Manowar – Elmarad a ma esti Hellfest fellépésük

írta CsiGabiGa | 2019.06.21.

A Hellfest nyitónapjának headlinere lett volna a Manowar, de az utolsó pillanatban váratlanul lemondták ma esti fellépést. A fesztivál szűkszavú közleménye szerint tegnap ugyan megjelentek a helyszínen, de aztán a csapat és a technikusaik közösen úgy döntöttek, nem vállalják a koncertet.

A Manowar még nem adott magyarázatot a hirtelen visszakozásra, de korábban már bejelentették, hogy a svédországi Gefle Metal Festival színpadán nem fér el a nyári turnéra tervezett hatalmas színpadi felszerelés, ezért lemondták az ottani júliusi koncertet is. Az viszont meglepő, hogy a Hellfestet ennyire az utolsó pillanatban utasították vissza, hiszen Joey DeMaio éppen egy éve, ugyanitt jelentette be, hogy visszatérnek a 2019-es Hellfestre, szóval a hely adottságaival tisztában kellett volna lenniük. Talán egy éve még nem tudta, hogy ennyire nagyot mer majd álmodni.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…