Fogadni lehetett rá: TOTO, ZFG – Budapest Aréna, 2019. 06. 27.

írta CsiGabiGa | 2019.06.30.

Ahogy számítottam rá, a TOTO frenetikus koncertet adott csütörtökön az Arénában. Az estének csupán két szépséghibája volt: hogy David Paich egészségi állapota miatt sajnos ismét távozott a zenekarból, és hogy Steve Lukather abban a ronda ingben lépett fel. Bocs fiúk, de ezekről a nagy fehér pöttyökről nekem mindig Böbe baba jut eszembe.

Nem csökkent a TOTO rajongói tábora. Azt mondanám, nem is nőtt, kb. ugyanaz a 4000 ember volt kíváncsi rájuk, mint 4 éve. Csak ami a Pecsa szabadterét megtöltötte, az az Arénában kényelmesen, szellősen álldogáló közönséget eredményezett. Na meg persze az ülőhelyek! Míg a Judas Priest-koncerten gyakorlatilag az összes mozgatható ülőhelyet betolták és csak pár ember üldögélt a kakasülőn, addig most szinte 100%-osan eladták az ülőhelyeket. Hát igen, ez egy más műfaj!

Nemrég jelent meg a TOTO 40 éves jubileumi turnéjának felvétele, melyet Blu-ray lemezen meg is néztem, ki is veséztem, szóval ugyanazt elmondani nem fogom még egyszer. Inkább a különbségekre fekszem majd rá. De előbb még itt ez a ZFG nevű formáció, amiről annyit tudtunk a reklámokból, hogy a TOTO-csemeték zenekara. Tavasszal még a The Winery Dogsszal turnéztak Amerikában, nyárra „leszerződtek” apuci zenekarához. Merthogy a csapat lelke Trev Lukather, a TOTO gitárosának fia. Rajta kívül a Porcaro-generáció egy újabb tagja, a nemrég meghalt Mike Porcaro fia, Sam játszott basszusgitáron, a One Direction dobosa, Josh Devine ütötte alájuk a ritmust, és volt egy excentrikus énekesük  Jules Galli személyében, aki viszont nem volt annyira jó, mint amennyire tette magát.

Nyolc órakor maga Steve Lukather vonult be a színpad közepére, hogy nagy üdvrivalgás közepette bejelentse a gyerkőcök előadását. Nos, mit mondjak róluk? Tehetségesek, ez kétségtelen, de modern rock produkciójuk nem hozott lázba különösen. Volt egy-két pillanat, ahol a TOTO-ra emlékeztető vokálokra felkaptam a fejem, de alapvetően nem kaptam kedvet, hogy megnézzem őket egy önálló esten.

Ami viszont az első számtól kezdve egyértelmű volt, hogy Trev Lukather toronymagasan kilóg a csapatból. Nemcsak fantasztikusan gitározott, de a tenyeréből etette a közönséget is. Vonásaiban is apjára ütött (meg a MusicMan használatában is), bár ez a frizura elviszi kicsit Jack Blades irányba.

A 30 perces műsoruk végén eljátszottak egy dalt Mike Porcaro emlékére is, mely előtt Sam megkérte a közönséget egy kis lámpázásra a telefonokkal. Jó hangulatú minikoncert volt, de nem ezért jöttünk.

A TOTO ünnepi műsorával már a második évét tapossa, ennek megfelelően a tavaly tavasszal felvett előadáshoz képest volt némi módosulás. A leglényegesebb sajnos David Paich hiánya, akit „átmenetileg” helyettesít már egy éve Dominique "Xavier" Taplin, egy fiatal, ám roppant tehetséges billentyűs, aki már Prince mellett is dolgozott. Kicsit olyan érzésem volt, mint a 'Falling In Between' turnén, ahol Greg Phillinganes helyettesítette futurisztikus hangszerparkjával a TOTO alapítóját. Taplin nem csinált nagy faksznit, egy kis Korgon meg egy Yamahán elzenélgetett, sőt, amikor szólólehetőséget kapott, egy kvázi zongoraversenyt rittyentett hangszerén, hogy csak tátottuk a szánkat.

A műsor változtatásainak egy része tehát David dalainak kigyomlálásából állt. Nem volt a Stranger In Town, ami az ő cilinderes színpadi show-ja nélkül elképzelhetetlen, és nem volt a Miss Sun sem, az első dal, amit a TOTO-nak írt. A változtatások másik része a 2 óra 20 perces műsor 2 órába szorítására vonatkozott, így maradtak ki a csajos dalok, Lea, Holyanna, Angela és nagy szívfájfdalmamra a Mushanga is.

