Stone Temple Pilots – A címadó dal érkezett harmadikként

írta karpatisz | 2020.02.01.

Már csak egy hét van hátra az akusztikus STP-studióalbum érkezéséig, a folytatásban a Perdida című dalt hallgathatjuk meg.

Tíz igazán személyes hangvételű mű, amelyhez befelé forduló szövegvilág társul. Ezekhez még néhány váratlan hangszer is társul, így bátran kijelenthetjük, hogy ez egy különleges zenei kaland lesz. A zenekar basszusgitárosa, Robert DeLeo így mesélt a lemezről: „A ’Perdida’ dallamai megmutatják, hogyan dolgozzuk fel a fájdalmat, valamint keressük az értelmet és hagyjuk, hogy a fájdalomból valami szép alakuljon ki. Amikor a saját életemben voltak események, melyek megviseltek, akkor leültem és egy őszinte beszélgetésem volt a gitárommal. Ez a legjobb terápia!”

„A ’Perdida’-hoz hasonló akusztikus albumot már nagyon régóta szerettünk volna készíteni – fűzte hozzá Eric Kretz dobos. – Volt egy unplugged előadásunk még 1993-ban az MTV-ben. Aztán persze ha koncertezünk, akkor is szokott lenni egy mini akusztikus blokkunk. Robert és Dean az első ötleteiket még a tavalyi turnén hozta, tudtuk, hogy eljött a tökéletes időzítés egy akusztikus albumhoz.”

A ’Perdida’ tartalmából korábban megismerhettük a Three Wishes és a Fare Thee Well című dalokat (utóbbihoz klip is készült), most a címadó tétel, a Perdida debütált a világhálón.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…