Ti metálarcok keménynek tűntök, de ugyanolyan kicsi kis vajszívetek van: VUUR, Votum – A38 Hajó, 2018. 02. 18.

Bár még nem vagyok tengeribeteg, de újabban én is egyre inkább érzem az A38 szelíd imbolygását egy-egy jobb koncerten. „This boat rocks... Literally!” – mondta Anneke van Giersbergen, és az állítás elvont és szó szerinti jelentésével is maximálisan egyet tudok érteni. Ugyanis az utóbbi időben nagyon elkényeztetett minket az Artemovszk 38-as lélekvesztő. Ez alól a február 18-i este sem volt kivétel.

A metalzene egyik legsokszínűbb és legpolírozottabb női hangja friss bandájával látogatott meg minket és borítékolható volt, hogy mind a The Gathering, mind a The Gentle Storm rajongók is tiszteletüket teszik majd, nem volt véletlen hát, ha egy-egy népszerűbb dalra megbillent a hajó.

Előzenekarként a számomra totálisan ismeretlen lengyel banda, a Votum lépett a színpadra, a kiíráshoz képest atomóra pontosságú, egy órás késéssel. Még akkor sem nagyon siettették magukat, tulajdonképpen úgy tűntek, mintha abban a tudatban lennének, hogy 20 órakor kell kezdeniük. Nem tudom, hogy elbeszéltek-e egymás mellett a szervezéssel, de egy ilyen malőr miatt azért bosszantó egy órát feleslegesen álldogálni.

Az intrójuk kifejezetten amatőr módon sikerült, ugyanis lement egy rövid felvezető zene, aminek a vége után unott fejjel felsétáltak a színpadra, és háttal a közönségnek elkezdtek hangolgatni... még akkor. Ezt a közönség nyilván egy unott tapssal, majd türelmetlen morajlással hálálta meg, valamint a hangolás is több ideig tartott, mint kellett volna, így kezdett elég kellemetlen lenni a dolog. A zenekar hangolgat, a közönség vár. Itt már gondolatban el is kezdtem temetni a koncertjüket. Aztán történt valami. Elkezdtek játszani.

Zenéjüket első nekifutásra egy Tesseract utóérzésnek hallottam, de ahogy követték egymást a dalok, egyre inkább kidomborodott a saját arcuk. Kicsit olyan érzésem volt, mintha azt a keménységet, amit a fentebb említett banda elhagyott a legutóbbi lemezén, a lengyelek vették volna fel. Az énekes, Bartusz Sobieraj többnyire közepes tartományokban énekelt, ami nem állt neki túl jól, kissé erőtlennek tűnt a hangja, aztán később esett le, hogy szándékosan ebben a stílusban énekel, gondolván, hogy ez jól passzol a zenekar modern riffjeihez.

Mindenképpen egy különleges párosítás volt, viszont amivel teljesen ledöbbentett, azok a kristálytisztán kiénekelt extrém magasságai, amiket olyan erőteljes és meglepő helyeken sütött el, hogy akaratlanul is Daniel Gildenlöw fénykora jutott eszembe.

Nem szeretem ezt a stílusmegnevezést, de a zenéjükre leginkább a modern metal a legillőbb. Annak minden pozitív felhangjával. Tölgyfa vastagságú riffek, széttördelt ritmusok, elegánsan és finoman adagolt elektronika és fenomenálisan erős és agyas dobolás Adam Łukaszek részéről.

Az elején még nem hittem el, hogy ez megtörténhet, de engem 3-4 dal alatt teljesen kenyérre kentek a zenéjükkel. Iszonyatosan izmos hangzás, meglepő dallamok és fordulatok és egy nagyon markáns és egyedi zenei és dallamvilág. Párosítva mindez maximális technikai tudással és átéléssel. És jó dalaik vannak, ami talán az egyik legegyszerűbb, de mégis legfontosabb összetevő. Ezek a dalok nagy részükben katarzis-orientáltak, amire nagyban ráerősítettek az énekes magas hangjai, valamint a grandiózus dallamok.

