Alan Parsons – Aláírt a Frontiersnek

írta Bigfoot | 2018.09.16.

A legendás hangmérnök és az olasz kiadó egyezséget kötött, így Alan Parsons már az új albumon dolgozik, mely a tervek szerint 2019 tavaszán jelenik meg.

Nem újkeletű ez az együttműködés, hiszen a Frontiers 2010-ben kiadta Parsons 'Eye 2 Eye – Live In Madrid' című élő albumát. A két fél akkor fogta szorosabbra az együttműködést, amikor biztos lett, hogy új album készül. Parsons különleges alkotást akart, és most, hogy körvonalazódott az egész, bevonult a stúdióba. „Jól haladnak a munkálatok. A lemez munkacíme ’Secret’ és hozzám nagyon közel álló zenei témák és szövegek születtek. Többet nem mondanék róla, mert még alakulnak a dolgok, szóval ez még titok” – elemezte az alkotó elképzeléseit.

Hasonló szimfonikus rockzene várható, mint a korai albumokon, de azért néhány csavart is ígérnek. Vendégzenészek is dolgoznak az anyagon, ám kilétük egyelőre nem ismert.

Serafino Perugio, a kiadó feje annyit mondott, egy álma vált valóra ezzel az együttműködéssel.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…