Evanescence – Sötét hangulatú videón a Fleetwood Mac-feldolgozás

írta Dzsó | 2020.01.19.

Nyolc év után az első új felvétel a zenekartól, a rájuk jellemző, jellegzetes stílusban nyúltak hozzá a Fleetwood Mac The Chain című dalához, amelynek klipje hajtás után látható.

A videó készítésére azt követően került sor, hogy Amy Lee énekesnő szerepelt a ’Gears 5’ című lövöldözős játék előzetesében. A reklámszpotot tavaly ősszel kezdték el nyomni egy sokmillió dolláros kampány keretében, a ’Gears 5’ a 2012-es ’Halo 4’ óta a Microsoft legsikeresebb videójáték-bevezetése lett.

A klipet P. R. Brown rendező és Steve Lamar jegyzi, az anyag az Evanescence kiemelkedően aktív periódusának a része. 2017-ben kiadták mind a közönség, mind a kritikusok által elismert szimfonikus megmozdulásukat ’Synthesis’ címmel, amelyet világkörüli turné követett, és most újra súlyosabb dolgok irányába tartanak úgy, hogy megőrzik jól azonosítható, egyedi hangzásukat, az új albumötletek kidolgozása 2020-ban várható.

Amy Lee így nyilatkozott a feldolgozásról: „Izgalmas feladat volt a dal újragondolása. Szeretjük a Fleetwood Macet és valami sötét, epikus képi világot akartunk megjeleníteni a saját felfogásunkban, a szövegben érzem az ellenünk sáfárkodó erőkkel szembeni összefogás hatalmát. Teljesen át akartuk dolgozni a dalt, és az is cél volt, hogy a végére mindenki beszálljon az éneklésbe. Nagyon örülünk, hogy megoszthatjuk az élményt a rajongóinkkal, és alig várjuk, hogy élőben is eljátszhassuk.”

A zenekar fellép a márciusi Download fesztiválon Tokióban, áprilisban Európa-turnéra indulnak a Within Temptation társaságában, majd folytatják az USA-ban, a naptár május közepéig tele van.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…