"A szí­vem egy része mindig is a Nevermore-ért fog dobbanni": Interjú Jeff Loomisszal

írta RemedyLane666 | 2014.04.07.

A legendás seattle-i prog. power metalos Nevermore egykori bárdistája még az anyabanda működése alatt elkezdte szólókarrierjét építeni, ami idestova már kilenc éve tart. Jelenleg a főként stúdiózenészként működő Keith Merrow-val, valamint a Cannibal Corpse-os Alex Websterrel és a többek között a The Faceless nevű csapatból ismert Alex Rüdingerrel elkészített Conquering Dystopia debütáló lemezéről faggattuk a szőke gitárost, azaz Jeff Loomis-t, de szívesen válaszolt a múltjával kapcsolatos kérdéseinkre is. Mint kiderült, ennek oka nem volt más, mint hogy Interjúnk ideje alatt nála helyi idő szerint délután egy volt, így azzal nyitotta beszélgetésünket, hogy mekkorát ebédelt egy fél órával korábban, mennyire hiányzik neki a szakácskodás, és hogy ha jók leszünk, akkor nekünk, magyaroknak is főzni fog egyszer valamit…

Hard Rock Magazin: Jeff, egy igen mókás dolog látott napvilágot a Metalsucks oldalán április elsején, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy az egykori zenésztársadat, a korábbi Nevermore gitáros Chris Brodericket te váltottad a Dave Mustaine által vezetett Megadeth-ben…

Jeff Loomis: Igen, olvastam. (nevet) Nagyon jót mulattam rajta, ugyanis a Metalsucks magazintól megkerestek aznap, hogy ezt találták ki, és hogy nem zavarna-e engem, ha ez kikerülne. Természetesen igent mondtam rá, de azt nem gondoltam át, hogy egész nap csörögni fog miatta a telefonom. Nem hiszed el, de annyi sms-t kaptam, hogy még a születésnapomon sem szokott ennyi üzenet érkezni. Mindenki gratulált, meg voltak veszve az ismerőseim is. Sőt még Warrel Dane is rákérdezett, hogy tényleg bekerültem a Megadeth-be?

HRM: Azért is voltam kíváncsi rá, mert emlékeim szerint sok évvel ezelőtt te is jelentkeztél anno a Megadeth-be, de akkor végül nem kerültél a csapatba. Nem érintett furcsán ez az április tréfa?

JL: Miután tényleg rengetegen kerestek meg aznap, valóban furcsa érzések kerítettek hatalmukba, de őszintén megmondom, hogy tizenhat éves voltam, amikor jelentkeztem Dave-hez, nem is tudom mit vártam a dologtól. Sem stúdiós, sem turnétapasztalatom nem volt, így hiába játszottam le a dalokat, ők rutinos embert kerestek. Ezt el is fogadtam, Dave rendkívül korrekt volt. Később volt közös turnénk, amikor már a Nevermore-ban zenéltem. A Gigantour óriási kaland volt, egy csomó kiváló zenésszel ismerkedhettem meg. Így nyugodtan mondhatom, nincs bennem hiányérzet ezzel a dologgal kapcsolatban. Mellesleg Chris egy szuper gitáros, aki tökéletesen ellátja a feladatát náluk.

HRM: Térjünk vissza a jelenbe. Új zenekart csináltál Conquering Dystopia néven. Hogyan jött az ötlet?