A kezdés is új volt, a legújabb klipes dalukkal, az 'Old Is New' lemezről származó Devil's Towerrel nyitottak, ami egy piszok hangulatos progresszív rockdal, de utána rögtön meg is énekeltették a tömeget a „legöregebb” kislemezslágerükkel, a Hold The Line-nal. A folytatásban is ügyesen keverték a slágereket a zenei csemegékkel. A súlyos tamoktól lüktető megemlékezés a Porcaro testvérekre, az I Will Remember után az English Eyes hard rockja pörgette fel a hangulatot, a tízperces Jake To The Bone elszállt improvizációi után Rosannával csöröghettünk egyet. A szellős nézőtér erre jó volt: ugyan csak egyet jobbra - egyet balra minimál szinten, de végigtáncoltam a koncertet. Jó volt egy kicsit mozogni a dalok ritmusára.

Így gondolta Xavier Taplin is, aki szinte végig állva játszott hangszerén, közben seggét rázva a ritmusra, amikor meg nem volt dolga, előrejött, és hatalmas kézmozdulatokat bevetve táncolt a színpad elején. Na igen, a néger afro-amerikai vér kiütközött rajta. Ilyenkor a korábbi turnékon háttérvokálozó Mabvuto Carpentert juttatta eszembe.

Az akusztikus blokk csemegéi voltak a fuvolaszólóval feldobott Georgy Porgy és a Jackónak írt Human Nature. A gyönyörű Luke-ballada, az I'll Be Over You is bekerült ebbe a blokkba, melyet a közönségénekeltetős Stop Loving You után Xavier említett zongoraszólója zárt.

Szerencsére a különlegességnek számító Beatles-feldolgozás, a George Harrison emlékére ismét lámpázással (de mennyivel több elemlámpa kapcsolt be most, Luke kérésére, mint az előzenekarnál!) megbolondított While My Guitar Gently Weeps és a progresszív szerzemények sorát szaporító Dűne-filmzene sem maradt el, ahogy a Lenny Castro perkaszólójával megfűszerezett, a közönség megénekeltetésével elnyújtott, majd 12 percesre dagadt Africa is ott maradt a koncert zenitjén, amolyan katarzis gyanánt. (Ebben a dalban a ZFG tagjai is újra előkerültek, bár túl sok vizet nem zavartak.) A tavalyi koncertfelvételen ezek után már nem is erőltették a dolgot, a The Road Goes On balladával köszöntek el levezetésképpen. De mennyivel nagyobb happening a Home Of The Brave-vel zárni az estét!

Az utolsó két dalnál kíváncsi voltam, ki veszi át David szerepét az énekben, mert mind az Africának, mind a Home Of The Brave-nek meghatározója Paich mély tónusú hangja. Nos, az Africában Joseph Williamset hallottam olyan mély hangon dalolni, mint még soha, a Home Of The Brave-ben pedig Warren Ham jött előre szólót énekelni. Ügyesen megoldották.

A zenészekről külön-külön nem írok semmit, mert a TOTO mindig is híres volt a minőségéről. Amikor már Luke szinte egyedül maradt a 2007-es feloszlatás előtt, akkor is olyan profi zenészek játszottak körülötte, mint Greg Phillinganes, Leland Sklar vagy Tony Spinner. Sajnos a 2010-ben összehozott három alapítóból ismét csak kettő maradt a csapatban, de most is minőségi helyettest találtak.

Devil's Tower / Hold The Line / Lovers In The Night / Alone / I Will Remember / English Eyes / Jake To The Bone / Rosanna / Georgy Porgy (Acoustic) / Human Nature (Acoustic) / I'll Be Over You (Acoustic) / No Love (Acoustic) / Stop Loving You (Acoustic) / Dominique Taplin Piano Solo / Girl Goodbye / Lion / Dune (Desert Theme) / While My Guitar Gently Weeps / Make Believe / Africa /// Home Of The Brave

Nagyon jó este volt, profi produkcióval, minőségi szóló- és háttérénekesekkel, kétórás műsorral. Ahogy az előzenekarnál, itt is Lukather vitte a prímet, de a többiek is első osztályú munkát végeztek, miközben sütött róluk, mennyire jól érzik magukat. Egy '40 Trips Around The Sun' molinó volt mindösszesen a háttér, de annyira lebilincselt az előadás, hogy nem is foglalkoztam az extra látványelemek hiányával.

És ha a Live Nationnek megérte a szűk félház, akkor én örömmel üdvözlöm az új helyszínt, mert legalább meg lehetett mozdulni az előadás alatt, nem voltam beszorítva hering módra, mint a Pecsában.

 

Szerző: CsiGabiGa
Fotók: Török Hajni
Köszönet a Live Nationnek a lehetőségért!