Everwood hí­rlevél, okt. 3.

írta Tomka | 2006.10.03.

Stúdióba vonul az Everwood, hogy felvegyék 2., az előzetes számok alapján nagyon í­géretes lemezüket, ill. több koncertteremben is fel fognak lépni nemsokára... "Korábbi terveinkhez hűen elkezdtünk külföld irányában is koncerteket szervezni. Ehhez kezdő lökésként nagyban hozzájárult, hogy a csapat megnyerte a Magyar Zenei Exportiroda HungaroConnections elnevezésű pályázatát, mellyel a zenekar anyagi támogatást élvez egyik cserekoncertjének megvalósí­tásához. Novemberben Olaszországban, Rómában fogunk kétí­zben is fellépni (kiemelném a STAZIONE BIRRA klubot az olasz ASTRA zenekarral, ahol rengeteg nagy név koptatta már a szinpadot), de a történet reményeink szerint itt még nem áll meg, hamarosan Görögországban, Németországban, és Ausztriában is várhatóan felbukkanunk majd! További info." "Az érdi Bakery Studióban a mai nappal elkezdődtek a második EVERWOOD nagylemez hangfelvételei. Aki ott volt Pakson, az már sejtheti, hogy mire is számí­that a jövőben zenénket illetően. Terveink szerint a studiózás időtartamában igyekszünk rendszeresen hí­rt adni a készülő anyagról. Lesznek képes, és hangos beszámolók egyaránt, valamint hamarosan közzétesszük a lemezzel kapcsolatos fejleményeket, az album cí­mét, a megjelenés időpontját, lemezbemutató koncertünk, illetve az azt követő országos / országon túli turnénk állomásait, és dátumait. Türelmeteket szeretnénk kérni, igyekszünk mindenről időben tájékoztatni benneteket!"

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…