JL: Éppen otthon molyoltam a gitárcuccommal, új dalokat készítettem, és szerettem volna frissíteni a hangzásomon, ezért felhívtam Keith Merrow barátomat, aki nemcsak mint gitáros isteni, de nagyon jártas a stúdiókütyük terén is. Szóval megkértem, hogy ugorjon már át Portlandből hozzám Seattle-be, és segítsen egy kicsit, mert én elakadtam. Átjött, csűrtük-csavartuk a dolgokat, majd készítettünk egy felvételt és egy videót azzal a céllal, hogy feltegyük a netre és kikérjük a hozzáértők, valamint a közönség véleményét. Nos, a közönség le se szarta a hangzást (nevet), csak azt írták, hogy állati erősek a dalok, azonnal tessék egy albumnyit összerakni! Erre lehet nemet mondani? Keith ott maradt nálam egy ideig, és elkezdtünk jammelni, majd igen hamar összeállt néhány dal, talán négy-öt is az alatt a pár nap alatt. Megegyeztünk, hogy ehhez egy rendkívüli tehetségekből álló felállást kell összeraknunk, de szinte azonnal tudtuk, hogy kikkel szeretnénk együtt dolgozni. Alex Webster basszusgitáros a Cannibal Corpse-ban már bizonyította tudását, ahogy a másik Alex, azaz Alex Rüdinger is, aki egyébként ismerős lehet a közönség számára számos zenekarból, de leginkább a The Faceless-ben való tevékenysége váltotta ki a legnagyobb figyelmet. Szóval jöttek az Alexek, (nevet) és közösen átvettük a dalokat, bár ez már csak közvetlenül a felvételek előtt történt. Mi addigra Keith-szel már mindent előkészítettünk, kivétel nélkül feldemóztuk a teljes anyagot a könnyebb munka érdekében. Mondanom sem kell, hogy óriási megtiszteltetés ilyen kaliberű zenészekkel együtt játszani, mindenki piszok gyorsan végzett a részeivel.

HRM: És hogy-hogy úgy döntöttetek, hogy nem viszitek kiadóhoz az anyagot? Nem is lesz fizikai formátumban elérhető a lemez?

JL: Tudod, a Nevermore is ebbe betegedett bele. Belefáradtam a kiadók okoskodásaiba, a pénzeink lehúzásába, az állandó telefonálgatásokba… Ezért úgy döntöttünk, hogy a zeneipar átalakulása idején nem biztos, hogy a legjobb megoldás, ha egy külső kézre bízzuk a dolgainkat. Amikor Keith-szel olvasgattuk a videók alatti kommenteket, arra jutottunk, hogy ez igenis egy bensőséges légkör. Egy ismeretlenekből álló nagy család részesei vagyunk, akik mindent megtennének azért, hogy csinálhassuk a dolgainkat tovább értük és értünk. Ezért úgy döntöttünk, hogy egy Kickstarter programot indítunk, hogy felmérjük az igényt a projectre, és végül a közönség hozzájárulása olyan mértékű lett, hogy gond nélkül el tudtuk készíteni ezt az anyagot. Nem is tudom igazán kifejezni a hálám a lojalitásukért, de nem lesz fizikai változata az anyagnak. Legalábbis egyelőre biztosan nem.

HRM: Gondolkodtatok esetleg azon, hogy bevegyetek egy énekest a projectbe?

JL: Mindenféle dolog átfutott a fejünkön, de mindannyian a death/thrash metal vonaláról érkeztünk és tudtuk, hogyha ehhez a zenéhez beveszünk egy ordibátort, akkor mi leszünk a kismilliomodik death metal zenekar. Nem tudok róla, hogy egyáltalán létezik-e olyan project, ahol ezt a fajta zenét instrumentálisan csinálják, mindenesetre mi úgy döntöttünk, hogy nem lesz ének a lemezen. Aztán az idő majd eldönti, hogy a jövőben teszünk-e rá kísérletet, de ez a négy ember most nagyon együtt van, nem kéne megbontanunk az egységet. A magam példájából tudom, hogy a négy jobb, mint az öt. (nevet)

HRM: Én azért titkon reméltem, hogy Ihsahn, vagy Devin Townsend beszáll ebbe a projectbe…

JL: Valóban nem hangzik rosszul, de nem adnék táptalajt ennek a felvetésnek a fentebb említett okra hivatkozva. Ihsahn ’Eremita’ című lemezén amúgy mindketten szerepeltünk, sőt Ihsahn énekel is a ’Plains of Oblivion’ névre keresztelt lemezem Surrender című dalában is, így megértem, hogy valóban kézenfekvőnek tűnt a dolog. Egyébként Devint most láttam az EMG TV-ben, és eszméletlen volt, amit ott játszott. Ő is, és Ihsahn is óriási koponyák!

HRM: Mesélnél esetleg a dalírási folyamatról? Miket változtattál végül a hangzásodon?