A zenekar 2016-ban megjelent ’:Ktonik:’ című albumát hozta nekünk, ami egyébként is egy méregerős dalcsokor, és a fent leírt minőségi elővezetés hatására engem teljesen levett a fiatal lengyel banda a lábamról, és nem tudom, hogy fogom magamnak megbocsátani, hogy eddig nem ismertem őket. Talán lapozzunk is, mert innentől csak magamat ostoroznám.

Búcsúzóul annyit szeretnék elmondani róluk, hogy az a zenerajongó, aki kíváncsi arra, hol tart ma a metal és merre találhat fiatal, irtózatosan ígéretes tehetségeket, az nagyon szorosan tartsa a szemét ezen a zenekaron is.

Hülye kifejezés ez, de Anneke van Giersbergen egy igazi kaméleon. Csodálatosan tiszta és kiművelt, meleg hangját sokfajta stílusban hallhattuk már. Miután maga mögött hagyta az őt híressé tevő The Gatheringet, kipróbálta magát a popzenében is, csatlakozott nagy barátjához, Arjen Lucassenhez, vagy másik zseniális jóbarátjához Devin Townsendhez is jó néhány alkalommal. 

Őszintén szólva hozzám legközelebb a Devinnel készített munkái állnak, miközben természetesen maximálisan elismerem a többi projektjét is, de zeneileg mindenképpen az fogott meg. Félretéve a szubjektív szempontokat, Anneke hangja mindenképp a szcéna egyik legkiműveltebb, legprofibb és leginkább magával ragadó hangja.

Tulajdonképpen nem is nagyon kellett volna meglepődnünk azon, hogy összehozott egy saját projektet, pláne egy metalorientált zenekart, hisz ebben a műfajban régen jelent már meg ilyen volumenben, és végre valahára itt ő lehet a főnök. Úgyhogy a szándék teljesen tiszta és érthető, sőt még igény is volt rá.

Vártam is a VUUR bemutatkozó anyagát, az ’In This Moment We Are Free – Cities’  című lemezt nagyon. Viszont sok-sok hallgatás után azt tudom mondani, hogy mellettem egy kicsit elment ez a lemez, még úgy is, hogy a rajta hallható professzionalitást egészen kivételesnek és lenyűgözőnek tartom. Abban viszont biztos voltam, hogy az élő előadás masszív pluszt fog hozzáadni, és ebben nem is kellett csalódnom.  

Az első daluk a friss lemez Time - Rotterdam című tétele volt, amivel szerintem kicsit mellélőttek, mert az egy elég vontatott dal, bár értem, hogy miért gondolták jónak bevezetés gyanánt. Amint számítottam rá, a hangzás a 0. másodperctől kezdve tökéletes volt, Anneke hangja fantasztikusan kiszólt az iszonyú vastag gitárhangzásból is, és természetesen makulátlanul énekelt.

De valami furcsa volt. Hol a basszusgitáros? Erre rögtön választ is kaptunk, ugyanis a dal vége után Anneke szánt néhány percet arra, hogy elmondja nekünk, miért lejátszóról hallhatjuk a basszus sávokat. Johan van Stratum basszusgitárost édesanyja sajnálatos betegsége hívta haza, ott kellett hagynia a turnét. Anneke egy nagyon szimpatikus húzással a zenekar koncertjét Johannak ajánlotta, sok erőt kívánva neki. The show must go on. Úgyhogy rögtön mentek is tovább az album egyik legjobb tételével, a My Champion – Berlinnel, amivel már engem is rövid idő alatt a saját oldalukra tudtak állítani és a koncert motorját is sikerült egyszer s mindenkorra berúgni.

Úgy gondolom, hogy a műsort rendkívül ügyesen sikerült összeállítani. Úgy tartották meg a fókuszt az új zenekar új anyagán, hogy közben kedveztek azoknak a rajongóknak is, akik már régóta követik Anneke munkásságát. Így természetesen elhangzottak slágerek a The Gathering repertoárjából, szám szerint két dal, az On Most Surfaces és a bivalyerős Strange Machines. De elővettek természetesen egy-egy tételt a The Gentle Storm- és az Ayreon-anyagok dalaiból is. Mindeközben valóban megőrizték az új VUUR-lemez dominanciáját, és olyan elegánsan rejtették el az új dalok közé a régieket, hogy tökéletes maradt a koncert dinamikája. Igazi meglepetést is hallottunk, ugyanis Anneke egy csodálatos feldolgozás erejéig még Chris Cornell szellemét is megidézte a Like a Stone akusztikus feldolgozásával.

