A történet 1978-ba nyúlik vissza, amikor a Black Sabbath együtt turnézott a Van Halennel Európában, akik akkor játszottak először az öreg kontinensen.

1978-ban megjelent a Van Halen bemutatkozó albuma, és azonnal berobbantak a rockzene élvonalába, májusban elkezdték első európai turnéjukat a Black Sabbath előzenekaraként, mindkét banda a Warner Bros kiadó istállójához tartozott. A Sabbath a ’Never Say Die’ albumát népszerűsítette a koncerteken, jó hosszú időre ez volt az utolsó turnéjuk Ozzyval. A bandában nem uralkodott túl jó hangulat, belső ellentétek feszítették a társaságot, és ez rányomta a bélyeget a teljesítményükre is. Már Sheffieldben, az első koncerten Eddie Van Halen és bandája ellopta a show-t és ez a későbbi fellépéseken se nagyon változott.

Geezer Butler egy interjúban így idézte fel a bulikat: „Fantasztikusan játszott a Van Halen. Egy dologért voltam pipa, hogy először még elég kezdőknek tűntek, később azonban lemostak minket a színpadról. Eddie szólói egyre hosszabbak lettek, David Lee Roth másolta Ozzy színpadi viselkedését, Michael Anthony pedig wah-pedált használt, abban az időben én voltam az egyetlen basszusjátékos, aki ezzel játszott. Minden este, mire színpadra álltunk, a közönség így állt hozzánk: »Ja, ezt már az előbb láttuk!« Tisztára olyanok voltunk, mint a saját magunk tribute zenekara. Amúgy jófejek voltak a srácok, úgyhogy nem csináltunk ebből problémát, Tony talán egyszer szólt oda Eddie-nek, hogy vegyen vissza.”

Eddie régi Black Sabbath-rajongó volt, a Van Halen előtti bandáiban, a Genesisben (nem azonos a brit progresszívrock-legendával) és a Mammothban játszottak dalokat tőlük. Azt írják róla, hogy gyötörte a gondolat, hogy esetleg megbántja idoljait, azonban nem így lett: ő és Tony Iommi közeli barátok lettek. „Nem tudtam sokat a Van Halenről, de amikor először hallottam őket, ledöbbentem. Egy energikus banda volt kiváló zenészekkel, nagyszerű dalokkal, baromira csíptük őket. Minden este néztek minket a színpad széléről és persze, hogy csipegettek fel dolgokat tőlünk. De az gáz volt, hogy a közönség ugyanazt látta tőlünk, mint amit ők csináltak előttünk. Egyik este meg is kérdeztem Eddie-t: »Figyi öreg, nem akarsz pár dalt elnyomni az új albumunkról?« (nevet)

Nyilvánvaló, hogy Eddie sok gitárost hallgatott fiatalon, de kialakította saját stílusát, csodálatos játékos vált belőle. Majdnem minden este összejöttünk, szívtunk egy kis kokót, és egész éjjel dumáltunk. Igazi barátok lettünk, nagyon tiszteltem őt a tudásáért. Örülök, hogy akkor együtt turnéztunk, mert az vezetett el az életre szóló barátságunkhoz.”