JL: Azt bizonyára tudod, hogy a Schecter cégnél endorser vagyok, saját modelljeim vannak. Korábban a C-7 Hellraiser típusú gitárokat használtam tőlük, de egy idő után besokalltam az EMG 707-es hangszedőktől. Nagyon szerettem őket, de sajnos már nem elég univerzálisak nekem, így a hátsó pick up-okat az EMG 57-7H-ra, a nyakit pedig az EMG 66-7H-ra cseréltettem. Keith-nek voltak egyéb javaslatai is, melyeket éppen most tesztelek, hogy minél organikusabb legyen a hangképem, ezekről viszont még nem szívesen beszélnék. Egyébként Pro Tools 10-et használok a felvételeim elkészítésére, a dobokat a Superior Drummer nevű VST hangszerrel rakom össze, Ernie Ball húrokat használok a gitárjaimon, és lehetőleg kis alakú kemény pengetőkkel játszom. A dalírási folyamatról annyit, hogy igazából nekem is, meg Keith-nek is volt egy csomó ötlete, így csak egyeztetnünk kellett az anyagainkat. Akik ismerik a munkásságomat, azok pontosan tudják, hogy nem bújtam ki a bőrömből, a szokásos Jeff Loomist hallhatja most is mindenki. (nevet)

HRM: Menjünk vissza az időben egy kicsit. Sokunkat foglalkoztat a kérdés, hogy miért is lett vége a Nevermore-nak…

JL: Nem történt különösebb dolog, mint más zenekaroknál. Nem verekedtünk össze, nem zúztuk be egymás ablakait éjszakánkét, úgyhogy nem tudok szaftos történetekkel előállni. (nevet) Sajnos csak annyi történt, hogy mindannyian elfáradtunk, és meguntuk a zeneiparral való viaskodást. Jim [Shepard basszusgitáros] több ízben is betegeskedett, az sem segítette a dolgokat, Warrel [Dane énekes] pedig cukorbetegséggel küzd, és ehhez még hozzájött az is, hogy mindannyian feszültek voltunk már az utolsó időszakban. Sajnálatos történet, mert mindenki a saját gyermekeként tekintett a Nevermore-ra, de le kellett zárnunk a történetet, hogy mindenki egy új jövőt építhessen, ki-ki a maga útján. Egyébként kapcsolatban vagyunk ma is, barátok vagyunk változatlanul, Vannal [Van Williams dobos] szinte naponta beszélünk telefonon. A szívem egy része mindig is a Nevermore-é lesz, de el kellett jönnie a változásnak mindannyiunk életében.

HRM: A Nevermore-ban rengeteg másodgitáros megfordult melletted az évek során. Bemutatnád őket néhány mondatban?

