ból származó, klasszikus Radar Love című dalának feldolgozása viszont hatalmas húzása volt a bandának, hiszen egy remek hard rock dalt alkottak vele, igaz, a közönséget a maga korában ez a dal sem győzte meg igazán, ám eljutott a 13. helyig a kislemezlistán. Az album igazán ikonikus és emlékezetes nótája a Cry For Freedom. Visszafogott, ám mégis kirobbanó hangulatú dal ez, ami szintén előkelő helyet foglalt el a Billboardon, ám a Top 10-be ő sem jutott be.

A csapat kedve persze ezután sem ment el a dalszerzéstől, bár a megváltozó zenei trendek hatása már éreztette a hatását. 1991-ben a klasszikus felállás utoljára hozott ki albumot – ez volt a ’Mane Attraction’, mely a híres lemeztrió talán egyik legerősebb, bár kevésbé sikeres tagja lett.

A lemeznyitó Lights and Thunder című nóta remek és izgalmas felvezetés. Ennyire még sosem dörrentek meg a Fehér oroszlán gitárjai, ahogyan az elnyújtottság is valamiféle keményebb, hard rockos behatásra engedett következtetni. A profi megközelítést erősítette a lemez instrumentális darabja, a Blue Monday is, melyet Stevie Ray Vaughan emlékére írtak. A lemez újabb fontos kulcsdala az újra felvett Broken Heart, mely ekkor kislemezként a 61. helyig jutott a slágerlistán, majd új formájában a banda egyik ikonikus dalává vált.

Azonban a relatíve mérsékelt siker, valamint a zenei elképzelések szétválása miatt a csapaton belül megkezdődött az ellentétek kiéleződése. Ennek a kicsúcsosodása végül oda vezetett, hogy Lomenzo és D’Angelo elhagyta a zenekart. Bár a dalszerzői vonal érintetlen maradt, és a ritmusszekciót is sikerült helyettesíteni, Tramp és Bratta végül úgy döntött, nyolc év után felfüggeszti a zenekar működését, ezáltal a csúcson lezárva a dicső történetet…

A White Lion története ezzel gyakorlatilag véget is érhetne, ám a sors úgy hozta, hogy a banda csúcsra futása után következő húsz évben időről időre előkerüljön a nevük – ám semmi esetre sem pozitív fényben. Nyilvánvaló, hogy a White Lion név fényesen csillog a glam metal szcéna legendáriumának egén, így a hagyományok felelevenítése mindenképpen ildomos lenne, és erre Mike Tramp 1999-ben rá is jött, ám társai szerettek volna távol maradni a legenda újjáélesztésétől. A metal stílus, és Amerikában főleg a glam metal feltámadása azonban nem hagyta nyugodni az énekest, így 1999-ben maga mellé gyűjtött néhány zenészt, akikkel felvett néhány klasszikus White Lion nótát. Az így létrehozott ’Remembering White Lion’ a rajongók nagy örömére meg is jelent, ám számos problémát felvetett. A jogi aspektus mellett felmerült a kérdés, miszerint ki, vagy mi tette naggyá a White Liont? A válasz sajnos csak részben Mike Tramp…

Sajnálatos, ámbár tény, hogy Vito Bratta húsz év alatt egyszer sem barátkozott meg a reunion gondolatával, nélküle pedig minden bizonnyal le lehet mondani egy klasszikus színvonalú, új WL korongról. Bratta egyszerűen túl fontos tényező volt a bandában ahhoz, hogy pótolható legyen, így bármilyen újabb próbálkozás csakis negatívan sülhet el. És negatívan is sült el az a 2008-as projekt, amit Tramp a Frontiers Records segítségével próbált meg végigvinni. A ’Return of the Pride’ címre keresztelt korong hosszas jogi huzavona után jelenhetett csak meg, hiszen Bratta beperelte a szerinte névbitorló Trampet, így a White Lion nevet önmagában csak ekkor használhatta újra a zenekar.

A végeredmény ugyan nem feltétlenül rossz, de sajnálatos módon nagyon távol áll a klasszikus White Lion korongoktól. Sajnos ez a zenekar nagyon megszenvedte a tagcseréket – ezt annak fényében jelentem ki, hogy már 1991-ben is súlyos problémákat okozott a ritmusszekció kiszállása.

Végül is Mike Tramp a 2008-as kísérlet után lemondott a névről, és napjainkban már saját nevén jelentette meg legújabb szólólemezét (nagyon helyesen, mert abban az esetben sincs szó WL szintű muzsikáról). Érdemes lehet viszont megemlékezni egy 2010 végén kiadott kollekcióról, mely tucatnyi élő felvételt tartalmazott, amik részben már korábban is elérhetőek voltak bootleg formájában. Végeredményben tehát azt mondom, tiszteljük a White Lion klasszikus lemeztrilógiáját, melyben nagyszerűen szól a glam metal parti orientált hangzásával kombinált hard rock, majd felejtsük el az utózmányokat… úgyis csak rontanak az összképen.

Vége

Ezt hallgasd tőlük: ’Pride’ (1987), ’Big Game’ (1989), Mane Attraction’ (1991), ’The Best Of White Lion’ (1992)

Szerző: TShaw