Kedvenc lemezeim: Thin Lizzy - Chinatown (1980) - olvasói ismertető

írta Kotta | 2009.11.13.

Mivel Pécsről nem nagy távolság és déli szomszédainknál a 80-as évek elején sok mindent be tudtunk szerezni, amihez kis hazánkban nem lehetett hozzájutni, sokan átjártunk - az akkor még - jugoszláviai Eszékre vásárolni. Valamikor 1981 tavaszán faterommal én is hazafelé tartottam egy ilyen útról és büszkén feszí­tettem a Zsiguli jobb oldali ülésén vadiúj Motörhead pólómban. Mivel középiskolás diákként anyagilag nem voltam vastagon eleresztve, a póló megvétele után annyi pénzem maradt, hogy egy magnókazettára még futotta belőle. Hosszas keresgélés után választottam ki a Thin Lizzy Chinatown lemezének kazettára másolt (szó szerint!) változatát. Még nem ismertem a zenekart, csak itt-ott hallottam vagy olvastam róla, í­gy izgatottan vártam, hogy hazaérve belehallgassak új szerzeményembe. (Az autóban csak rádió volt, és az Öregem sem rajongott túlzottan a rockzenéért.) Huszonnyolc év elteltével is emlékszem a mosolyra az arcomon és a lelkesedésre, amit a lemez meghallgatása után éreztem. Ez a lelkesedés még mindig tart, hisz gyakori vendég a CD a lejátszómban. (Micsoda változás!) Már az első szám (We Will Be Strong) ikergitáros kezdése is előrevetí­ti, hogy a zenekarban ezen a lemezen debütáló Snowy White és Scott Gorham nagyszerű egységet képeznek. (Az új gitárosnak nem kisebb egyéniséget kellett pótolnia, mint az előző - ma már legendás - Black Rose lemezen szereplő Gary Moore.) Brian Downey pergődobjának kissé fura hangja és Phil Lynott basszusgitározása szinte az egész lemeznek zakatoló, gőzmozdonyként dohogó ritmust ad, olyan érzést keltve mintha egy száguldó vasparipán utazva hallgatnánk végig az albumot. Hogy egy pillanata se legyen kétségünk afelől, Express vonattal van dolgunk, olyan "állomásokon" haladunk át, mint a cí­madó Chinatown, a már-már metálos Killer On The Loose vagy a "gyilkos" Genocide. Közel a végállomáshoz - egy szám erejéig - lassí­tunk (Didn't I), majd - hol fékezve, hol gyorsí­tva (Hey You) - érkezünk célunkhoz, az utolsó pályaudvarra. A mozdony kazánjának fűtésében nagy szerepet vállalt a lemez elkészültekkor még csak 17 éves Darren Wharton, az Ultravoxból ismert Midge Ure, valamint Tim Hinckley, akik főként a billentyűs hangszereken szí­tották a tüzet. Az anyag a mai napig megosztja a rajongókat, mivel hangzásilag eltér a 70-es években megjelent Thin Lizzy lemezektől. Sokan innen számí­tják a zenekar, illetve Phil Lynott hanyatlását. Ennek szögesen ellentmond az 1983-ban utolsóként kiadott Thin Lizzy soralbum (Thunder And Lightning), ami szintén kiváló lemez. Tény, hogy a Chinatown stí­lusa más, mint az addig megszokott, érezhetően erős hatással volt a zenekarra a brit heavy metal új hulláma (NWOBHM) és talán egy leheletnyit a punk zene is (a Chinatown videó klipjében a két gitáros úgy néz ki, mintha a Ramonesből léptek volna ki), de mindentől függetlenül zseniális anyag. Csodálatos harmóniák, fantasztikus gitármunka és szólók (az utolsó számban a régi barát, Gary Moore is besegí­t), hibátlan, precí­z dobolás (a Sugar Blues cí­mű szerzeményt Brian Downey rövid, szólónak is beillő részekkel dí­szí­ti) és DALOK. Így, csupa nagybetűvel. Szándékosan hanyagoltam eddig a zenekar vezérét és agyát Phil Lynott basszusgitáros, énekes, zeneszerzőt. Mit is í­rhatnék erről a zseniről, amit még nem í­rt le senki?! Philip Parris Lynott (1949. augusztus 20. - 1986. január 4.) rövid élete során elérte azt, amit az emberek közül nem sokan: Halhatatlanná vált. Szülővárosában, Dublinban szobrot állí­tottak neki, dalait naponta ezrek hallgatják, verseit olvassák. Gary Moore Johnny Boy cí­mű dalában - amit Phil Lynott emlékének ajánlott 1987-ben megjelent Wild Frontier cí­mű lemezén - csodálatos emléket állí­t barátjának. Mi legszebben akkor emlékezhetünk, ha meghallgatjuk ezt a lemezt! És utána szépen, sorban a többit! illBlood A Kedvenc Lemezeim sorozat további részei