JL: Szívesen, kezdjük az elejétől. Pat O’Brien az első lemezünk megjelenése után csatlakozott hozzánk. Egy roppant tehetséges figura, aki már akkoriban is élt-halt a Cannibal Corpse-ért, ahova végül be is került. Két lemezen is szerepelt nálunk, az ’In Memory’ EP-n, valamint a ’Politics of Ecstasy’-n. Tulajdonképpen a thrash-es vonal neki köszönhető azon az albumon. Mindig is szerettem a játékát, ezért az első szólólemezemen, a ’Zero Order Phase’-en nyom is egy szólót, nem is akárhogyan! Majd érkezett Curran Murphy, aki ugyan lemezen nem szerepelt nálunk, de koncerteken ő segített ki minket, miután Pat a Cannibal Corpse-ba igazolt. Egy vicces figura, aki folyton az elképesztő kalandjait mesélte, de egyet sem mernék elmondani, annyira morbid volt mind. (nevet) Aztán érkezett Tim Calvert. Ez már a ’Dreaming Neon Black’ idején volt. A lemezt közösen írtuk, de annyira elkapta azt a hangulatot, amit Warrel a szövegekkel ki akart fejezni, hogy egyértelműen neki köszönhető az a depressziós légkör, ami uralkodik az egész albumon. ’97-ben a Forbidden nevű csapata kényszerpihenőt tartott, amibe látszólag Tim bele is betegedett, ennek ékes bizonyítéka az, amit kiadott magából a lemezünkön. Egy ideig még velünk tartott, a turnét együtt nyomtuk le, de ő már akkor belefáradt a zeneipar szarságaiba, közben megházasodott és kapott egy igen komoly pilótaállást Seattle-ben, így megköszönte a bizalmunkat és lelépett. A ’Dead Heart in a Dead World’ című következő lemezünket már egyedül írtam, megint négyen maradtunk. Ki is jött utána…? Jézusom, annyi ember megfordult itt… Azt hiszem Curran Murphy megint csatlakozott a turnékra hozzánk, de őt meg szinte azonnal elcsábította Jeff Waters, hogy a továbbiakban az Annihilatorben pengessen. Így az ’Enemies of Reality’-t is egyedül írtam, a turnékra pedig a Testamentből és a Forbiddenből ismert Steve Smith vette át a másodgitáros posztot. Most így belegondolva jól kifosztottuk a Forbiddent. (nevet) Steve a ’This Godless Endeavor’ albumnál már szépen belefolyt a munkálatokba, egy nagyon családias légkör alakult ki köztünk. Először éreztem azt, hogy jó az az öt mégis… de az idő megint az első állításomat igazolta. Bár sok év telt el, amíg az ’Obsidian Conspiracy’ megjelent, közben Steve visszament a Forbiddenbe többek között, így érkezett Chris Broderick, akit akkoriban a Jag Panzerből ismertünk, azóta, mint már tudjuk a Megadeth-ben nyomul. A ’Year of the Voyager’ DVD-n ő szerepel velem egy színpadon. A végjátékra pedig Vörös Attila érkezett, aki jelenleg a Leander Rising nevű csapattal nyomul, ezzel pedig a Nevermore történet lezárult. Egyébként Attila is és Chris is szerepelt egy-egy szóló erejéig a legutóbbi szólólemezemen, mindkét srác egy igazi fenomén.

HRM: Idén szeptemberben 43 éves leszel. Mivel töltöd az időt a mindennapokban, van esetleg családod?

JL: Valóban nem fiatalodom meg szeptemberben, köszi, hogy emlékeztettél. (nevet) Nincs családom, de ezt most inkább nem fejtegetném. Minden időmet a zenélésnek szentelem, vagy azok hallgatásának. Szerencsére meg tudok élni belőle, ezért is nagyon hálás vagyok a rajongóknak, hogy mellettem állnak és lehetővé tették számomra ezt az életformát. Szeretek a természetben is sétálni, filmeket nézni, olvasni, valamint főzni is, úgyhogy feltalálom magam szerencsére. (nevet)

HRM: Nagy lemezgyűjtő hírében állsz. Hány albummal rendelkezel?

JL: Kétezer fölött már abbahagytam a számolást. (nevet) Valóban ez a szenvedélyem. Imádom mind a bakeliteket, mind a CD-ket, ezek olyan gyermekkori emlékek számomra, amit sosem szeretnék elengedni. Semmihez sem fogható az az öröm, amit egy lemez jelent, amikor a kezedben tartod, megszagolod, forgatod, próbálod felfedezni a borító rejtelmeit, persze közben pörög az anyag a lejátszóban, mondjuk a nappalidban. Megelőzöm a kérdést, hogy akkor miért nem jelent meg fizikai formátumban a Conquering Dystopia lemezünk. (nevet) Ennek egyetlen oka van, az pedig nem más, mint hogy az évek során átalakultak a zenehallgatási szokások. Alkalmazkodni kell az új modellhez, amúgy annyi előnye van, hogy nem foglal több helyet a polcon, csak így kicsit értéktelenebb, személytelenebb. Szerintem…

HRM: Mik a tervek a jövőre nézve, és mi rajongók mit várhatunk tőled a jövőben?

JL: Miután úgy fest, hogy a Conquering Dystopia egy teljes értékű zenekar lett, ezért szeretnénk turnézni vele, de ez főleg az Alexeken múlik, pontosabban az ő időbeosztásukon. Vannak már amúgy demók a következő szólóanyagomhoz is, de lehet, hogy ezek felhasználásra kerülnek egy esetleges kettes Conquering Dystopia lemezen. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.

Készí­tette: RemedyLane666