Elmaradt a Hórukk: 30 éves a Beatrice, 2008. 10. 18. Petőfi Csarnok

írta szakáts tibor | 2008.10.22.

Éppen, hogy csak felucsódtunk a Hobo Blues Band 30. születésnapi koncertjéből, máris itt volt a következő ünnep, egy szintén tisztes felnőttkorba lépett zenekar, a Beatrice "gyújtotta meg szülinapi gyertyáit" a Petőfi Csarnokban. Az előjelek, és a frontember nyilatkozatai nem azt mutatták, hogy ki fogják rúgni az emberek tömegei a ház falát. És láss csodát... A liget lankás fái közül kibukkanva, hosszú tömött sorokra lettünk figyelmesek. Mikor beértünk a terembe, már ott is igen szép tömeg várta a kezdést. Szeretném a beszámoló elején leszögezni, hogy én ős-Beatricés vagyok, ami nem azt jelenti, hogy a kezdetektől fogva kitartok a csapat mellett, jóval inkább azt, hogy a kezdetek jelentik nekem az értéket a zenéjükben. Emlékszem, hogy úgy 1979 táján, másolt polimer kazettákon terjedt a "ví­rus", és arra is, hogy kisgyermekként, a hallottak alapján csak képzelődtünk, vajon milyen lehet egy "Ricse buli". Aztán az a kép ugrik be, ahogy Édesanyám minden éjjel belopódzott a szobámba és a szimat szatyromról leszedte és kidobta a babos kendőket, amit persze másnapra mindig pótoltam. Nekem a Nagy-Lugossy-Miklóska-Donászy-Gidófalvy az igazi Ricse és ez már í­gy is marad. A koncert előtti nyilatkozatokból kiderült, hogy sajnos nem lesz mindenki ott az ünnepi koncerten a régiek közül, állí­tólag gázsi problémák miatt. Nem tudom, í­gy van-e, és nem is nagyon szeretnék állást foglalni ebben, inkább sajnálom a történteket. Viszont a téma margójára mégis tennék egy megjegyzést, különösen azoknak az ős-csapattagoknak, akik már rég nem aktí­v zenészek és nem is ebből élnek; nem mindegy mennyi a gázsi, erre a pár nótára? Talán most kellett volna félretenni ezt a témát, csupán a mi kedvünkért... A koncert nyolc órakor kezdődött, amikor már szinte lépni nem lehetett a teremben. Sajnos ezzel arányosan a füsttől sem lehetett már sokat látni. Érdekes, hogy a helyiségben körülnézve és az átlagéletkor megtippelése után azt állapí­tottam meg, hogy valószí­nűleg már mindenki túl volt az első érettségi találkozóján, azonban azt mégsem mondhatom el a tisztelt egybegyűltekről, hogy az ország legkulturáltabb koncertlátogató közönségével találkoztam volna. Rögtön az első percben egy korsó sör érkezett a nyakunkba, amit követett még néhány, néha beazonosí­thatatlan tárgy. Na jó, ennyit erről, nézzünk inkább a szí­npadra, ahová egy kissé hosszú intro után megérkezett a Nagy Feró, Laczik Fecó, Hirleman Berci, Vedres Joe, Magasvári Viktor, Nagy Hunor összetételű gárda. Indult egy aktuális téma az Amerika Hamburgere, majd néhány dal a közelmúltból és jött az első vendég, Németh Gábor és a Lángosképű állat a babám, amelyik dalnak végre megtudtuk az eredetét is. Gábor kitűnő dobolása után, megemlékeztünk a közelgő ünnepre a Corvin köz cí­mű dallal, majd jött a következő vendég, Zsoldos Tamás, aki technikailag egy zseniális basszusszólóval nyitott, de semmiképpen nem volt idevaló az előadás, sajnos. A további részek már annál inkább, különösen a Chuck Berry 82. születésnapjára előadott Johnny B. Good ütött hatalmasat. Ebben a dalban végre kibontakozott Magasvári Viktor is, aki egy nagyon képzett gitáros, kár, hogy ritkán hallani. Kisvártatva, végre eljött az én időm, amire már nagyon vártam. Érkezett a szí­npadra Pálmai Zoltán, Lugossy László és Zselencz Zsöci, na és persze a Jerikó! A dal, ami a legnagyobbat ütötte ezen az estén. Lugó úgy játszotta, hogy a hideg futkosott a hátamon. A végén Feró is megjegyezte nem éppen Kazinczy-dí­jas mondattal: "Azt a k...va, a fater nagyon odaba...tt. Tud még valamit az öreg, mi?" Tényleg tud. Nem tudom az utóbbi időkben mennyit barátkozott a gitárjával, de amit ezen az estén nyújtott, már azért érdemes volt elmenni a Pecsába. Különösen, amikor egy Feró szerint műsoron kí­vüli produkcióként eljátszották a Meditációt, majd a XX. századot, amit ugyan nagyon szeretek, de ebben a részben szí­vesen felcseréltem volna egy másik dallal. Ezt, a sajnos nagyon rövidre sikeredett blokkot, a Szasza segí­tségével előadott Nagyvárosi Farkas koronázta meg, majd Zsöci egy akusztikus gitárral, mintegy a régi időkre emlékezve, előadta az Eddától az Álmodtam egy Világot Magamnak cí­mű csodálatos dalt. Nem nagyon értettem mit keres itt a nóta, mert lett volna még mit játszani a Beatricés ősidőkből, de ettől függetlenül nagyon jó volt hallani. Semmiképpen nem szeretnék szó nélkül elmenni még két oszlopos tag mellett, akik valóban két, oldalt tartó oszlopai voltak annak idején a zenekarnak. A két Simon még mindig ugyanúgy néz ki, és még mindig semmi ütemérzékük nincsen :)), de szeretjük Őket, és jó volt, hogy részt vettek ezen az estén. Bevallom férfiasan, ahogy azt a cikk elején is jeleztem, legszí­vesebben itt fejezném be a beszámolót, mert ami ezután következett az már nem igazán az én világom. A lakodalmas rockba hajló és a szocialista rendszert idéző, úttörő és munkásmozgalmi dalok engem egyáltalán nem kötnek le, és nem is szórakoztatnak. Az egyébként is hullámzó hangulattal folyó műsor sokak számára itt ért el a csúcsra, viszont nálam itt ült le. A ráadásban előkerült két klasszikus, a Motorizált Nemzedék és az Angyalföldi Gyereknek Születtem, még hozott valamit, majd Feró, egyedül a szí­npadon, búcsúzásképp még felvezette olyan dalok részleteit, amik nagyon hiányoztak a főműsorból. Sajnálom, hogy pénzügyi és egyéb nézetkülönbségek miatt nem igazán sikerült méltó módon megünnepelni a Beatrice 30. születésnapját. Miklóska-Donászy-Gidófalvy nagyon hiányzott, és Waszlawik távolmaradását sem értem. Ők tudják miért... Talán majd egyszer. Szakáts Tibor Fotók: Szakáts Tibor Köszönet a Krokodil Kft.-nek!