Nightwish – ’Human. :II: Nature.’ címmel jön a kilencedik nagylemez

írta karpatisz | 2020.01.16.

Rengetegen lélegzetüket visszafojtva várták az új Nightwish nagylemez hírét, de végre megérkeztek a hivatalos infók: április 10-én jön a következő album.

A finnek vezetője, Tuomas Holopainen egy ritka, egyedi és monumentális albumot ígért 2020-ra. A zenekar befejezte a munkálatokat kilencedik nagylemezén – a 2015-ös ‘Endless Forms Most Beautiful’ folytatásán –, mely ’Human. :II: Nature.’ címmel érkezik. A régóta várt lemez borítóját is megismerhetjük, továbbá a kiadó azt is elárulta, hogy dupla CD-s anyaggal lesz dolgunk. Az első CD-n kilenc szerzemény kap helyet, míg a második CD-n egy gigantikus szerzemény található, melyet nyolc fejezetre osztottak. A Nuclear Blast február 7-tel kezdi meg az előrendelés indítását.

A ’Human. :II: Nature.’ felvétele 2019 augusztusától októberig nyúlt, a helyszín a Petrax Studios volt, továbbá még dolgoztak a Finnvox stúdióban is, ahol Tero Kinnunen, Mikko Karmila és Troy Donockley segítette a zenekar munkáját. A keverést Mikko Karmila végezte Tuomas Holopainen és Tero Kinnunen közreműködésével. A maszter készítése Mika Jussila munkája volt.

’Human. :II: Nature.’ dallista:

CD 1:

01. Music
02. Noise
03. Shoemaker
04. Harvest
05. Pan
06. How's The Heart?
07. Procession
08. Tribal
09. Endlessness

CD 2:

01. All The Works Of Nature Which Adorn The World - Vista
02. All The Works Of Nature Which Adorn The World - The Blue
03. All The Works Of Nature Which Adorn The World - The Green
04. All The Works Of Nature Which Adorn The World - Moors
05. All The Works Of Nature Which Adorn The World - Aurorae
06. All The Works Of Nature Which Adorn The World - Quiet As The Snow
07. All The Works Of Nature Which Adorn The World - Anthropocene (incl. "Hurrian Hymn To Nikkal")
08. All The Works Of Nature Which Adorn The World - Ad Astra

Ne feledd, hogy 2020. december 7-én a Papp László Budapest Sportaréna színpadán lép fel a Nightwish, az eseményről bővebben ITT írtunk.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…