A svéd Arch Enemy tizenkettedik albumára, amely ’Blood Dynasty’ címmel jelent meg március 28-án, csupán három évet kellett várni. Időközben a gitáros fenomén Jeff Loomis elhagyta a bandát – mint később kiderült –, hogy újjáalakítsa eredeti bandáját, a Nevermore-t. A helyére Joey Concepcion érkezett, aki az Armageddon soraiból lehet ismerős annak, aki figyelemmel követi az Amott testvérek zenei projektjeit.
Az Arch Enemyt szokás melodikus death metalnak nevezni. Tény, hogy nagyban hozzájárultak ezen műfaji meghatározás kialakulásához, de szerintem a ’death’ szócskát már jó ideje elhagyhatjuk, ha be akarjuk kategorizálni a csapat jelenlegi stílusát. A korai death metalos ízek szinte teljesen eltűntek, ma már csak nyomokban fellelhetőek a ’Black Earth’ lemezre hajazó témák, az utóbbi időben sokkal inkább felemlegethető zenei párhuzamként a Helloween, mint a Carcass. Az ő esetükben én ezt nem a zenei fejlődésre fognám, inkább a változás szót használnám. Persze nem tagadták meg zenei gyökereiket, csak éppen más stílusban alkotnak nagyot. Nem tisztem megmondani, hogy ez jó vagy rossz – ezt mindenki döntse el maga –, de az biztos, hogy más. Persze ez a változás nem Alissa White-Gluz érkezésével kezdődött el, hanem egy természetes folyamatként, lemezről lemezre építették be az egyre fogósabb melódiákat a zenéjükbe. Érzésem szerint Alissa érkezése óta picit bátrabb, nagyobb lépéseket tesznek ebbe az irányba, kihasználva ezzel Gluz kisasszony adottságait. Gondolok itt arra, hogy fokozatosan jelentek meg a dallamos énekrészek a dalokban, de ezek szerintem nem tesznek hozzá annyi pluszt az Arch Enemy világához, mint amennyit ezáltal elveszít belőle. Ebben a formában sokkal inkább beleszürkülnek az átlag melodikus death metal zenekarok mocsarába. Persze ők köszönik szépen, nagyon jól elvannak ebben a világban, és sokkal sikeresebb is a zenekar, amióta nagy lépéseket tettek az emészthetőség irányába. Innentől kezdve pedig csak a hallgatón múlik, hogy követi-e őket, vagy keres magának egyéb zenei betevőt.
Emiatt a kissé hosszúra nyúlt keserédes bevezető miatt persze senki ne gondolja, hogy a ’Blood Dynasty’ fércmunka lenne. Sőt, egy kifejezetten élvezhető hallgatnivaló, amely egyenes folytatása a ’Deceivers’ világának, csak még egy árnyalattal szürkébb formában. Aki az Alissa White-Gluz-éra albumait szereti, netán ekkor ismerte meg a bandát, az azonnal fáradjon el a legközelebbi lemezboltba és vásárolja meg az anyagot, mert számára a csalódás kizárva. Aki viszont csipetnyi agressziót és gőgös gúnyt várt, biztosan csalódni fog.
A Dream Stealer dallal egészen biztatóan indul az anyag, sodró lendülte egyből magával ragadott, tökéletes esszenciája annak, amit én várok a jelenlegi Arch Enemytől. Aztán egy húzós, faék egyszerűségű nyitó riffel indul az Illuminate The Path, amelynek refrénjéig azt gondoltam, hogy a legjobb dal lesz a lemezen. Tudom, hogy az én személyes egyéni szociális problémám, hogy nem tetszik Alissa tiszta hangja, de számomra annyira erőtlen és üres, hogy nem tudok vele azonosulni. Az album többi részében semmi meglepő nincs, amire felkapnám a fejem, és amit ne hallottam volna tőlük korábban. Persze ettől még remek dalokkal pakolták tele a korongot, csak éppen semmi meghökkentő. Egy remek kis pihentető anyag, amely jólesik, ha szól a háttérben, de ennél nem több.
Kiemelném még a Million Sunst, a Helloween ihlette The Pendulumot és a címadó Blood Dynastyt, amelyek elviszik hátukon az albumot. Valamint a Vivre Libre című, francia nyelven megszólaló Blaspheme-feldolgozást, amelynek hangulatáról nekem minden hallgatáskor a Black Sabbath Planet Caravanja ugrik be. A dalban Alissa csak a tiszta hangját használja – egy-két súlyozástól eltekintve –, ami ennél a dalnál kifejezetten tetszetős. Ami még mindenképp említésre méltó, az Daniel Erlansson dobjátéka. A legváratlanabb helyekre olyan díszítéseket szúr be, hogy eldobom az agyam. Ezt az albumot már csak ezek miatt a finomságok miatt is érdemes végigpörgetni néhányszor.
Összegzés:
A ’Blood Dynasty’ összességében jó lett, minden dalban van valami kapaszkodó, mindegyiket telepakolták kitörölhetetlen dallamokkal, amelyek miatt újra és újra elindítod. Egy aprócska gond van csak vele, hogy már minden másodperce ismerős. Van a környékünkön egy étterem, ahová csak babgulyást enni járok, mert tudom, hogy ott annak mindig ugyanolyan az íze. Pont ilyen a ’Blood Dynasty’ is. Mielőtt elindítottam volna, már tudtam, hogy mit fogok hallani.
Pontszám: 7
Megjelenés: 2025
Kiadó: Century Media
Stílus: melodikus metál
Származás: Svédország
Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátumok: CD, deluxe CD box, fekete vinyl és LP-box.
Zenészek:
Alissa White-Gluz – ének
Michael Amott – gitár
Joey Concepcion – gitár
Sharlee D’Angelo – basszusgitár
Daniel Erlandsson – dobok, billentyű, effektek
Dalcímek:
01. Dream Stealer
02. Illuminate the Path
03. March of the Miscreants
04. A Million Suns
05. Don’t Look Down
06. Presage
07. Blood Dynasty
08. Paper Tiger
09. Vivre Libre
10. The Pendulum
11. Liars & Thieves
Legutóbbi hozzászólások