Titkon reménykedtem benne, hogy elhangzik legalább egy darab Devin Townsend Project-dal is, de ahogy haladtunk a koncert vége felé, egyre inkább eltemettem ezt a reményt. Pedig a Hyperdrive! alaposan megmozgatott volna. De nagy meglepetésemre a ráadás-blokkban csak előkerült egy dal, mégpedig a méregerős Fallout, ami szintén egy remek választás volt.

A dallista tehát telitalálat volt, de milyen volt a koncert hangulata? Nos, aki tudja, ki az az Anneke van Giersbergen, az azt is tudja, hogy milyen sugárzó, vidám személyiség ő és hogy ez az attidűd mennyire árad róla a színpadon is. Ehhez hozzátéve a többi zenész lenyűgözően magabiztos profizmusát, készen van a nyertes recept.

Jord Otto szólógitáros felszántotta a színpadot, fantasztikus szólókat eresztett meg, de ezt nem tudta volna megtenni Ferry Duijsens sziklaszilárd alapjai nélkül. Ferryt is öröm volt nézni, egy nagynevű gitártanár híres mondása jutott eszembe, miszerint a gitárral – nos, finoman szólva – szerelmi kapcsolatot kell létesíteni, ha jól akarunk játszani rajta. Hát Ferry ezt megtette, lenyűgöző átéléssel és eleganciával játszott, és nem utolsó sorban rendkívül feszesen és tisztán.

Ed Warby dobos teljesítménye annyira nem volt számomra lenyűgöző, na nem azért, mert ne lett volna jó, sőt. Nagyon stabil alapját adta a zenének, de ennél tovább nem merészkedett, kevés igazi fifikát, villantást lehetett hallani tőle.

A frontasszony természetesen szétfeszült az energiától, szokás szerint lehetetlen volt olyan pozícióból, olyan megvilágításban és olyan pillanatban látni, amikor ne mosolygott volna.

Anneke színpadi szerepléseinek számomra az egyik legkedvesebb eleme az a folyamatosan áradó szeretet, ami jön a színpadról, és ami árad visszafele is. Kevés frontember tud ennyire kapcsolódni a közönségével, mint ő, és ezzel már előre garantálja a koncertek sikerességét. Nem véletlenül hagyta el az énekesnő száját a címben említett egysoros.

De keveset ért volna mindez, ha nem jó az éneklése. Szerencsére jó volt. Anneke énekének minősége felől eddig sem kellett aggódnunk, de én kicsit úgy érzem, hogy az új lemezen még inkább összeszedte minden tudását, tapasztalatát és olyan magas szintű vokálokat prezentált rajta, ami bármelyik klasszikus énekesnek is bármikor a becsületére vált volna.

Ezt a magas szintet lenyűgöző hibátlansággal hozta élőben is. Egyszerűen nem lehet belekötni abba, ahogy énekel. Továbbra sem. Így tehát az összes szükséges alkotóelem adott volt egy fantasztikus estéhez. Kiváló előzenekar és egy kiváló headliner, az A38-tól már megszokott bitang hangzás, erős dalok mindkét zenekarnál, élő-lélegző közönség, áradó szeretet. Mégis mi egyebet mondhatnék?

Setlist: Time - Rotterdam / My Champion - Berlin / On Most Surfaces (The Gathering) / The Martyr and the Saint - Beirut / The Storm (The Gentle Storm) / Like a Stone (Audioslave) / Valley of the Queens (Ayreon) / Freedom - Rio / Days Go By - London / Your Glorious Light Will Shine - Helsinki / Strange Machines (The Gathering) /// Fallout (Devin Townsend Project) / Reunite! - Paris

Szerző: Wardrum
Képek: TT
További fotók ITT
Köszönet a Concerto Musicnak!