A chicagói punk-rock zenekar, a Rise Against utoljára két éve járt Budapesten, de augusztus 13-án az Ignite társaságában visszatérnek hazánkba, hogy a Budapest Park színpadán régi, jól ismert dalaikkal és legutóbbi nagylemezük, a ’Nowhere Generation’ folytatásaként kiadott kislemez dalaival örvendeztessék meg a hazai rajongókat.

Rise Against

Az 1999-ben, Chicagóban alakult Rise Against aktuális felállása: Tim McIlrath (ének, ritmusgitár), Joe Principe (basszusgitár, vokál), Zach Blair (szólógitár, vokál) és Brandon Barnes (dobok, ütőhangszerek). A banda első két lemeze egy kis, független kiadónál jelent meg, ezek hozták meg az első sikereket underground körökben, de a széles körű ismertséget az első, nagyobb kiadó gondozásában megjelent ’Siren Song Of The Counter Culture’ albumukkal érték el. Következő lemezük, a ’The Sufferer & The Witness’ már a Billboard 10. helyén nyitott, egyértelmű bizonyítékaként, hogy biztos helyük van a zenei palettán.

Dalaik témája gyakran a világban egyre többször felmerülő igazságtalanság. Szerzeményeikkel rendszeresen állnak jó ügyek és szervezetek mellé is, mint például az Amnesty International vagy a PETA. A ’Nowhere Generation’ című kilencedik albumuk folytatásaként 2022-ben a zenekar kiadta a ’Nowhere Generation II’-t is: egy lendületes, öt dalt tartalmazó kislemezt, amely a nagylemez által elkezdett kritikus párbeszédet folytatja saját maguk, rajongóik és a világ között. A téma nem változott, az instabil társadalmi, gazdasági és politikai egyenlőtlenségek, amelyek áthatják a világot, adták az inspirációt ehhez a zúzdához.

Előzenekarként az immár Téglás Zoli nélkül, de ugyanolyan vehemenciával nyomuló Ignite lép fel.

A koncertre jegyek még korlátozott számban elérhetők a Live Nation oldalán. 15 200 forintért küzdőtéri, 25 200-ért teraszjegyet kínálnak. További infók az esemény Facebook-oldalán.

Rise Against - Ignite

Megosztás