A gyerekek tényleg fiatalon tartanak, és persze szélesítik, frissen tartják a zenei ismereteket. Így csatlakoztam magam is a két évtizede tartó Mother Mother zenefolyamhoz. Ők egy 20 éves, Kanadában alakult, indie rock kategóriába sorolt zenekar, akik eddig 10 stúdióalbumot alkottak. 2025. július elsején léptek fel először hazánkban. Úgy gondolom, ők is emlékezni fognak sokáig az első magyarországi koncertjükre. A két évtizede alkotó zenekar zenéjét, mondanivalóját nehéz kategóriákba szorítani. Cinikus szövegeik és speciális, két szintetizátorral és három énekessel megtámogatott, rock alapokon nyugvó dallamos zenéjük szerethető.
Érdekesen alakult az este. Amikor beléptünk, az Akvárium Klub hallja dugig volt. Ez nem lepett meg, hiszen a koncertet már hetek óta telt házasként tartották nyilván. A meglepetés az volt, hogy mire megérkeztünk, épp az előzenekarnak kellett volna kezdenie a színpadon, ehelyett be sem lehetett menni a koncertterembe. A fiatal, túlnyomórészt hölgyközönség türelemmel várt, nem volt feszültség. Néhány igazi „true fan” védte pozícióját a koncertterem ajtajánál, csak a szokásos. A fiatalok a földön ülve, a remek kínálattal bíró „merch” pultnál állva, vagy kint, az étteremrésznél múlatták az időt. Aki figyelmesen hegyezte a fülét, hallhatta a bentről kiszűrődő zene foszlányait. Ezek bizony a zenekari beállás hangjai voltak.
Aztán végül megnyíltak a kapuk és a közönség beáramlott a nagyterembe, hogy elkezdődjön az előzenekar rövidített műsora. A Stone Sober eredetileg 19:40-re meghirdetett kezdése végül 20:30-ra tolódott. Mint később megtudtuk Ryan Guldemond énekes-gitárostól, a Mother Mother repülőjáratát törölték. Így az előző napi koncertről, Bécsből vonattal kellett megérkezzenek Budapestre. Ez a logisztikai probléma okozta a kezdés csúszását, ám ez nem okozott problémát a közönségnek. Az egyedüli „kárvallott” a magyar Stone Sober duó, akik így kicsit kevesebb időt kaptak a színpadon.
Kubik Cseni dobos-énekes és Urbán György gitáros-énekes három éve alapította a zenekart. Hangzásukban, öltözködésükben a 70-es éveket megidézve, megilletődöttség nélkül tolták zenéjüket. A kéttagú magyar zenekar a maga rendhagyó felállásával mindenki figyelmét megragadta a teremben. Magam is meglepődtem, hogy a banda egy női dobosból és egy gitáros-énekes srácból áll.
Annak ellenére, hogy csak két hangszer volt a színpadon, nem volt hiányérzetem. Írom ezt annak ellenére, hogy a fotósárokban az énekből nem igazán lehetett semmit hallani. Számomra még az is kérdéses volt, hogy angolul vagy magyarul énekelnek.
Élvezetes műsorukat a keverés negatívan befolyásolta. Cseni hangját én nem hallottam, csak láttam, hogy használja a mikrofont. Az uralkodó gitár hangzása viszont igazi csemege volt füleimnek. György énekhangját is felülírta ugyan gitárjátéka, mindezek ellenére izgalmas és élvezetes pár dalt kaptunk, melyeket a közönség is meglepő lelkesedéssel fogadott.
Amíg a koncerthangzás egyben volt, addig a streaming szolgáltatónál meghallgatva eddig megjelent két nagy- és az idén kiadott kislemezüket, stúdiófelvételen már hiányosnak éreztem a soundot. Ugyan basszusgitáros nem volt a színpadon, a stúdiófelvételen néhány dalnál megesküdtem volna rá, hogy a háttérben hallom a basszusgitárt is.
Örültem, hogy a sors összehozott a Stone Sober zenekarral! Figyelni fogom alkotásaikat, fellépéseiket. Kíváncsian várom, marad-e a két tag hosszú távon, tartják-e az eredeti elképzelésüket a speciális felállással kapcsolatban, vagy bővülnek majd idővel, és más zenészek is csatlakoznak zenekarhoz, gazdagítva a hangzásvilágukat.
A rövid bemelegítés után – még rövidebb átszerelést követően – 20 évvel magalakulása után elkezdte első magyarországi koncertjét a Mother Mother. A kezdés előtt egy téves tűzjelzés is bekövetkezett, mely még egy strigula az egyébként is különlegesen induló előadás sztorijához. Mi, fotósok épp a fotósárokba tartottunk, az út az öltözők előtti folyosón visz el, itt hallottuk mi is a riasztást. A zenekart alapító testvérpár női tagja, Molly Guldemond is aggódva jött ki a folyosóra, figyelve, hogy mi történik. Szerencsére téves riasztás volt, így további csúszás nélkül kezdődött a koncert.
Elsőként a dobos Ali Siadat, majd a basszusgitáros Mike Young lépett színpadra. Ez a fiatal közönséget azonnal ovációra ösztönözte, de az igazi sikoltások az énekes-gitáros Ryan Guldemond mikrofonhoz lépése után következtek.
Az első néhány dal általában a közönség és az együttes egymásra hangolódásával telik, én a fotósárokból úgy éreztem, hogy ez az első énekdallam után már bekövetkezett.
Elképesztő energia áradt a zenekar felé a közönségből, amit én úgy érzékeltem, a banda tagjai felerősítve sugároztak vissza a fiatalokra. A klubkoncertek gyakran első osztályú zenei élményt adnak, itt ez kiegészült valami plusszal is, amit nehéz szavakba önteni.
Azokat az érzéseket, amik a mai napig bennem keringenek a koncert kapcsán, leginkább egy pszichológus vagy egy társadalomtudós tudná pontosabban megfogalmazni. Egy biztos, ez a generáció, amely részt vett a koncerten, már egy másik világ. Mások az igényeik, mások az életről alkotott elképzeléseik, más a zenei ízlésük, és úgy gondolom, ez alapvetően rendben is van. A változás örök, azt megállítani nem lehet. Rendben van azért is, mert a Mother Mother igényes zenét játszik. A három énekessel zenélés/koncertezés/alkotás úgy, hogy mindhárom énekes hangja kiváló, hogy mindhárman külön egyéniségek, hogy mindhárman hangszeren is játszanak, nagyon értékes és figyelemre méltó zenei produkciót adott nekünk ezen az estén, és az eddig kiadott albumaikon egyaránt.
A két énekes hölgy, Jasmin Parkin és Molly Guldemond csodálatosan egészítette ki egymást. Míg Jasmin inkább a „harsányabb” ének- és karaktervonalat vitte, addig Molly a csendes, érzelmes dallamokat énekelte úgy, hogy a teremben magára irányított minden figyelmet.
Az új, kiválóan sikerült ’Nostalgia’ album európai turnéját igen sűrűre szervezték. Nem is tudom, ebben a hőségben hogy bírják, hogy gyakran minden este fellépnek, de egy biztos, Budapesten minden tag kitett magáért. Mindhárom énekes hiba nélkül, kiválóan, stúdiószinten hozta a szólamait. A hangszeres teljesítményt sem értheti kritika, és az akusztikus blokk is remekül sikerült.
Az irányító szerep természetesen Ryan Guldemondé volt. Karmesterként dirigálta a zenészeket, kommunikált a közönséggel, nem utolsósorban zenélt és énekelt.
A 21 dalt tartalmazó program különleges pillanata volt, amikor a közönség soraiból Ryan által kiválasztott hölgy kívánságára játszottak el egy számot. Ezt egyébként a turné többi állomásán is megtették, így estéről estére változott – ha csak részben is – a műsor.
A koncert végén a közönségből felkerült a színpadra egy magyar zászló, aminek a tagok láthatóan nagyon örültek. Mindannyian aláírták és visszaadták annak, aki földobta a színpadra.
A közönség szeretete elképesztő érzés lehet a színpadon. Még a koncert első felében az énekes kapott egy ajándékot is a közönségből, amely a ’Nostalgia’ nagylemez borítóján látható rózsaszín unikornisra emlékeztető lovacska volt.
Mint írtam, a közönség nagy része fiatal, 20 év alatti hölgy volt. Figyelembe véve, hogy maga a zenekar 20 éves, ezt érdekesnek találom. Számos tanulmány szól az új generációk kategorizálásáról, elnevezéseiről és főbb tulajdonságairól. Ezen a koncerten én azt láttam, hogy a sztereotípiák szertefoszlanak. A 21 számos műsor végig lekötötte a közönséget, és ha megszólított a színpadról Ryan valakit, ő válaszolt. Tökéletes angolsággal, hosszú mondatokban, a mikrofonba is, ha kell.
Meglátásom szerint a Mother Mother kulcsa a fiatal közönséghez, hogy a zenekar alapvetően az érzelmekre és a teljes elfogadásra fókuszál, szövegeivel és zenéjével egyaránt. Ezek a szövegek sokszor cinikusak, fanyar humoruk néhány videóklipjükben képi valóságot is kap.
Örülök, hogy ezen az emlékezetes koncerten részt vehettem, fotózhattam, mert két olyan zenekarral találkoztam, akiknek zenéje megérintett. Jó érzés, hogy még mindig van újdonság a zenei piacon. Bízom benne, hogy ez a telt házas koncert, a közönség szeretete a Mother Mother zenekart is arra ösztönzi, hogy ne kelljen újabb 20 évet várni rájuk.
Intro / The Sticks / Verbatim / Make Believe / Hayloft – In Bloom (Nirvana feldolgozás) / Love To Death / The Cry Forum / HOT TO GO! (Chappell Roan feldolgozás) / The Matrix / Where Is My Mind? / Explode! / The Stand / Until It Doesn’t Hurt / ON AND ON (Song for Jasmin) / Burning Pile // Tic Toc – Touch Up – Body – Ghosting – Little Pistol egyveleg / It’s Alright / Arms Tonite / Hayloft II // To Regret / O My Heart (nézői kérésre) / Oh Ana
Képek és szöveg: Török Tamás (TT)
Köszönet a bejutásért a Live Nation Magyarországnak!
Legutóbbi hozzászólások